2017. május 22., hétfő

Alakbarát gyümölcsös rebarbarás torta




Valószínűleg már sokan tudjátok, hogy próbálok egészséges sütiket is készíteni, és ez is közéjük tartozik :)
A rebarbara miatt ez egy kicsit savanykásabb süti lett, ezért ha édesebbet szeretnétek, adjatok hozzá még nyugodtan eritritet:)

Hozzávalók (26 cm):
Zabalap:

  • 150 g zabpehely
  • 0,5 dl tej


Krém:

  • 180 g rebarbara
  • 1 dl víz
  • 100 g eritrit
  • 250 g (zsírszegény) túró
  • 500 g (zsírszegény) natúr joghurt
  • 110 g eper
  • 3 tojás
  • 140 g málna


Elkészítés:
  1. A megtisztított, felkockázott rebarbarát a vízzel, és az eritrittel főzzük puhára.
  2. A zabpelyhet a tejjel kavarjuk össze, majd nyomkodjuk a tortaforma aljára.
  3. A túrót, a natúr joghurtot, az epret, valamint a rebarbarát botmixerrel pürésítsük.
  4. Ha nem szeretnénk rebarbarával készíteni, akkor nyugodtan cseréljétek le 150 g eperre.
  5. Majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és kézi habverővel kavarjuk össze.
  6. Végül forgassuk hozzá a málnát. Nyugodtan ezt is beleturmixolhatjátok, de én szerettem volna, ha maradnak benne gyümölcsdarabok.
  7. Végül öntsük a zabalapra.
  8. Előmelegített sütőben 170°C-on süssük 30 percig, majd alufóliával takarjuk le, és süssük még további 40 percig. Egy kicsit rezgős lesz, de miután kihűl, már meg fog dermedni.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc + sütés + hűtés
Sütési hőfok: 170°C
Sütési idő: 70 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. május 12., péntek

Kávés-karamellás sütemény (sütés mentes)




Ha nem szeretnétek sok időt tölteni a konyhában, akkor ez a Ti sütitek!:)
Nagyon finom krémes, és szuper egyszerű:)

Hozzávalók (20x15 cm):

  • 400 g karamellás keksz


Krém:
  • 70 g tejcsokoládé
  • 1 dl kávé
  • 5 dl habtejszín
  • 100 g cukor


Tetejére:

  • 50 g étcsokoládé
  • 80 g tejcsokoládé
  • 1 dl habtejszín


Elkészítés:
  1. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a forró kávét, majd kavarjuk össze.
  2. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá.
  3. Majd adjuk hozzá a kávés csokoládét, és óvatosan forgassuk össze.
  4. A tál alját rakjuk ki a keksszel. Nyugodtan készíthetitek másfajta keksszel is, például vajassal, de ebben az esetben érdemes kicsit több cukrot tenni a krémbe.
  5. A krém felét oszlassuk el a keksz tetején.
  6. Rakjuk ki ismét keksszel.
  7. Majd vonjuk be a krém másik felével.
  8. Fedjük be a krém tetejét keksszel.
  9. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és kavarjuk csomómentesre.
  10. Végül fedjük be a csokoládékrémmel, és minimum 6 órára tegyük hűtőbe, hogy a keksz megpuhulhasson.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 20 perc + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)




2017. május 5., péntek

Banános-erdei gyümölcsös fagyi



Mikor süt a nap állandóan fagyizhatnékom van, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy elkészítsek egy egészséges fagyit:)
A hozzávalók, és azok arányai természetesen ízlés szerint variálhatók:)

Hozzávalók (1 főre):

  • 100 g zsírszegény natúr joghurt
  • 50 g zsírszegény túró
  • 80 g szeletelt fagyasztott banán
  • 40 g fagyasztott erdei gyümölcs


Elkészítés:
  1. Minden hozzávalót tegyünk a turmixgépbe, és turmixoljuk össze. (Én a jégaprító fokozatán csináltam, egyszer-kétszer átkavartam két turmixolás között)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 5 perc