2013. november 8., péntek

Amerikai almás pite






Anyáék a múlt héten vettek pár kiló almát, de sajnos kicsit savanykás, így arra jutottunk, hogy inkább süssek belőle valamilyen almás süteményt. Így hát a barátomat "befogtam", hogy süssük meg együtt ezt a süteményt. :)
Még melegen felvágtuk, de mindannyiunknak a kihűlt verziója ízlik a legjobban, így én azt ajánlom, hogy hagyjátok ti is legalább langyosra hűlni. :)

Hozzávalók:
Tészta:

  • 350 g liszt
  • 180 g vaj
  • 2 ek cukor
  • 1 csipet só
  • 30 ml víz


Töltelék:

  • 800 g alma 
  • 130 g cukor
  • 1 kk fahéj
  • 2,5 ek liszt
  • 1 ek citromlé
  • 40 g vaj


Tetejére: 

  • víz
  • porcukor


Elkészítés:

  1. A vajat morzsoljuk össze a liszttel, majd adjuk hozzá a sót és a cukrot, majd öntsük hozzá a vizet és gyúrjuk össze.
  2. A tésztát tegyük a hűtőbe kb 15 percre.
  3. Addig az almát hámozzuk meg és vágjuk vékony cikkekre.
  4. Keverjük össze a cukorral, fahéjjal, lisztel és a citromlével. (Alaposan kavarjuk össze, hogy minden almacikket érje.)
  5. A tésztát vágjuk kétfelé. 
  6. Nyújtsuk ki az egyik felét kb 0,5 cm-esre, majd a 25 cm-es piteformát béleljük ki. A lelógó részeket vágjuk le. 
  7. Töltsük meg a töltelékkel, majd a 40 g vajat daraboljuk a tetejére.
  8. A tészta másik felét is nyújtsuk ki és helyezzük a töltelék tetejére, óvatosan nyomkodjuk össze. 
  9. A lelógó részeket vágjuk le, majd sodorjuk össze és helyezzük a tészta szélére és finoman nyomkodjuk hozzá.
  10. Villával szurkáljuk meg a tetejét, kenjük le kevés vízzel és szórjuk meg a tetejét porcukorral.
  11. Előmelegített sütőben 180 °C-on süssük 60 percen keresztül.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 1 óra
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)



Eredeti recept: ITT

Sajtos-krumplis pogácsa




A szomszédnéni nagyon finom sajtos pogi receptjét hozom most nektek!:) Múltkor küldött nekünk pár mennyei pogácsát és gyorsan át is küldtem tesómat a receptjéért. Megéri kipróbálni, napokig finom puha marad.
Mikor átmentem megköszönni a receptet a szomszédnéni megkérdezte, hogy milyen recept alapján sütöttük? Hát mondom amit tetszett adni tesómnak.. Véleménye szerint a miénk még finomabb volt. :)

Hozzávalók:

  • 600 g liszt
  • 400 g margarin
  • 60 g élesztő
  • kb 1 dl tej + pici cukor + kevés liszt
  • 2 egész tojás + 2 tojássárgája
  • 2 lapos ek só
  • 4 közepes méretű krumpli
  • tejföl
  • sajt


Elkészítés: 
  1. A krumplit hámozzuk meg majd sós vízben főzzük meg. 
  2. Ha kihűlt a krumpli törjük össze.
  3. A langyos tejbe morzsoljuk bele az élesztőt és hintsünk rá pici cukrot és kevés lisztet, majd hagyjuk felfutni.
  4. A lisztbe morzsoljuk bele a margarint, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, a tojásokat, a sót  és a kihűlt tört krumplit és gyúrjuk össze. (Ha nem állna össze, akkor adjunk még hozzá további lisztet.)
  5. Nyújtsuk ki kb 1 cm vastagra és kenjük meg vékonyan tejföllel, majd hajtogassuk össze.
  6. Takarjuk le és hagyjuk pihenni félórán-1 órán át.
  7. Nyújtsuk ki ismét 1 cm vastagra és kenjük meg vékonyan tejföllel majd hajtogassuk össze.
  8. Nyújtsuk ki 1-1,5 cm vastagra és szaggassuk ki pogácsaszaggatóval.
  9. A tetejét szórjuk meg reszelt sajttal.
  10. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 20-25 percig. (Attól függően, hogy milyen vastag illetve milyen sűrűn rakjuk.)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: kb 3 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

Mézespuszedli



Tudom tudom kicsit korán hoztam nektek mézes sütit, ugyanis még csak november van, de nem lehet elég korán elkezdeni a Karácsonyra való készülést, nem igaz? :P
Nagyon finom és sokáig puha marad! Nálunk ez az eddigi befutó!:)
A tésztája kicsit lágy lesz, ne ijedjetek meg! Pár kanál lisztet bele kell gyúrni a nyújtás előtt és akkor nem lesz vele probléma!
Mivel nem került rá kivételesen díszítés, így én inkább mézes puszedlinak hívnám. :)

Hozzávalók:

  • 600 g liszt
  • 4 tojás
  • 280 g porcukor
  • 250 g méz
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 0,5 cs. mézeskalács-fűszerkeverék
  • 250 g olvasztott vaj


Elkészítés:

  1. A lisztet, porcukrot, szódabikarbónát és a fűszerkeveréket keverjük össze, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót és gyúrjuk össze.
  2. Tegyük hűtőbe és pihentessük kb. 5 órán keresztül.
  3. Nyújtsuk ki kb 6-7 mm vastagra majd szaggassuk ki.
  4. Előmelegített sütőben,180°C-on süssük 15-20 percig. (Ha szükséges vegyük ki hamarabb, vagy süssük tovább!)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc + 5 óra pihentetés + sütés
Sütési idő: 15-20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2013. október 24., csütörtök

