Oldalak

2016. december 2., péntek

Hóember muffin





Hozzávalók:
Muffin keverék (1 literes üveg):
  • 200 g liszt
  • 5 g sütőpor
  • 80 g kakaópor
  • 200 g cukor
  • 100 g tejcsokoládé
  • 50 g fehér csokoládé


Többi hozzávaló a muffinhoz:
  • 200 g vaj
  • 3 tojás
  • 4 ek baracklekvár


Krém:
  • 160 g krémsajt
  • 40 g kókuszreszelék
  • 80 g cukor
  • 1,5 dl habtejszín


Díszítés:
  • pillecukor
  • csokoládé
  • marcipán



Elkészítés:
  1. Az olvasztott vajat a tojásokkal kavarjuk össze
  2. Adjunk hozzá 4 ek baracklekvárt, hogy jó puha legyen.
  3. Majd öntsük hozzá az 1 literes muffin keverékünket-.
  4. Kanalazzuk a masszát a muffinsütőbe.
  5. Majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot, cukrot valamint a kókuszreszeléket kavarjuk össze.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  8. Nyomjuk a muffin tetejére, majd egy fogpiszkálóra szúrt pillecukrot szúrjunk a muffin közepébe, majd tegyünk rá még egy pillecukrot, és meg is kaptuk a hóember testét.
  9. A sálját és az orrát marcipánból készítsük el. A szemét, száját, kezét, gombjait pedig olvasztott csokoládéból tudjuk megcsinálni.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá:)



2016. november 18., péntek

Fanta szelet


A család egyik régi kedvenc sütije, már nagyon régen sütöttem, de volt itthon elég túró, ezért gondoltam megcsinálom.



Hozzávalók(37x25 cm):
Tészta:
  • 4 tojás
  • 6 ek porcukor
  • 1 dl olaj
  • 4 ek liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 2 ek kakaópor
Túrókrém:
  • 150 g vaj
  • 300-350 g cukor
  • 750 g túró
  • fél citrom leve
  • 1 cs. vaníliás cukor

Fanta krém:
  • 7 dl narancsos üdítő (én Fantát használok)
  • 1,5 cs. vaníliás pudingpor
  • 5 ek cukor
Elkészítés:
  1. A tojássárgáját a cukorral kavarjuk habosra.
  2. Majd öntsük hozzá az olajat.
  3. Adjuk hozzá a sütőport, kakaót, valamint a lisztet és kavarjuk össze.
  4. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd forgassuk a masszához.
  5. Öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  6. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15 percig.
  7. A vajat a cukorral kavarjuk habosra.
  8. Adjuk hozzá a túrót, a vaníliás cukrot, valamint a citromlevet. Ha szeretnénk, hogy selymesen krémes legyen, botmixerrel törjük össze.
  9. Majd simítsuk a kihűlt piskóta tetejére.
  10. A pudingport a cukorral valamint egy kevés fantával kavarjuk csomómentesre. Majd öntsük hozzá a többi üditőt is, és főzzük addig, amíg áttetsző nem lesz a krém. Nem kell túlfőzni, mert akkor megrepedhet a tészta tetején.
  11. Hagyjuk langyosra hűlni, majd öntsük a túrókrém tetejére és tegyük hideg helyre, hogy megdermedjen.



Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 15 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. november 14., hétfő

Piskóta



Most a hagyományos piskóta titkát szeretném veletek megosztani, amivel nekem nem szokott összeesni:

Hozzávalók (26 cm):

  • 10 tojás
  • 10 ek cukor
  • 9 ek finomliszt
  • 3 ek rétesliszt
  • 1 cs. sütőpor


Elkészítés:
  1. A piskótához a tojást válasszuk ketté.
  2. A tojásfehérjét a cukorral verjék kemény habbá, majd forgassuk hozzá a tojássárgáját.
  3. A finomlisztet, a réteslisztet és a sütőport keverjük össze, majd óvatosan forgassuk a habhoz.
  4. Öntsük a tésztát sütőpapírral bélelt tortakarikába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 30-35 percig. (TŰPRÓBA)

2016. november 1., kedd

Pokemon labda macaron



Most azoknak szeretnék kedveskedni, akiket elkapott a Pokemon Go őrület. Remélem sokan kedvet kapnak hozzá:)




Hozzávalók (kb 30 db):
  • 110 g mandula
  • 200 g porcukor
  • 90 g szobahőmérsékletű tojásfehérje (amint én előtte 4-5 napig pihentettem a hűtőben)
  • 30 g kristálycukor
  • 6 csepp citromlé
Töltelék:
  • 100 g tejcsoki
  • 0,5 dl habtejszín
  • 5 g vaj 

