Oldalak

2017. december 20., szerda

Mákos narancsos mousse torta




Nagyon egyszerű, gyorsan elkészül, és isteni finom:)


Hozzávalók (24 cm):
Mákos alap:

  • 3 tojás
  • 80 g vaj
  • 150 g mák
  • 50 g liszt
  • 100 g cukor


Narancsos mousse:

  • 2 tojássárgája
  • 100 g fehér csokoládé
  • 7 dl habtejszín
  • 200 g cukor
  • 2,5 dl narancslé
  • 15 g zselatin


Narancs zselé:

  • 2 dl narancslé
  • 7 g zselatin



Elkészítés:
  1. A tojássárgáját az olvasztott vajjal kavarjuk össze.
  2. Adjuk hozzá a mákot, valamint a lisztet.
  3. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  4. Majd két részletben adjuk hozzá a mákos keverékhez, és óvatosan forgassuk össze.
  5. Öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába.
  6. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.
  7. A kockára tört fehér csokoládéra öntsük rá az 1 dl felforralt habtejszínt, valamint adjuk hozzá a tojássárgáját, és kavarjuk össze. Ha nem akartok nyers tojást enni, hagyjátok ki nyugodtan.
  8. A forró narancslében olvasszuk fel a zselatint, majd öntsük a krémhez.
  9. A 6 dl habtejszínt a cukorral verjük kemény habbá.
  10. Majd forgassuk a csokoládés krémhez.
  11. Öntsük a tésztára, és tegyük hűtőbe minimum 3 órára.
  12. A forró narancslében olvasszuk fel a zselatint, és hagyjuk langyosra hűlni, majd óvatosan öntsük a krém tetejére. Ne öntsétek rá forrón, mert akkor úgy jártok mint én, hogy kicsit feloldja a krémet.
  13. Majd tegyük egy éjszakára a hűtőbe.
  14. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le róla a tortakarikát.
  15. Ízlés szerint díszíthetjük mákkal.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. december 18., hétfő

Laktózmentes kókusztorta





Nagyon szeretem a kókuszos tortákat, így gyakran lepem meg a családot ilyen ízvilágú desszertekkel.:)

A tortát laktózmentes alapanyagokból készítettem, melyet a Lidl biztosított a dísszel, valamint a piros tállal együtt :)

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 8 tojás
  • 8 ek cukor
  • 10 g sütőpor
  • 10 ek liszt


Krém:
  • 8 dl kókusztej
  • 10 ek cukor
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 130 g kókuszreszelék
  • 2 dl (laktózmentes) habtejszín 
  • 2 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló


Díszítés: 

  • mandulaszeletek
  • kókuszchips


Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá.
  2. Adjuk hozzá a tojássárgáját, majd óvatosan fogassuk össze.
  3. Majd adjuk hozzá a lisztet, valamint a sütőport és forgassuk össze.
  4. Öntsük a sütőpapírral bélelt tortaformába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük kb 40 percig.
  6. A krémhez a kókusztejet a cukorral, valamint a pudingporral kavarjuk össze, és főzzünk belőle sűrű pudingot.
  7. Kavarjuk hozzá a kókuszreszeléket, és hagyjuk teljesen kihűlni.
  8. A habtejszínt a cukorral kezdjük el verni, majd ha már kezd keményedni adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  9. A kihűlt tésztát vágjuk három részre.
  10. A piskótalap köré tegyük vissza a tortakarikát.
  11. Kenjük meg a krém harmadával, szórjuk meg mandulaszeletekkel, fedjük be a következő lappal, kenjünk meg a krém harmadával, szórjuk meg mandulaszeletekkel, majd fedjük be az utolsó piskótalappal. Végül a maradék krémmel is kenjük le, majd pár órára tegyük hűtőbe.
  12. Óvatosan vegyük le a tortakarikát. 
  13. Díszíthetjük mandulaszeletekkel, és kókuszchipsszel. 
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

(Szponzorált tartalom)

2017. október 20., péntek

Snickers


Hmm.. mi igazi karamell fanatikusak vagyunk..nyamnyam..
Alapból a snickersből egy egész kartonnal meg tudnék enni, jajj is lenne nekem.. :D 
Na de most, hogy megcsináltam az itthoni verzióját, hát nagyon nehéz leállni.
Érdemes kipróbálni, biztos, hogy nem utoljára készítettem el!!:)