Diós-szilvalekváros hókifli






Tudom..tudom.. régen hoztam nektek új receptet, de most itt vagyok!:)
Az a jó ebben a sütiben, hogy akár napokig eláll úgy, hogy nem szárad meg és ugyanolyan finom mint az első nap!:) És tudjátok miért olyan különösen finom? Mert a húgom is segített!:)
A diós-szilvalekváros ötlet megint a mamáé!:)

Hozzávalók:
Tészta:

  • 1 kg liszt (600 g rétesliszt, 400 g finomliszt)
  • 500 g vaj
  • 1 dl tejföl
  • 1,5-2 dl tej (vagy amennyit felvesz)


Töltelék:

  • 250 g dió
  • 200 g cukor
  • 1 cs. van.cukor
  • 100 g zsemlemorzsa
  • 1 dl tej
  • szilvalekvár

  • porcukor


Elkészítés:

  1. A lisztbe morzsoljuk bele a vajat, majd adjuk hozzá a tejfölt és kezdjük el összegyúrni. Adagoljuk hozzá a tejet amennyit felvesz. 
  2. Amíg elkészítjük a tölteléket hagyjuk pihenni.
  3. A diót a cukorral daráljuk le, majd keverjük össze a zsemlemorzsával és a tejjel, és kicsit sűrűsítsük össze a tűzhelyen.
  4. Keverjük össze a diós tölteléket a szilvalekvárral. (Persze ez elhagyható, de nekünk így nagyon ízlett!)
  5. Nyújtsuk ki a tésztát és pogácsaszaggatóval várjunk ki belőle köröket.
  6. A szélére tegyünk a töltelékből és tekerjük fel.
  7. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük kb 20-25 percig. (A kiflik méretétől is függ!)
  8. Még melegen forgassuk porcukorba.


Nehézség: közepes
Elkészítési idő: pár óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2013. október 6., vasárnap

Csupa csokis kakaós csiga




Nagyon nagyon finom kakaós csiga, legalábbis amit eddig én ettem.. azok közül szerintem ez a legfinomabb.:)
Eddig minden csigámból kifolyt a kakaó, de ebben mind benne maradt, szerintem ez Mamám titkának köszönhető, amit a receptben olvashattok!:)

Hozzávalók:
Tészta:
  • 1 kg liszt
  • 50 g élesztő
  • 300 g cukor
  • csipet só
  • 5-6 dl tej
  • 200 g vaj
  • 160 g vaj

Töltelék:
  • 100 g vaj
  • 7 ek holland kakaó
  • 24 ek cukor
  • 1 ek liszt (ez a titok:)

Elkészítés:
  1. Az élesztőt futtassuk fel 1 dl cukros(csipet), sós(csipet) langyos tejben.
  2. A cukros lisztbe morzsoljuk el a vajat.
  3. Adjuk hozzá az élesztőt és kezdjük el összedolgozni, majd adagoljuk hozzá a tejet. (Csak amennyit felvesz!)
  4. Pihentessük fél órán át, majd gyúrjuk össze, és hagyjuk még további félórára.
  5. Ha letelt az egy óra, nyújtsuk ki kb 2 cm vastagra és kenjük meg puha vajjal(16 dkg) (NE legyen folyós!) és hajtsuk 3x félbe, majd hagyjuk további félórára pihenni.
  6. A kakaót,cukrot és a lisztet keverjük össze.
  7. Nyújtsuk ki a tésztát, kenjük meg olvasztott vajjal és szórjuk meg a kakaós keverékkel. (Én a tésztát félbevágtam, és először csak az egyiket készítettem el, majd a másik felét, mert egyszerre túl nagy lett volna.)
  8. Tekerjük fel és vágjunk kb 1,5-2 cm-es csigákat.
  9. Rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyjuk még 20 percig pihenni.
  10. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 25 percig.














Nehézség: közepes
Elkészítési idő: kb 3-4 óra
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:))

Eredeti recept: ITT

2013. október 4., péntek

Csíkos fondant torta


És ez lenne a másik szülinapi torta. :)

Masnis torta


Egyik kedves barátom rendelt a születésnapjára két csokis-meggyes fondant tortát. (Receptet ITT találtok)
Azt kérte, hogy legyen fiús, hát nem tudom mennyire sikerült ezt a feladatot teljesítenem, mindenesetre tetszett neki!:)

2013. szeptember 23., hétfő

SIÓ receptverseny- Málnás sajttorta

Mint ahogy láttátok indultam egy receptversenyen,ami a Nosalty oldalon volt meghirdetve. Ezt a versenyt a Ti segítségetekkel meg is nyertem. Az egyik nyeremény egy forgatás volt, ahol a SIÓ szakácsával, Szatmári Ferivel közösen megsütöttük a málnás sajttortát. Az erről készült felvételt pedig itt láthatjátok:



2013. szeptember 20., péntek

Mandulás-joghurtos-almás torta

   




Tejszínhab blogját nézegetve akadtam rá erre a gyönyörű tortára, és rögtön meg is kívántam. Szerencsére nekem pénteken nincs órám, így ma ráértem két kresz teszt között megsütni ezt a tortát.
Nagyon könnyű, habos sütemény. Felvágni szépen nem sikerült, remélem 1 éjszakán át tartó pihentetés után sikerül majd - a holnapi vágásról később jelentkezek. :D
Jelentem: Másnap is nehéz volt felvágni, de kit érdekel ha szuper az íze? :P
Ha valamilyen gyümölcsös, nem ragacsosan édes sütit ennétek, akkor mindenképpen próbáljátok ki, megéri - nagyon finom!!

