2013. november 8., péntek

Amerikai almás pite






Anyáék a múlt héten vettek pár kiló almát, de sajnos kicsit savanykás, így arra jutottunk, hogy inkább süssek belőle valamilyen almás süteményt. Így hát a barátomat "befogtam", hogy süssük meg együtt ezt a süteményt. :)
Még melegen felvágtuk, de mindannyiunknak a kihűlt verziója ízlik a legjobban, így én azt ajánlom, hogy hagyjátok ti is legalább langyosra hűlni. :)

Hozzávalók:
Tészta:

  • 350 g liszt
  • 180 g vaj
  • 2 ek cukor
  • 1 csipet só
  • 30 ml víz


Töltelék:

  • 800 g alma 
  • 130 g cukor
  • 1 kk fahéj
  • 2,5 ek liszt
  • 1 ek citromlé
  • 40 g vaj


Tetejére: 

  • víz
  • porcukor


Elkészítés:

  1. A vajat morzsoljuk össze a liszttel, majd adjuk hozzá a sót és a cukrot, majd öntsük hozzá a vizet és gyúrjuk össze.
  2. A tésztát tegyük a hűtőbe kb 15 percre.
  3. Addig az almát hámozzuk meg és vágjuk vékony cikkekre.
  4. Keverjük össze a cukorral, fahéjjal, lisztel és a citromlével. (Alaposan kavarjuk össze, hogy minden almacikket érje.)
  5. A tésztát vágjuk kétfelé. 
  6. Nyújtsuk ki az egyik felét kb 0,5 cm-esre, majd a 25 cm-es piteformát béleljük ki. A lelógó részeket vágjuk le. 
  7. Töltsük meg a töltelékkel, majd a 40 g vajat daraboljuk a tetejére.
  8. A tészta másik felét is nyújtsuk ki és helyezzük a töltelék tetejére, óvatosan nyomkodjuk össze. 
  9. A lelógó részeket vágjuk le, majd sodorjuk össze és helyezzük a tészta szélére és finoman nyomkodjuk hozzá.
  10. Villával szurkáljuk meg a tetejét, kenjük le kevés vízzel és szórjuk meg a tetejét porcukorral.
  11. Előmelegített sütőben 180 °C-on süssük 60 percen keresztül.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 1 óra
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)



Eredeti recept: ITT

Sajtos-krumplis pogácsa




A szomszédnéni nagyon finom sajtos pogi receptjét hozom most nektek!:) Múltkor küldött nekünk pár mennyei pogácsát és gyorsan át is küldtem tesómat a receptjéért. Megéri kipróbálni, napokig finom puha marad.
Mikor átmentem megköszönni a receptet a szomszédnéni megkérdezte, hogy milyen recept alapján sütöttük? Hát mondom amit tetszett adni tesómnak.. Véleménye szerint a miénk még finomabb volt. :)

Hozzávalók:

  • 600 g liszt
  • 400 g margarin
  • 60 g élesztő
  • kb 1 dl tej + pici cukor + kevés liszt
  • 2 egész tojás + 2 tojássárgája
  • 2 lapos ek só
  • 4 közepes méretű krumpli
  • tejföl
  • sajt


Elkészítés: 
  1. A krumplit hámozzuk meg majd sós vízben főzzük meg. 
  2. Ha kihűlt a krumpli törjük össze.
  3. A langyos tejbe morzsoljuk bele az élesztőt és hintsünk rá pici cukrot és kevés lisztet, majd hagyjuk felfutni.
  4. A lisztbe morzsoljuk bele a margarint, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, a tojásokat, a sót  és a kihűlt tört krumplit és gyúrjuk össze. (Ha nem állna össze, akkor adjunk még hozzá további lisztet.)
  5. Nyújtsuk ki kb 1 cm vastagra és kenjük meg vékonyan tejföllel, majd hajtogassuk össze.
  6. Takarjuk le és hagyjuk pihenni félórán-1 órán át.
  7. Nyújtsuk ki ismét 1 cm vastagra és kenjük meg vékonyan tejföllel majd hajtogassuk össze.
  8. Nyújtsuk ki 1-1,5 cm vastagra és szaggassuk ki pogácsaszaggatóval.
  9. A tetejét szórjuk meg reszelt sajttal.
  10. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 20-25 percig. (Attól függően, hogy milyen vastag illetve milyen sűrűn rakjuk.)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: kb 3 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

Mézespuszedli



Tudom tudom kicsit korán hoztam nektek mézes sütit, ugyanis még csak november van, de nem lehet elég korán elkezdeni a Karácsonyra való készülést, nem igaz? :P
Nagyon finom és sokáig puha marad! Nálunk ez az eddigi befutó!:)
A tésztája kicsit lágy lesz, ne ijedjetek meg! Pár kanál lisztet bele kell gyúrni a nyújtás előtt és akkor nem lesz vele probléma!
Mivel nem került rá kivételesen díszítés, így én inkább mézes puszedlinak hívnám. :)

Hozzávalók:

  • 600 g liszt
  • 4 tojás
  • 280 g porcukor
  • 250 g méz
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 0,5 cs. mézeskalács-fűszerkeverék
  • 250 g olvasztott vaj


Elkészítés:

  1. A lisztet, porcukrot, szódabikarbónát és a fűszerkeveréket keverjük össze, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót és gyúrjuk össze.
  2. Tegyük hűtőbe és pihentessük kb. 5 órán keresztül.
  3. Nyújtsuk ki kb 6-7 mm vastagra majd szaggassuk ki.
  4. Előmelegített sütőben,180°C-on süssük 10-12 percig. (Ha szükséges vegyük ki hamarabb, vagy süssük tovább!)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc + 5 óra pihentetés + sütés
Sütési idő: 15-20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)