Hozzávalók:
Tészta
  • 130 g liszt
  • 70 g cukor
  • 40 g vaj
  • 1 tojás

Karamellréteg:
  • 200 g cukor
  • 1,5 dl habtejszín
  • 50 g vaj
  • 250 g sós mogyoró

Csokiréteg:
  • 200 g csokoládé


Elkészítés:
  1. A lisztet a cukorral keverjük össze, és morzsoljuk bele a vajat, majd a tojással dolgozzuk össze.
  2. A sütőpapírral bélelt tepsibe nyújtsuk bele.
  3. Előmelegített sütőben, 165°C-on süssük 15 percig.
  4. A karamellhez a cukrot kezdjük el karamellizálni, majd adjuk hozzá a felforralt habtejszínt. A megkeményedett karamell darabokat olvasszuk el benne.
  5. Majd adjuk hozzá a vajat.
  6. Kapcsoljuk le alatta a tüzet, és kavarjuk hozzá a mogyorót.
  7. Öntsük a kihűlt tészta tetejére.
  8. Ha kihűlt, a vízgőz felett megolvasztott csokoládéval vonjuk be a karamellréteg tetejét.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés
Sütési idő: 15 perc
Sütési hőfok: 165°C

Jó étvágyat hozzá!:)

Eredeti recept: ITT

2017. október 1., vasárnap

Kávés mousse torta



Nagyon szeretjük a mousse tortát, és igyekeztem valami különlegeset kitalálni, így megalkottam ezt a kávés tortát!:) 

Hozzávalók (22 cm):
Brownie:
  • 75 g tej/étcsokoládé
  • 80 g vaj
  • 165 g cukor
  • 2 tojás
  • 60 g liszt
  • 20 g kakaó (keserű)

Kávés mousse:

  • 80 ml kávé
  • 100 g tejcsokoládé
  • 75 g fehér csokoládé
  • 3 tojássárgája
  • 70 g cukor
  • 4 dl habtejszín
  • 10 g zselatin


Kávé zselé (1):

  • 160 ml kávé
  • 130 g sűrített tej
  • 8 g zselatin


Fehér csokoládé mousse:

  • 175 g fehér csokoládé
  • 3 tojássárgája
  • 70 g cukor
  • 4 dl habtejszín
  • 10 g zselatin


Kávés zselé (2):

  • 160 ml kávé
  • 10 g sűrített tej
  • 8 g zselatin

Elkészítés:
  1. A browniehoz gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet és a kakaót, majd kavarjuk jól el.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit.
  5. Öntsük a tésztát a tortaformába, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.
  6. Ha kihűlt a tészta, tegyük vissza rá a tortakarikát. (Ha szükséges vágjuk le a szélét, hogy egyenes legyen a tészta.)
  7. A kávés moussehoz a két fajta kockára tört csokoládéra öntsük rá a forró kávét, majd kavarjuk össze.
  8. Adjuk hozzá a tojássárgáját. Ha nem szeretnétek nyers tojást rakni a krémbe, nyugodtan hagyjátok ki.
  9. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá.
  10. Majd forgassuk a csokoládéhoz.
  11. 0,5 dl meleg habtejszínhez adjuk hozzá a zselatint, és olvasszuk el benne.
  12. A zselatinhoz adjunk pár kanál krémet, majd forgassuk a tojásos keverékhez.
  13. Öntsük a krémet a tésztára, és tegyük hűtőbe minimum 2 órára.
  14. kávés zseléhez (1) 80 ml kávéhoz adjuk hozzá a sűrített tejet.
  15. A másik 80 ml meleg kávéhoz adjuk hozzá a zselatint, és olvasszuk össze, majd adjuk a sűrített tejes kávéhoz.
  16. Ezt a zselét öntsük a megdermedt kávés mousse tetejére, és tegyük hűtőbe 1,5-2 órára.
  17. A fehér csokoládés moussehozkockára tört fehér csokoládéra öntsük rá a felforralt habtejszínt, és kavarjuk össze.
  18. Majd adjuk hozzá a tojássárgáját.
  19. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá.
  20. Majd forgassuk a csokoládéhoz.
  21. 0,5 dl meleg habtejszínhez adjuk hozzá a zselatint, és olvasszuk el benne-
  22. A zselatinhoz adjunk pár kanál krémet, majd forgassuk a tojásos keverékhez.
  23. Öntsük a krémet a zselé tetejére, és tegyük hűtőbe minimum 2 órára.
  24. kávés zseléhez (2) 80 ml kávéhoz adjuk hozzá a sűrített tejet.
  25. A maradék forró kávéhoz adjuk hozzá a zselatint, és olvasszuk össze, majd adjuk a sűrített tejes kávéhoz.
  26. Öntsük a mousse tetejére, és egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  27. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.

Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2,5 óra + hűtés
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. szeptember 3., vasárnap

Zabos édes pizza


Tökéletes zabos reggeli, próbáljátok ki bátran :P

Hozzávalók (2 db):

  • 90 g zabpehely
  • 90 g banán
  • 2 kk kakaópor


Joghurtkrém:

  • 160 g natúr joghurt
  • 30 g xilit/cukor


Feltét:

  • gyümölcs
  • magvak
  • mogyoróvaj


Elkészítés:

  1. A zabpehelyhez adjuk hozzá a kakaóport, és a banánt, kavarjuk össze, majd lapítsuk egy tányérra.
  2. A joghurtot az édesítővel kavarjuk össze, majd kenjük meg vele a pizzalapot.
  3. Halmozzuk  rá a feltétet.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 10 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. augusztus 14., hétfő

Málnás sajttorta / Raspberry cheesecake







Örök kedvencem <3

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):
Keksz:
  • 365 g zabkeksz (Győri Édes)
  • 70 g olvasztott vaj (én teavajat tettem bele)

Sajtkrém:

  • 750 g Philadelphia natúr krémsajt (6 db 125 g) (NEM helyettesíthető mascarponéval, mert NEM fog sikerülni ilyenre!!)
  • 250 g cukor
  • 3 tojás

Málna:
  • 75 g málna
  • 1,5 ek cukor





1-2. lépés








4-5. lépés









9-10. lépés










Elkészítés:



  1. A málnát a cukorral főzzük össze, majd passzírozzuk át egy szűrőn.
  2. A darált zabkekszhez adjuk hozzá az olvasztott vajat, és kavarjuk össze.
  3. Ezután simítsuk a sütőpapírral bélelt tortaformába.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 10 percig.
  5. A krémsajtot és a cukrot habverővel keverjük össze. (Nagyon fontos, hogy Philadelphia krémsajtból készítsétek, ugyanis ez a recept csak ezzel a márkával működik.)
  6. Majd egyesével adjuk hozzá a tojást.
  7. Egy fakanállal, vagy szilikon lapáttal szedjük le a krémet a tál oldaláról, és ha szükséges, még egyszer kavarjuk össze a habverővel.
  8. Az elősütött kekszalapra öntsük rá a krémet, és üssük az asztalhoz párszor, hogy a nagy buborékok feljöjjenek a tetejére. 
  9. Az elősütés után a tortaformát csomagoljuk 3-4 réteg alufóliába, majd kössük megy egy madzaggal, hogy később a víz ne tudjon belefolyni.
  10. Kanalazzuk rá a málnaszószt.
  11. Egy vastagabb pálcikával kavarjuk össze a szószt a krémmel, hogy márványos hatást kapjunk.
  12. Tegyük egy nagyobb tepsibe, és öntsünk az aljára kb 0,5 liter felforralt vizet.
  13. Majd előmelegített sütőben, 165°C-on süssük 30 percig, majd tegyünk a tetejére alufóliát, hogy nehogy megégjen, és süssük még további 35 percig.
  14. Majd minimum 6 órára tegyük hűtőbe.



Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra
Sütési idő: 10 perc és 65 perc
Sütési hőfok: 180°C majd 165°C

Jó étvágyat hozzá!:)



 ------------------------------------------------------------------



This is the best cake ever!! I could eat this all day!!