Hozzávalók (26 cm-es tortaforma):
Tészta:
  • 6 tojás
  • 8 ek cukor
  • 120 g liszt
  • 3 ek holland kakaópor
  • 1 cs. sütőpor
  • 4 ek víz


Almaréteg:
  • 7 közepes alma
  • 2 cs. van.cukor
  • 2 ek étkezési keményítő
  • 1 ek vaj
  • 3 ek habtejszín
  • 2 ek méz
  • 1 citrom leve
  • 10 g mandula


Joghurtos réteg:
  • 2 dl natúr joghurt
  • 3 dl tejföl
  • 2 tk méz
  • 90 g fehércsokoládé
  • 1 cs. zselatin fix


Tetejére:
  • 80 g tejcsokoládé
  • mandulaszeletek


Elkészítés:
  1. A piskótához a tojásokat válasszuk ketté. A fehérjéhez adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá.
  2. A víz hozzáadása után verjük újból keményedésig.
  3. Keverjük bele a tojások sárgáját, majd a kakaós-lisztes-sütőporos keveréket.
  4. Előmelegített sütőben 175°C-on süssük 30 percig.
  5. Az almákat hámozzuk meg és reszeljük le.
  6. Adjuk hozzá az olvasztott vajat, citromlevet, mézet, a tejszínt és a keményítőt, majd főzzük sűrűre.
  7. A mandulát aprítsuk össze és adjuk hozzá a kész almás krémhez és hagyjuk kihűlni. 
  8. Ha kihűlt a tészta vágjuk két részre. 
  9. Az alsó réteg köré tegyük vissza a kapcsos tortaforma karimáját, majd így tegyük rá az almakrémet. 
  10. A joghurtos réteghez a csokit olvasszuk meg, majd adjuk hozzá a joghurtot, tejfölt és a mézet. - Ha szükséges, akkor botmixerrel keverjük simára!
  11. Majd öntsük hozzá a zselatin fixet és borítsuk rá az almarétegre.
  12. Tegyük be a félkész tortát a hűtőbe 1-2 órára.
  13. Ha megkötött a joghurtréteg akkor helyezzük rá a tészta másik felét, és tegyük vissza a hűtőbe további 1-2 órára. - Minél tovább áll, annál könnyebb felvágni.
  14. Olvasztott tejcsokival kenjük meg a torta tetejét, és szórjuk meg mandulaszeletekkel. - Ízlés szerint az oldalát is díszítsük. 



Nehézség: könnyű-közepes
Elkészítési idő: 1,5 óra + kb 4 óra pihentetés
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

Eredeti recept: ITT

2013. szeptember 4., szerda

Málnás sajttorta díszítése



Nem egy tökéletes minőségű videó, de legalább videón is meg tudjátok nézni, hogy hogy készül az én kedvenc sajttorta változatom. :)
Az első egy percben látható a vízjel, de utána kikerül a képből.. :D
Volt, hogy össze-visszabeszéltem, kicsit izgultam, remélem elnézitek nekem. :D


2013. augusztus 25., vasárnap

Klappertert - afrikai kókuszos pite





Még a múlt héten keresgéltem kókuszos recepteket az interneten, és akkor találtam rá erre a receptre, ami a NoSalty-n lelhető fel.
A citromos kókuszos krémnek már az előkészületek során is isteni volt az illata. (Ugyebár én az illatokat tudom jelenleg értékelni, az ízlelésben a családra vagyok hagyatkozva.:)
Jelentem: mindenkinek nagyon ízlett!!:)

És végree találtam pitetálat!! *-*


Hozzávalók:
Tészta:

  • 200 g liszt
  • 50 g cukor
  • 100 g margarin
  • 0,5 tk sütőpor
  • csipet só
  • 1 tojás


Kókuszkrém:
  • 2 dl víz
  • 20 dkg cukor
  • 15 dkg kókusz
  • 80 g teavaj
  • 1 cs. van. cukor
  • 2 ek citromlé
  • 1 tojás
  • 1 tojássárgája


  • 2 ek baracklekvár


Elkészítés:
  1. A lisztet, cukrot, sütőport és a sót keverjük össze, majd a margarint morzsoljuk bele.
  2. Adjuk hozzá a tojást és gyúrjuk össze.
  3. Nyújtsuk ki, majd béleljünk ki egy 25 cm átmérőjű pitetálat, úgy, hogy legyen pereme is. Majd tegyük be a hűtőbe, míg a krém elkészül.
  4. A vízből és a cukorból főzzünk kb 4-5 percen keresztül szirupot. (Nem kell sűrűre!)
  5. A tűzről levéve adjuk hozzá a kókuszt és a teavajat, majd kavarjuk addig, míg a vaj elolvad.
  6. Langyosra hűlve adjuk hozzá a van.cukrot, citromlevet majd a tojást és a tojássárgáját. 
  7. A hűtőből kivett tésztát kenjük meg kb 2 ek baracklekvárral majd tegyük rá a krémet.
  8. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 35 percig.


Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Sütési idő: 35 perc
Sütési hőfok: 180°C
Nehézség: könnyű

Jó étvágyat hozzá!

2013. augusztus 16., péntek

Kókuszos brownie / Brownie with coconut



Most is bebizonyította a brownie, hogy igencsak sok oldala van. Készíthető meggyel, mogyoróval, dióval, karamellel, krémsajttal és akár kókusszal is. Én most a kókuszos verziót készítettem el. 
Még csak tesóm kóstolta meg, de neki nagyon ízlett!:)

Hozzávalók (38x25 cm-es tepsi):
Tészta:


  • 240 g csoki (nekem ebből 180 g tej- és 60 g étcsokoládé)
  • 270 g vaj
  • 5 tojás
  • 470 g cukor
  • 2,5 ek van.aroma
  • 200  g liszt
  • 70 g keserű kakaó (ha cukrozott kakaót használunk, akkor mindenképpen csökkentsük a cukor mennyiségét!)
  • 1 tk sütőpor

Kókuszkrém:
  • 2 tojás
  • 100 g cukor
  • 1 cs. van.cukor
  • 150 g tejföl
  • 200 g kókuszreszelék


Elkészítés:

  1. Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. Egy tálban a cukrot és a tojásokat habverővel verjük fehéredésig, majd adjuk hozzá a van.aromát.
  3. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze, majd adjuk hozzá a cukros tojáshoz, és kavarjuk homogénre.
  4. Végül keverjük hozzá az olvasztott csokit.
  5. A tészta felét öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe. TIPP: Érdemes előtte a tálat lemérni, így könnyebb megfelezni.
  6. A kókuszkrémhez a tojást, a cukrokat és a tejfölt kavarjuk össze, majd adjuk hozzá a kókuszreszeléket.
  7. A krémet kanalazzuk a tészta tetejére, majd óvatosan simítsuk egyenesre. 
  8. Végül öntsük rá a maradék tésztát. (Óvatosan húzzuk szét, mert a krém és a tészta is ragadós!) TIPP: Ne hagyjuk sokáig a tésztát állni, mert ha elkezd kötni a vaj, akkor nehezebb kenni.
  9. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 30 percig.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

-----------------------------------------------------------------

The brownie is good with everything: cherry, walnut, peanut, caramel, mascarpone and coconut too.

Ingredients:
  • 240 g chocolate (I used 180 g milk, 60 g dark chocolate)
  • 270 g butter
  • 5 eggs
  • 470 g sugar
  • 2,5 tablespoon vanilla aroma
  • 200 g flour
  • 70 g cocoa (unsweetened)
  • 1 teaspoon baking powder


Coconut cream:
  • 2 eggs
  • 100 g sugar
  • 10 g vanilla sugar
  • 150 g sour cream
  • 200 g coconut


Directions:
  1. Line you pan with baking paper, leaving an overhang on all sides.
  2. Melt the chocolate and the butter in water bath.
  3. Whisk the eggs with the sugar until you get a light yellow cream, then add the vanilla aroma.
  4. To the eggy mousse gently fold the flour, coca, baking powder mixture.
  5. Then add the melted chocolate and stir until smooth.
  6. Pour the half of the cream into the prepared pan.
  7. To the coconut cream, stir the eggs, sugar, vanilla sugar, and sour cream, then add the coconut.
  8. Spoon this cream to the top of the batter.
  9. Then pour the other half batter. (Be careful, because the cream and the batter are sticky!)
  10. Tip: Make this as fast as you can, because the butter will become hard, and it will be harder to spread.
  11. In a preheated oven, in 180°C bake it for 30 mins.


Difficulty: easy
Prep time: 1 hour
Baking time: 30 mins
Baking temperature: 180°C

Bon appétit!:)



A kókuszkrém ötlete Nosaltyról van!

2013. augusztus 12., hétfő

Körtés-túrós-karamellás pite


Ugyan még nem sikerült beszereznem fehér kerámiás pitetálat, de már pitelázban égek. 
Mamám meg hozott 4 db érett körtét, így mindenképpen valamilyen körtés sütit kerestem, így esett a választásom erre a receptre, amit NoSaltyn találtam.

Ezzel a sütivel itthon nagy sikert arattam, mindenkinek nagyon ízlett, nagyon örülök neki!!:)) 
Bár sajnos a képek most nem sikerültek valami jól.. :( Majd legközelebb:))


Hozzávalók(26 cm-es tortaforma):
Tészta:
  • 300 g liszt
  • 150 g hideg teavaj
  • 60 g cukor
  • 1 tojás


Töltelék:

  • 40 g vaníliás pudingpor
  • 3 dl tej
  • 90 g cukor
  • 250 g túró
  • baracklekvár
  • 3-4 érett körte


Tetejére:

  • cukor
  • habtejszín


Elkészítés:

  1. A lisztbe morzsoljuk bele a vajat, majd adjuk hozzá a cukrot és a tojást. 
  2. Gyúrjuk össze, majd folpackba csomagolva félórára rakjuk a hűtőbe.
  3. A tésztát nyújtsuk ki, majd helyezzük bele a sütőpapírral bélelt tortaformába. Ha szükséges a szélét vágjuk egyenesre.
  4. A pudingporból, cukorból és a tejből főzzünk pudingot, majd hűtsük langyosra.
  5. A langyos pudingba a túrót botmixerrel keverjük össze. 
  6. Egyenletesen oszlassuk el a túrókrémet a tésztán.
  7. Kenjük meg a túró tetejét baracklekvárral.
  8. A körtét daraboljuk fel, majd helyezzük a tésztára.
  9. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 35 percig.
  10. Amíg sül, készítsük el a karamellt.
  11. A cukrot karamellizáljuk meg, majd adjuk hozzá a tejszínt és olvasszuk fel benne a karamellt, hogy folyós legyen.
  12. A megsült tészta, tetejére csurgassuk a karamellt és egyenletesen oszlassuk el rajta.



Elkészítési idő: 1-1,5 óra
Sütési idő: 35 perc
Sütési hőfok: 180°C
Nehézség: könnyű

Baconbe tekert csirkemáj


Hát ez az ebéd.. hmm.. mennyei finom! Nagyon egyszerű, gyors és  ha még nem mondtam volna, isteni finom!