Ingredients:
Biscuit:

  • 365 g oat cookies (I buy it, this is a sweet cookie)
  • 70 g melted butter
Cheesecream:

  • 750 g natural cream cheese (I use only Philadelphia)
  • 250 g sugar
  • 3 eggs

Raspberry sauce:

  • 75 g raspberry
  • 1,5 tablespoon sugar

Directions:

  1. Chop the cookies into fine, then add the melted butter and stir completely.
  2. Press the mixture into the tin.
  3. In a preheated oven, on 180°C bake it for 10 minutes.
  4. Add to the cheese cream the sugar, then beat it in a medium speed for few sec.
  5. Add 1 egg to the middle of the cream, and beat it until smooth.
  6. Then add the another two eggs, but one at a time.
  7. If the cookies cooled down, pour to this the cream.
  8. Firmly hit the tin to the table, and pierce the bubbles with a tooth-pick.
  9. Simmer the raspberry with the sugar, then strain out the seeds.
  10. Decorate the cheesecake with this sauce.
  11. Cover the pan with 4-5 layer aluminium foil, and knit up with a string the edge of the foil.
  12. Boil around 0,5 l water.
  13. Put the cake into a bigger pan, and pour the water into this pan. (WARNING: the water don't be higher than the lowest edge of the foil!)
  14. In a preheated oven, on 165°C bake it for 65 minutes, after 30 minutes cover the pan with an aluminium foil.
  15. Let it to cool down, and refrigerate overnight.
  16. Next day serve the cake with the remaining raspberry sauce.




Difficulty: medium
Prep time: 2 hours + refrigerate
Baking time: 10 mins and 65 mins
Baking temperature: 180°C and 165°C

Bon appétit!

YouTube video: Full baking and decorating:https://www.youtube.com/watch?v=fbpWQzLvviQ

Decorating:
https://www.youtube.com/watch?v=EuIoUqb6shw

https://www.youtube.com/watch?v=7ffHcMKIdOE

More decorating idea:
http://www.sutikbirodalma.hu/2014/11/sajttorta.html

http://www.sutikbirodalma.hu/2013/01/sajttorta-diszitesi-variaciok.html

2017. augusztus 11., péntek

Barackos túrós pohárkrém


Ebben a melegben bizonyára nektek sincs kedvetek bekapcsolni a sütőt, éppen ezért készítettem el ezt a gyors és nagyon finom pohárkrémet. Készítsétek el bátran:)

Hozzávalók (3 db):
Barackszósz:

  • 200 g barack
  • 1 ek cukor


Túrókrém:

  • 250 g túró
  • 150 g cukor
  • 2 dl habtejszín
  • 100 g apróra kockázott barack



  • 60 g zabkeksz


Elkészítés:
  1. A felkockázott barackot a cukorral kezdjük el főzni.
  2. Ahogy megpuhult, törjük pépesre, majd főzzük el a levét.
  3. A túróhoz adjuk hozzá a cukrot, és kavarjuk össze.
  4. Két részletben óvatosan forgassuk hozzá a keményre vert habtejszínt.
  5. Majd adjuk hozzá az apróra vágott barackot.
  6. Rakjuk össze a pohárkrémet: Az aljára kanalazzunk összetört zabkekszet, majd tegyünk rá a krémből, a barackszószból, ismét a túrókrémből, végül fedjük be kevés kekszmorzsával. 
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc

Jó étvágyat hozzá!:)


2017. július 31., hétfő

Mogyoróvajas zabkeksz




Abbahagyhatatlanul finom ez a zabkeksz, és pillanatok alatt elkészül!:)

A termékeket a Myproteintől kaptam (https://goo.gl/tEy5LR)


Hozzávalók (kb 25 db):

  • 2 tojás
  • 60 g xylitol
  • vaníliás ízesítőcsepp
  • 70 g mogyoróvaj
  • 150 g zabliszt
  • 50 g zabpehely



  • 15 g csokoládé


Elkészítés:
  1. A tojásokat a xylitollal, a vaníliás ízesítőcseppel, és a mogyoróvajjal kavarjuk össze.
  2. Adjuk hozzá a zablisztet, valamint a zabpelyhet.
  3. Majd formáljunk belőle golyókat, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsibe, és nyomkodjuk kb 1 cm vastag korongokká.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15 percig.
  5. Az elkészült kekszek tetejét olvasztott csokoládéval díszíthetjük.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc
Sütési idő: 15 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. július 13., csütörtök

Kókuszos meggyes zabsüti




Ez a kedvenc zabsütim:)

Hozzávalók (35x25 cm):

  • 200 g zabpehely
  • 5 dl víz
  • 60 g kókuszreszelék
  • 4 tojás
  • 150 g natúr joghurt
  • 1 ek vanília aroma
  • 250 g meggy
  • (édesítő)


Elkészítés:
  1. A zabpehelyre öntsük rá a vizet, kavarjuk össze, és hagyjuk 15-20 percig, hogy megszívja magát.
  2. Majd adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a natúr joghurtot, a tojássárgáját, valamint a vanília aromát és kavarjuk össze.
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk hozzá.
  4. Öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  5. Szórjuk meg a tetejét meggyel.
  6. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25 percig.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. július 9., vasárnap

Kesudiókrémes brownie


Nagyon finom kókuszlisztes brownie:)
Az alapanyagokat a Myproteintől kaptam (https://goo.gl/tEy5LR)

Hozzávalók (16 x 24 cm):

  • 4 tojás
  • 60 g xylitol
  • csokoládés ízesítőcsepp
  • 60 g kesudiókrém/mogyoróvaj
  • 70 g kókuszliszt
  • 15 g kakaópor
  • 0,5 dl kókusztej
  • 10 g szárított kókuszszeletek


Elkészítés:
  1. A tojást és a xylitolt kavarjuk össze. Adjuk hozzá a csokoládés ízesítőcseppet.
  2. Majd pedig a kesudiókrémet.
  3. Adjuk hozzá a kókuszlisztet, valamint a kakaóport, és kavarjuk csomómentesre.
  4. Végül öntsük hozzá a kókusztejet.
  5. Simítsuk sütőpapírral bélelt tepsibe.
  6. A tetejét megszórhatjuk szárított kókuszszeletekkel.
  7. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 40 perc
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)


2017. július 4., kedd

Kavart meggyes piskóta




Pikkpakk elkészíthető ez a meggyes piskóta:)

Hozzávalók (35x25 cm):

  • 4 tojás
  • 200 g cukor
  • 250 g tejföl
  • 1,5 dl olaj
  • 350 g liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 300 g meggy


Elkészítés:
  1. A cukrot a tojásokkal kavarjuk össze.
  2. Adjuk hozzá az olajat, valamint a tejfölt.
  3. Majd kavarjuk hozzá a lisztet és a sütőport.
  4. Simítsuk sütőpapírral bélelt tepsibe.
  5. Szórjuk meg meggyel a tetejét.
  6. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25-30 percig.
  7. Fogyasztás előtt megszórhatjuk a tetejét porcukorral.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 40 perc
Sütési idő: 25-30 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. június 29., csütörtök

Ombre tiramisu torta



Nagyon finom és mutatós torta:)

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 3 tojás
  • 150 g cukor + 60 g a habba
  • 260 g liszt
  • 1,15 dl tej
  • 1,15 dl olaj
  • 12 g sütőpor


Krém:

  • 5 dl habtejszín
  • 1 cs. zselatin fix
  • 500 g krémsajt
  • 250 g cukor
  • 10 g vaníliás cukor
  • 2 ek sütőrum


  • kávé


  • 2 kk kakaópor



Elkészítés:
  1. A lisztet és a sütőport keverjük össze. 
  2. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  3. Majd adjuk hozzá a sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  4. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá.
  5. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  6. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  7. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40 percig. (tűpróba!)
  8. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé.
  9. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a zselatin fix-et, és verjük kemény habbá.
  10. A krémsajtot a cukorral, a vaníliás cukorral, valamint a sütő rummal kavarjuk össze.
  11. Óvatosan forgassuk hozzá a habtejszínt.
  12. Rakjuk össze a tortát úgy, hogy a tésztalap köré tegyük vissza a tortakarikát, locsoljuk meg kávéval, majd kenjük meg a krém egynegyedével, majd fedjük be a következő lappal, és így tovább. Végül fedjük be az utolsó lappal. Én ezt már nem locsoltam meg kávéval. 
  13. Majd tegyük minimum 4 órára hűtőbe.
  14. A megmaradt krém negyedéhez kavarjuk hozzá a kakaóport.
  15. Majd kenjük körbe a tortát úgy, hogy ezt a kakaós krémet egységesen egy cm szélesen húzzuk fel a torta oldalán.
  16. A krémhez adjunk 1-2 ek fehér krémet, és kavarjuk össze.
  17. Majd kenjük körbe ismét.
  18. Adjunk a krémhez ismét a fehér krémből.
  19. Majd ismét kenjük 1 cm szélesen körbe a tortát.
  20. Végül a fehér krémmel vonjuk be a kimaradt részt és a tetejét.
  21. Simítsuk körbe a tortát, hogy megkapjuk az átmenetet.
  22. A megmaradt kakaós krémmel díszíthetjük a szélét.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. június 21., szerda