Hozzávalók:

  • csirkemáj
  • bacon


Elkészítés:

  1. Ha egész csirkemájunk van, akkor vágjuk 3-4 darabra, hogy kényelmesen a baconszeletbe beletudjuk tekerni.
  2. 200°C-on süssük kb 40 percig. 20 perc után öntsük le róla a levet amit engedett, majd még kb 20 percig süssük, hogy szépen megpiruljanak.
Nem kell sem fűszerezni, sem önteni alá valamit! Így lesz tökéletes!:)





Elkészítési idő: kb 50 perc
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 200°C

2013. augusztus 9., péntek

Fodros-rózsás fondant torta






Ezt a tortát megrendelésre készítettem. A szokásos csokis meggy töltelék lapul a fondant alatt. 
A rózsákat előtte való este készítettem el.
Az írás még nem igazán megy, de próbálkozok.. kicsit ferde lett.. :S
A fondant fodrokat most nem vizes ecsettel rögzítettem, hanem porcukorral felvert tojásfehérjével, pont amivel írtam a tetejére. Kiválóan bevált, ugyanis pár mp alatt meg is kötött.

Már igazán hiányzott a tortakészítés..:)



2013. július 4., csütörtök

Sportszelet / Chocolate biscuit cake


Hasonló mint a keksztekercs/szalámi tészta. Gyors, egyszerű és finom!:)

Hozzávalók:


  • 500 g háztartási keksz
  • 2 dl tej
  • 3 ek holland kakaópor
  • 1 cs. van.cukor
  • 200 g cukor
  • 250 g vaj
  • 15 ml rumaroma


  • 180 g csoki
  • vaj


Elkészítés:

  1. A kekszet daráljuk durvára, majd keverjük hozzá a kakaóport és a van. cukrot.
  2. A tejet, vajat és a cukrot melegítsük addig, amíg összeolvad.
  3. A tejes öntetet öntsük a kekszes alaphoz, adjuk hozzá a rumaromát és kavarjuk jól össze.
  4. Alufóliával bélelt tepsibe nyomkodjuk bele,majd hagyjuk kihűlni.
  5. Egy éjszakára tegyük be a hűtőbe.
  6. Másnap reggel a csokit és a vajat olvasszuk össze vízgőz felett, és kenjük meg a kekszalap tetejét.
  7. Ha megkötött a csoki vizes késsel könnyedén felszeletelhetjük. 


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc+hűtés (egy éjszaka)

Jó étvágyat hozzá!:)


---------------------------------------------------------------------

Quick, easy and delicious!:)

Ingredients:

  • 500 g (natur) biscuits
  • 2 dl milk
  • 3 tablespoon cocoa (non sugar)
  • 10 g vanilla sugar
  • 200 g sugar
  • 250 g butter
  • 15 ml rum aroma



To the top:

  • 180 g dark/milk chocolate
  • little butter/oil


Directions:

  1. Line the tin with greaseproof paper/baking paper.
  2. Break the biscuits into small pieces, then add to this the cocoa and the vanilla sugar.
  3. Melt the butter, the milk and the sugar until they are thoroughly melted.
  4. Then stir well the melted chocolate with the biscuits and the rum aroma.
  5. Pour this mixture to the tin, and press it down firmly.
  6. Then refrigerate overnight.
  7. The next day, melt the chocolate with the butter in a water bath, then pour to the top of the cake.


Difficulty: easy
Prep time: 30 mins + refrigerate

Bon appétit!:)

2013. június 20., csütörtök

Fagyos kávé - jól eső frissesség


Praliné Paradicsomtól kaptam az ötletet, nagyon szépen köszönöm!!:)

Jól eső frissesség a nyári nagy melegben. Feltölt és hűsít!:)
Három alkotóelemből áll: kávé, víz és édesítőszer/cukor/méz.
Ha kihűlt a kávé tegyük be a fagyasztóba. Félóránként-óránként egy kanállal törjük össze, majd ha már kellően fagyos egészséggel fogyasszuk!:)

2013. május 30., csütörtök

Pudingos epres szelet


Valahogy ez az idei eper nem igazi, nem édes egyáltalán...így mi a legjobb felhasználási lehetőség? Hát persze, hogy a süti!! :)
Ha egyáltalán nem édes az eper, és szeretitek az édes sütiket, akkor a krémbe tegyetek kicsivel több cukrot!



Hozzávalók:
Tészta:
  • 8 tojás
  • 8 ek cukor
  • 8 ek liszt
  • 2 kk sütőpor

  • kb 40 dkg eper


Krém:
  • 2 cs. van.pudingpor
  • 6 ek cukor
  • 1 púpos ek liszt
  • 2 tojás
  • 1 liter tej


Elkészítés:
  1. A tészta hozzávalóiból süssünk piskótát. 
  2. A széleit vágjuk le, majd tegyük vissza a sütőbe és szárítsuk kb 10 percig.
  3. A krémhez a 2 cs. pudingport, cukrot, lisztet és a 2 tojássárgáját kavarjuk össze, majd a tejet adjuk hozzá és főzzünk belőle sűrű krémet, majd még melegen adjuk hozzá a 2 tojásfehérjéből vert kemény habot.
  4. A kihűlt tészta tetejét rakjuk ki a félbevágott,lecsöpögtetett eperrel, majd kenjük rá a félig kihűlt krémet.
  5. A szárított tésztát morzsoljuk össze, majd szórjuk a tészta tetejére.
  6. Fogyasztás előtt 5-6 órán át tároljuk hűtőben.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1-1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!


Eredeti recept: ITT

2013. május 17., péntek

Répatorta / Carrot cake





És igen, megéri különlegességeket kipróbálni, nem szabad tőle félni! Eddig nem mertem kipróbálni a répatortát mondván, hogy nem is finom a répa, csak főve. De mivel még a ballagásról maradt egy pár gyönyörű répácska, így úgy gondoltam, hogy egye fene azért is kipróbálom. Nekem nagyon ízlik! Szerencsére a család többi tagjának is. A kis répácskák formázását nagyon élveztem.
Jelenleg ez a kedvenc tortám, már a kinézete miatt is. :D Igaz a krém elkenése nem a legtökéletesebb, de nem baj, ennyi belefér. :)
(A krémhez nem írok mennyiséget, mert nem mértem meg. A porcukor mehet bele ízlés szerint, attól függően, hogy ki mennyire szereti édesen.)



Hozzávalók(26 cm-es tortaforma):
  • 4 tojás
  • 1,5 dl olaj
  • 400 g rétesliszt
  • 1,5 cs. sütőpor
  • 1 cs. van.cukor
  • 300 g cukor
  • 350 g reszelt sárgarépa


Krém:
  • mascarpone
  • porcukor


Elkészítés:
  1. A tojássárgáját a cukorral, van.cukorral és az olajjal kavarjuk össze.
  2. Adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, majd a sütőporos lisztet.
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd kavarjuk a masszához.
  4. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntsük bele.
  5. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük kb 45 percig. (Tűpróba!)
  6. A mascarponét a porcukorral keverjük össze, majd a kihűlt tészta tetejét kenjük meg. (Ha szükséges, akkor vágjuk egyenesre a torta tetejét.)
  7. Marcipán répákkal díszíthetjük a tetejét.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra - 1 óra 10 perc ; 2 óra (répák elkészítésével együtt)
Sütési idő: 45 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

Forrás: ITT


-------------------------------------------

I love this dessert!! This is a special sweet carrot cake!:)

Ingredients (26 cm cake):

  • 4 eggs
  • 1,5 dl oil
  • 400 g soft flour
  • 18 g baking powder
  • 300 g sugar
  • 10 g vanilla sugar
  • 350 g grated carrot


Cream:

  • mascarpone
  • powdered sugar



  • marzipan carrots


Directions:

  1. Mix the flour and the baking powder.
  2. Stir the egg yolk with the sugar, vanilla sugar and the oil, then add the grated carrots and the flour.
  3. Beat the egg whites until stiff, then gently fold to the mixture.
  4. Pour to the pan.
  5. In a preheated oven, in 180°C bake it for 45 mins.
  6. Stir the mascarpone and the powdered sugar, and cover the cake.
  7. Decorate with marzipan carrots.


Difficulty:easy
Prep time: 1 hours - 1 hours 10 mins
Baking time: 45 mind
Baking temperature: 180°C

Bon appétit!:)

2013. május 15., szerda

Epres baileys-es csokoládékehely




Gyönyörű eprek lapulnak (vagy lapultak) a hűtőben, viszont az ízük nem volt annyira mesés, így úgy gondoltam, hogy csinálok gyorsan egy kis pohárkrémet. Az elején azt hittem, hogy a sok tejszín miatt nem fog ízleni, de kellemesen csalódtunk, ugyanis nagyon finom volt. Még másnap is tökéletes íze volt!:)


Hozzávalók (6 pohár):
Csokis réteg:
  • 4,5 dl habtejszín
  • 0,5 cs. habfixáló
  • 2 ek Baileys
  • 120 g tejcsokoládé (vagy étcsokoládé)
  • 50 g cukor

Tejszínkrém:
  • 2 dl habtejszín
  • 4 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló

Eperzselé:
  • eper
  • 1 cs. tortazselé
  • 2-3 ek cukor
  • víz

Elkészítés:
  1. A csokiréteghez 1,5 dl habtejszínt forrósítsunk fel, majd a csokit, a Baileyst és a cukrot kavarjuk el benne, majd hűtsük le.
  2. A maradék 3 dl habtejszínt verjük kemény habbá 0,5 cs. habfixálóval, majd kavarjuk össze a csokis krémet és a kemény habot. Majd ezt kanalazzuk a tálka aljába.
  3. Az eperszeletekkel rakjuk körbe a kehelyfalát.
  4. A tejszínkrém hozzávalóiból verjünk kemény habot, majd kanalazzuk a csokikrémre.
  5. A zselét a tortazselé utasításai alapján készítsük el.
  6. Az apróra vágott epret rakjuk a kehely tetejére, majd a kész zselét öntsük rá.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra

Jó étvágyat hozzá!:)

Forrás: ITT

2013. május 14., kedd

Aszalt szilvával töltött csirkemell diós bundában



Most, hogy itthon vagyok Anya rám osztott egy nagy feladatot: tanuljak meg főzni. Na rólam azt kell tudni, hogy én nem szeretek. Én a sütik világát preferálom, valahogy a tűzhely felett görnyedés nem az én terepem, de hát muszáj vagyok. Ezért úgy gondoltam, hogy nem a hagyományos rántott hús, krumplipüré lesz a menü, hanem kicsit különlegesebb ebédet varázsolok. Így ezt a főételt választottam.
Apa annyira nem volt érte odáig, viszont Anyának,tesómnak és nekem is ízlett.

Hozzávalók:
  • 4 db csirkemell
  • 200-300 g aszalt szilva
  • bors
  • liszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa + 70 g darált dió


Elkészítés:
  1. A csirkemellet apró szeletekre vágjuk fel. 
  2. Sózzuk, borsozzuk, majd a húsra tegyünk 2-3 aszalt szilvát - attól függően, hogy mekkora a szelet -, majd göngyöljük fel és fogpiszkálóval vagy hústűvel rögzítsük.
  3. Forgassuk bele lisztbe, tojásba, majd a darált dióval összekevert zsemlemorzsába.
  4. Bő olajban süssük aranybarnára.
  5. Köretként sült krumplival tálalhatjuk.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 40 perc - 1 óra

Jó étvágyat hozzá!:)

Forrás: ITT

2013. május 13., hétfő

Meglepii

Képzeljétek el, díjat kaptam! Nagyon jól esett, hogy Barbi, a Csibekalandok blog tulajdonosa Best Blog címmel jutalmazott meg engem, és még 3 bloggert. :) Úgy megörültem neki, sosem gondoltam volna, hogy egyszer kapok egy díjat!:) Köszönöm szépen a meglepit, és hogy reméled, hogy sikerül megvalósítanom az álmomat!!:)

Szabályok:
1. Megemlítem, hogy kitől kaptam a díjat!
2. Felsorolok 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a rendszeres olvasók száma!
3. Egy-egy kommentet hagyok a kiválasztott blogokon a díjazásról!