Karfiolos / édesburgonyás pizza




Szuper egészséges, nagyon finom és laktató! Készítsétek el bátran:)

Hozzávalók (1 db):

  • 120 g párolt édesburgonya / 150 g párolt karfiol
  • 125 g 0,2%-os túró
  • 20 g tojásfehérje
  • 2 g só
  • 10 g teljes kiőrlésű liszt / 15 g zabpehely


Elkészítés:

  1. A puha édesburgonyát / karfiolt törjük pépesre (én mikróban puhítottam meg 3 perc alatt).
  2. Majd adjuk hozzá az összes hozzávalót, és kavarjuk össze.
  3. Simítsuk a sütőpapírra.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük elő 10 percig.
  5. Rakjuk rá a feltéteteket.
  6. Majd süssük még 15 percig.
  7. Hagyjuk langyosra hűlni, és már fogyaszthatjuk is:)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 40 perc
Sütési idő: 10 + 15 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)



2017. május 29., hétfő

Epres totutorta





Ezt a tortát nyugodtan ehetik a diétázók, glutén-, laktózérzékenyek is, valamint akik szeretnének egészséges tortát enni. Nagyon finom!:)
A hozzávalókat köszönöm a FittMarket Debrecennek!

Hozzávalók (18 cm):
Zabalap:

  • 120 g zabpehely
  • 0,5 dl kókusztej


Krém:

  • 200 g totu (vagy túró)
  • 3 dl kókusztej
  • 60 g eritrit
  • 7 g zselatin + 0,5 dl kókusztej
  • 200 g eper


Elkészítés:
  1. A zabpelyhet a kókusztejjel kavarjuk össze.
  2. Majd nyomkodjuk a tortaforma aljára.
  3. A totut, az eritritet és a kókusztejet öntsük egy tálba, és botmixerrel törjük össze. (A totu tojásfehérjéből készült túró, melyet a tejre, tejtermékekre allergiások is fogyaszthatnak. Természetesen készíthetitek a tortát hagyományos túróból és tehéntejből is.)
  4. A zselatint a forró kókusztejben olvasszuk el.
  5. Adjunk hozzá pár kanál krémet, kavarjuk össze, majd így adjuk a többi krémhez.
  6. Forgassuk hozzá az eperdarabokat.
  7. A tortakarika oldalát én bevontam sütőpapírral, mert attól tartottam, hogy másképp kifolyna a krém, valamint így könnyebb volt másnap a karika levétele.
  8. Öntsük a zabalapra a krémet, majd egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  9. Másnap óvatosan vegyük le a tortakarikát, és ízlés szerint díszíthetjük eperszeletekkel.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)


2017. május 22., hétfő

Alakbarát gyümölcsös rebarbarás torta




Valószínűleg már sokan tudjátok, hogy próbálok egészséges sütiket is készíteni, és ez is közéjük tartozik :)
A rebarbara miatt ez egy kicsit savanykásabb süti lett, ezért ha édesebbet szeretnétek, adjatok hozzá még nyugodtan eritritet:)

Hozzávalók (26 cm):
Zabalap:

  • 150 g zabpehely
  • 0,5 dl tej


Krém:

  • 180 g rebarbara
  • 1 dl víz
  • 100 g eritrit
  • 250 g (zsírszegény) túró
  • 500 g (zsírszegény) natúr joghurt
  • 110 g eper
  • 3 tojás
  • 140 g málna


Elkészítés:
  1. A megtisztított, felkockázott rebarbarát a vízzel, és az eritrittel főzzük puhára.
  2. A zabpelyhet a tejjel kavarjuk össze, majd nyomkodjuk a tortaforma aljára.
  3. A túrót, a natúr joghurtot, az epret, valamint a rebarbarát botmixerrel pürésítsük.
  4. Ha nem szeretnénk rebarbarával készíteni, akkor nyugodtan cseréljétek le 150 g eperre.
  5. Majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és kézi habverővel kavarjuk össze.
  6. Végül forgassuk hozzá a málnát. Nyugodtan ezt is beleturmixolhatjátok, de én szerettem volna, ha maradnak benne gyümölcsdarabok.
  7. Végül öntsük a zabalapra.
  8. Előmelegített sütőben 170°C-on süssük 30 percig, majd alufóliával takarjuk le, és süssük még további 40 percig. Egy kicsit rezgős lesz, de miután kihűl, már meg fog dermedni.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc + sütés + hűtés
Sütési hőfok: 170°C
Sütési idő: 70 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. május 12., péntek