Nekem is nehéz volt a 4 bloggert kiválasztani, na nem azért, mert nem érdemlik meg, hanem amiatt, hogy rengeteg rendszeres olvasójuk van, ami fantasztikus érzés, de most a megkötés a 200 volt.:)
Remélem a kiválasztottak örülni fognak ennek a kis díjnak!:)

Ágnes :) szakácskönyve számomra nem volt kérdés, hogy benne van a 4 között, hiszen fantasztikus receptekkel ajándékoz meg minket rendszeresen! Nagyon szeretem a blogját!:)

Katucikonyha tulajdonosa, egy nagyon tehetséges anyuka, akinek blogján szebbnél szebb ételekkel találkozhatunk. Öröm barangolni az oldalon. (Persze nyálcsorgatások kíséretében :D)

Nyammm oldal már régóta a könyvjelzőkben ékeskedik, ugyanis nagyon szívesen járok oda. Gyönyörű, profi képek találhatóak az oldalon - amikhez persze részletes recept is tartozik -, amik közül már sokat kinéztem, amivel szeretném a családot meglepni. :)

Könyvfaninfo kicsit más az előző blogokhoz képest, ugyanis nem finom ételekkel foglalkozik, hanem könyvekkel, filmekkel. Két lány vezeti a blogot, akik minden elolvasott könyvet részletesen értékelnek. Nagyon szépen fogalmaznak mind a ketten, ráadásul mind a két lány regényt is ír, tehát a könyveket "szakértői" szemmel is vizsgálják. Érdemes benézni!:)

Fogadjátok sok-sok szeretettel!:)

Néger kocka


Ez a recept is Anya könyvecskéjében található. Nagyon finom süti. A hab ragadós kicsit, de én ezt szeretem benne. :D Az első pár napban könnyű felvágni, viszont később nehéz lesz, így már az elején vágjuk fel, hogy ne legyen gond vele!

Hozzávalók:
Tészta:
  • 250 g zsír
  • 7 tojássárgája
  • 250 g cukor
  • 1 cs. van.cukor
  • 3 ek cukrozatlan kakaó
  • 2 dl tej
  • 1,5 cs. sütőpor
  • 350 g liszt


Hab:
  • 7 tojásfehérje
  • 350 g cukor


Elkészítés:
  1. A zsírt, a cukrokat és a tojássárgáját kavarjuk össze.
  2. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze, majd a tejjel adagolva adjuk a zsíros masszához.
  3. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25-30 percig. (TŰPRÓBA!)
  4. Vízgőz felett a tojásfehérjéből a cukorral verjünk kemény habot, igyekezzünk minél keményebbre. (ha kanállal összekeverjük, akkor szinte elválik az edénytől!)
  5. A tészta tetejét kenjük meg a habbal.
  6. Aki szeretné még egy csokiréteggel bevonhatja a tetejét, nálam ez kimaradt.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: kb 1 óra
Sütési idő: 25-30 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

Bűnre csábít - diós-csokoládés kocka / Chocolate walnut slice



Juhúú, vége az írásbeliknek így újra itt vagyok köztetek:) Hozok is pár receptet nektek, remélem tetszeni/ízleni fognak!:)

Ahogy a címben is jelöltem, ez a süti bűnre csábít, már az illata is íncsiklandozó.. hmm :D
Nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető sütemény.
Ez a recept a Nagyi válogatott süteményei című receptkönyvből származik.

Hozzávalók (32x20 cm tepsi):
  • 200 g tejcsokoládé (eredeti receptben: 200 g étcsokoládé)
  • 240 g dió (eredeti receptben: 200 g dió)
  • 100 g liszt
  • 6 tojás
  • 250 g vaj
  • 200 g cukor
  • 0,5 kk fahéj
  • 0,5 kk szegfűszeg
Tetejére:
  • baracklekvár
  • 120 g tejcsokoládé
  • pár csepp olaj vagy vaj

Elkészítés:
  1. Vízgőz felett olvasszuk meg a tejcsokoládét, majd hűtsük langyosra.
  2. A vajat olvasszuk meg, majd kavarjuk el benne a cukrot.
  3. Adjuk hozzá egyesével a hat tojássárgát illetve az olvasztott csokoládét, és kavarjuk össze.
  4. A dió felét daráljuk apróra, a másik felét pedig durvára.
  5. A diót keverjük össze a liszttel és a fűszerekkel, majd adjuk hozzá a vajas masszához.
  6. A tojásfehérjéből verjünk kemény habot, majd óvatosan forgassuk bele a masszába.
  7. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 25 percig. (TŰPRÓBA!)
  8. Még melegen kenjük meg a tetejét baracklekvárral, majd a vízgőz felett felolvasztott, olajjal összekevert csokival.
  9. Ízlés szerint díszíthetjük a tetejét dióval.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

---------------------------------------------------------------------

Ingredients (30x20 cm):

  • 200 g milk chocolate
  • 240 g walnut
  • 100 g flour
  • 6 eggs
  • 250 g butter
  • 200 g sugar
  • 0,5 teaspoon cinnamon
  • 0,5 teaspoon clove


To the top:
  • apricot jam
  • 120 g milk chocolate
  • few drop oil or butter

Directions:

  1. Melt the chocolate in water bath.
  2. Melt the butter, then add the sugar and stir it.
  3. Add the egg yolk one at a time, and stir it well.
  4. Then pour the melted chocolate.
  5. The half walnut chop into small pieces, the another haf chop a little bigger pieces.
  6. Mix the walnut with the flour, the cinnamon and the clove, then mix with the butter mixture.
  7. Beat the egg whited until stiff, then gently fold it to the mixture.
  8. In a preheated oven, on 180°C bake it for 25 mins.
  9. Cover with the jam.
  10. Melt the chocolate with the oil in water bath, then spoon to the top.



Difficulty: easy
Prep time:1 hour
Baking time: 25 mins
Baking temperature: 180°C

Bon appétit:)

2013. április 25., csütörtök

(hamis) Carbonara




Nagyon finom és nagyon gyors. Ebédre tökéletes!

Hozzávalók:
  • 500 g penne tészta
  • 5 tojássárgája
  • 350-400 g császárszalonna
  • 100 g medve sajtkrém
  • 120 g trappista sajtreszelék (+a tetejére)
  • só, bors

Elkészítés:
  1. A vizet tegyük fel főni, majd főzzük meg benne a tésztát.
  2. Amíg fő a tészta a szalonnát vágjuk apró darabokra, majd pirítsuk meg.
  3. A tojássárgáját, a medve sajtkrémet és a sajtreszeléket keverjük össze.
  4. Ha kész a tészta szűrjük le, majd amíg még meleg adjuk hozzá a szalonnát, majd a tojásos keveréket, és keverjük össze. TILOS visszatenni a tűzre, mert összekapja a tojást! Elég lesz neki a tészta melege.
  5. Sajttal megszórva tálaljuk.

Elkészítési idő: félóra
Nehézség: könnyű

Jó étvágyat hozzá!:)

2013. április 21., vasárnap

Madártej szelet


Húsvétkor rokonoknál kóstoltuk meg ezt a sütit, ott tortaformájában készítettek el. Mivel nekünk nagyon ízlett, így arra gondoltam, hogy én meg elkészítem a tepsis változatát.

Hozzávalók:
Tészta
  • 8 tojásfehérje
  • 8 ek cukor
  • 8 ek liszt
  • 0,5 cs. sütőpor


Krém: 
  • 8 tojássárgája
  • 4 ek cukor
  • 2 cs. van.cukor
  • 5 ek liszt
  • 4 dl tej
  • 180 g vaj
  • 100 g porcukor


Hab:
  • 5 dl habtejszín
  • 5 ek cukor
  • 0,5 cs. habfixáló


Elkészítés:
  1. A tojásfehérjéhez adjuk hozzá a cukrot, majd verjük kemény habbá.
  2. Adjuk a kemény habhoz a sütőporos lisztet, majd óvatosan kavarjuk össze. 
  3. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntsük bele, majd 180°C-on süssük kb 15-20 percig. (Tűpróba!)
  4. Míg sül a tészta kezdjük el a krémet készíteni.
  5. A tojássárgáját, a cukrokat, a lisztet és a tejet keverjük csomómentesre, majd főzzük sűrű krémmé.
  6. A vajat és a porcukrot keverjük csomómentesre, majd adjuk hozzá a kihűlt krémhez.
  7. A hab hozzávalóiból verjünk kemény habot.
  8. A kihűlt tésztalapot kenjük meg a krémmel, majd a habbal.

Eredeti recept: ITT

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 15-20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá:)

2013. április 18., csütörtök

Keksztekercs - vagy ahogy mi hívjuk: szalámi tészta


Anya gyerekkori finomsága. Mivel kevés időm van sütni, így a hétvégi ebéd mellé péntek este ezt dobtam gyorsan össze. Nagyon finom, egyszerű és gyors!

Hozzávalók:
  • 60 dkg háztartási keksz
  • 3 dl tej
  • 50 g keserű kakaópor
  • 30 dkg margarin
  • 2-3 ek rum
  • 30 dkg cukor

Elkészítés:
  1. A kekszet törjük apró darabokra.
  2. A tejet keverjük csomómentesre a kakaóval és a cukorral,majd a lábasba rakjuk bele a margarint, és rakjuk oda főni. 
  3. Ha felfőtt, kapcsoljuk le alatta, majd keverjük hozzá a kekszet és a rumot.
  4. Folpackkal bélelt őzgerincformába öntsük bele, majd hagyjuk kihűlni. 
  5. Ha kihűlt szeletelve tálaljuk.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: kb 20 perc + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)

2013. március 30., szombat

Somlói galuska




Hozzávalók:
Tészta:
  • 10 tojás
  • 10 ek cukor
  • 10 ek liszt
  • 0,5 cs. sütőpor

Hab
  • 1 l habtejszín
  • 12 ek cukor (ízlés szerint)
  • 1,5 cs. habfixáló

Csoki
  • 0,5 kg cukor
  • 1 dl víz
  • kakaó (annyi, hogy szép csoki színe legyen)

Elkészítés:
  1. A tészta hozzávalóiból készítsük el a piskótát.
  2. Ha kihűlt daraboljuk apró kockára.
  3. A tejszínt a cukorral kezdjük el verni, majd amikor kezd keményedni adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  4. A csokihoz keverjük össze a hozzávalókat, majd főzzük sűrűre, kb 10-12 percen át.
  5. A tál aljára rakjunk egy kis tejszínhabot, lazán rakjuk le a piskóta darabokat, majd locsoljuk le csokival. 
  6. És folyamatosan rétegezzük ebben a sorrendben. A végén zárjuk le tejszínhabbal.
  7. Hűtőben tároljuk.

Nehézség: könnyű
Sütési idő: 30 perc (tűpróba!)
Sütési hőfok: 180 °C
Elkészítési idő: kb 1 óra

Jó étvágyat hozzá!