Kávés-karamellás sütemény (sütés mentes)




Ha nem szeretnétek sok időt tölteni a konyhában, akkor ez a Ti sütitek!:)
Nagyon finom krémes, és szuper egyszerű:)

Hozzávalók (20x15 cm):

  • 400 g karamellás keksz


Krém:
  • 70 g tejcsokoládé
  • 1 dl kávé
  • 5 dl habtejszín
  • 100 g cukor


Tetejére:

  • 50 g étcsokoládé
  • 80 g tejcsokoládé
  • 1 dl habtejszín


Elkészítés:
  1. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a forró kávét, majd kavarjuk össze.
  2. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá.
  3. Majd adjuk hozzá a kávés csokoládét, és óvatosan forgassuk össze.
  4. A tál alját rakjuk ki a keksszel. Nyugodtan készíthetitek másfajta keksszel is, például vajassal, de ebben az esetben érdemes kicsit több cukrot tenni a krémbe.
  5. A krém felét oszlassuk el a keksz tetején.
  6. Rakjuk ki ismét keksszel.
  7. Majd vonjuk be a krém másik felével.
  8. Fedjük be a krém tetejét keksszel.
  9. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és kavarjuk csomómentesre.
  10. Végül fedjük be a csokoládékrémmel, és minimum 6 órára tegyük hűtőbe, hogy a keksz megpuhulhasson.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 20 perc + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)




2017. május 5., péntek

Banános-erdei gyümölcsös fagyi



Mikor süt a nap állandóan fagyizhatnékom van, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy elkészítsek egy egészséges fagyit:)
A hozzávalók, és azok arányai természetesen ízlés szerint variálhatók:)

Hozzávalók (1 főre):

  • 100 g zsírszegény natúr joghurt
  • 50 g zsírszegény túró
  • 80 g szeletelt fagyasztott banán
  • 40 g fagyasztott erdei gyümölcs


Elkészítés:
  1. Minden hozzávalót tegyünk a turmixgépbe, és turmixoljuk össze. (Én a jégaprító fokozatán csináltam, egyszer-kétszer átkavartam két turmixolás között)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 5 perc

2017. április 28., péntek

Sütés mentes oreo torta





Hihetetlenül egyszerű, és nagyon finom torta:)

Az alját akár browniera is lecserélhetitek, mint ahogy a régebbi videómban is láthattátok:)

Hozzávalók (22 cm):
Alap:
  • 176 g oreo keksz
  • 4 ek tej
Krém:
  • 250 g krémsajt
  • 375 g natúr joghurt
  • 200 g cukor
  • 200 g oreo keksz (töltelékkel együtt)
  • 3 dl habtejszín
  • 10 g zselatin
  • 0,5 dl víz
Díszítés:

  • 1 dl habtejszín
  • 1 ek cukor
  • oreo keksz


Elkészítés:
  1. Az oreo kekszet a tejjel aprítsuk össze.
  2. Majd lapítsuk a tortaforma aljára.
  3. Az oreo kekszet törjük össze úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok.
  4. A krémsajtot, a joghurtot és a cukrot kavarjuk össze.
  5. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a joghurtos krémhez.
  6. A zselatint a vízzel olvasszuk össze, majd kavarjuk a krémhez.
  7. Végül forgassuk hozzá a kekszet, és öntsük a tésztára.
  8. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  9. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  10. Keményre vert habtejszínnel díszítsük körbe, majd mindegyik díszbe tegyünk 1-1 oreo kekszet.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. április 27., csütörtök

Fitt túrógombóc




Nagyon megkívántam a túrógombócot, így arra gondoltam, hogy elkészítem az egészséges változatát:)

Tápanyagtartalom szilvalekvár és öntet nélkül:
390 kcal (20-22 db):
44 g fehérje
22 g szénhidrát
12 g zsír

Hozzávalók (20-22 db):

  • 250 g zsírszegény túró
  • 2 tojás
  • 20 g zabpehely
  • 2 g útifű maghéj
  • fahéj (ízlés szerint)
  • szilvalekvár


Öntet:

  • zsírszegény natúr joghurt
  • fahéj
  • édesítő


Elkészítés:
  1. A túrót, a tojást, a zabpelyhet, az útifű maghéjat valamint a fahéjt kavarjuk össze, és tegyük hűtőbe félórára.
  2. A hűtőből kivéve egy púpos kiskanálnyit tegyünk a tenyerünkbe, tegyünk bele borsónyi szilvalekvárt, majd formáljunk belőle gombócot.
  3. Tegyük forrásban lévő vízbe, majd ha feljöttek a víz tetejére, szedjük ki.
  4. Az öntethez a hozzávalókat kavarjuk össze.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 20 perc + hűtés

Jó étvágyat hozzá:)

2017. április 12., szerda

Medvehagymás túrós pogácsa




Annyira de annyira szeretem a pogit, hát még a barátom, viszont mint tudjuk nem éppen diétás finomság, ezért kipróbáltam ezt a túrós pogit, amiből már bátrabban lehet falatozni, ráadásul még lehet kapni medvehagymát, amitől még finomabb!:)

1 db pogi (14 g):
27 kcal (ha zsírszegény sajtból és túróból készítitek!)
2 g fehérje
2,9 g szénhidrát
0,8 g zsír

Hozzávalók (45 db):

  • 200 g zabpehely
  • 2 tojás
  • 250 g zsírszegény túró
  • 25 g medvehagyma
  • 30 g zsírszegény sajt
  • 1 kk só


Tetejére:

  • 20 g zsírszegény sajt


Elkészítés:
  1. A zabpelyhet, a tojással, a túróval, a medvehagymával, a sajttal, valamint a sóval gyúrjuk össze.
  2. Nyújtsuk fél cm vastagra, majd szaggassuk ki.
  3. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, és szórjuk meg a tetejét sajttal.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180 °C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. április 6., csütörtök

Mindenmentes-vegán brownie




Nagyon finom süti, ami szuper krémes marad sülés után is:)

Hozzávalók (30x20 cm)
  • 650 g édesburgonya
  • 200 g banán
  • 150 g zabpehely
  • 30 g kakaópor/karobpor


Elkészítés:
  1. A kockára vágott édesburgonyát főzzük 20-25 perc alatt puhára.
  2. A banánt, a megpuhult édesburgonyát, darált zabpelyhet valamint a kakaóport, vagy karobport öntsük aprítógépbe, és pürésítsük. Akár botmixerrel is végezhetjük ezt a lépést.
  3. Majd simítsuk sütőpapírral bélelt tepsibe.
  4. Megszórhatjuk a tetejét gyümölccsel, vagy pedig magvakkal is, például dióval, mandulával.
  5. Előmelegített sütőben, 180 °C-on süssük 20 percig. 


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)



Brownie - alaprecept





Hm. csupa csoki... Egy kis szelet mennyország! Mi fagyival fogyasztottuk, madártejessel, és valami isteni volt!:)
Nagyon hamar kész, és sajnos gyorsan el is fogy..:D

Az elkészítését most videón is megnézhetitek:


Hozzávalók (38x25 cm-es tepsi):
  • 200 g tej/étcsokoládé
  • 200 g vaj
  • 300 g cukor
  • 160 g liszt
  • 60 g kakaó(keserű!)
  • 4 db tojás
Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokoládét olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet, valamint a kakaót, és kavarjuk el jól.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokoládét.
  5. A tepsit béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy túllógjon a sütőpapír.
  6. Öntsük a tésztát a tepsibe, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig (az állag krémes lesz, ha valaki teljesen szilárdat szeretne, süsse kb 30 percig, de érdemes tűpróbát végezni).


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30-35 perc
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)


--------------------------------------------------------

The real chocolate heaven! <3
For the foodgasm eat with vanilla ice cream!

Ingredients (38x25 cm pan):

  • 200 g milk/dark chocolate
  • 200 g butter
  • 300 g sugar
  • 160 g flour
  • 60 g cocoa (unsweetened)
  • 4 eggs

Directions:

  1. Line you pan with baking paper, leaving an overhang on all sides.
  2. Melt the chocolate and the butter in water bath.
  3. Whisk the eggs with the sugar until you get a light yellow cream.
  4. To the eggy mousse gently fold the flour, cocoa.
  5. Then add the melted chocolate and stir until smooth.
  6. Pour the batter into the prepared pan.
  7. In a preheated oven, in 180°C bake it for 20 mins.


Difficulty: easy
Prep time: 30-35 mins
Baking time: 20 mins
Baking temperature: 180°C