  • piros ételfesték
  • 40 g tej/étcsokoládé
  • 10 g fehér csokoládé


Elkészítés:
  1. Két részletben kell elkészíteni, mert csinálni kell fehér és piros masszát is. Tehát minden hozzávalónak a felét kell venni.
  2. A mandulát daráljuk le, aztán keverjük össze a porcukorral, majd 4-5 kanalanként daráljuk le együtt újra.
  3. Szitáljuk át, és ha maradtak nagyobb darabok, akkor ismét tegyük vissza a darálóba.
  4. A tojásfehérjét egy fém tálban kezdjük el pár csepp citromlével verni, majd ha elkezdett habosodni, adjuk hozzá a kristálycukrot (a piros masszánál ennél a lépésnél kell hozzáadni az ételfestéket), és verjük pontosan addig, míg felfele fordítva nem akar kicsúszni a tálból.
  5. Ha elkészült a hab, adjuk hozzá a mandulás keveréket, és egy falapát segítségével, 4-5 gyors mozdulattal keverjük össze. (Nem baj, ha még most nem homogén.)
  6. Majd óvatosan kívülről befelé forgassuk össze, míg a lapátról lassan, lávaszerűen nem folyik. Ezt sűrűn kell ellenőrizgetni. Ha szakaszosan folyik, akkor még kell rajta párat kavarni, de vigyázzunk, nehogy túlkavarjuk, mert akkor nem fog jól sikerülni.
  7. Ha elértük a kívánt állagot, akkor töltsük habzsákba, vagy nyomóba. 
  8. Először a fehér masszából nyomjunk korongot, majd a pirosból nyomjunk rá félkört.
  9. A konyhában hagyjuk 1 órán át pihenni, hogy bebőrösödjenek. Ha letelt az 1 óra, akkor ellenőrizzük le, hogy jól dolgoztunk: érintsük meg a macaronok tetejét, és ha nem ragad hozzá, akkor van jól, ha még ragacsos, akkor hagyjuk pihenni.
  10. Előmelegített sütőben, 140°C-on süssük 16 percig, alul felül sütés!! NEM hőlégkeveréses!! (Én a sütő aljára tettem egy tepsit, hogy ne kapjon egyből nagy forróságot, és ezt 10 perc után kivettem.)
  11. Ha jól dolgoztunk, akkor pár perc után elkezdenek nőni a lábai.
  12. Ha teljesen kihűltek a macaronok, akkor a szilikonos sütőpapírról le tudjuk szépen szedni. (Ha esetleg még ragad egy kicsit az alja, akkor egy késsel szedjük fel.)
  13. Olvasztott tej/étcsokoládéval a közepénél húzzunk kb 5 mm vastag vonalat, ahol szükséges ecsettel javítsuk ki.
  14. Ha megkötött, fehér csokiból nyomjunk minden második közepére gombócot.
  15. Ha visszakötött a fehér csokoládé is, akkor tej/étcsokoládéból kontúrozzuk a fehér csokoládé gombócot.
  16. A töltelékhez a csokoládéra öntsük rá a forró tejszínt és az olvasztott vajat, majd kavarjuk csomómentesre.
  17. Töltsük habzsákba, és töltsük meg a macaronokat a csokikrémmel.
Nehézség: nehéz
Elkészítési idő: több óra
Sütési idő: 16 perc
Sütési hőfok: 140°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. október 24., hétfő

Halloweeni zombi és boszi ujjak



Kicsit csúnyácskák, de nagyon finomak:)
Hozzávalók (22 db):

  • 200 g liszt
  • 60 g cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 115 g vaj
  • 1 tojás



  • mandulaszelet


Vér:

  • baracklekvár
  • piros ételfesték



  • kakaópor


Elkészítés:
  1. A lisztet a cukorral és a vaníliás cukorral keverjük össze.
  2. Morzsoljuk bele a vajat, majd adjuk hozzá a tojást és gyúrjuk össze.
  3. Formáljunk belőle ujjakat.
  4. A végébe nyomjunk mélyedést egy kanál végével, és tegyünk bele 1-1 mandulaszeletet.
  5. Egy késsel vagdossuk be az ujjakat.
  6. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 20-25 percig.
  7. A baracklekvárt az ételfestékkel keverjük össze.
  8. Egy ecsettel kakaóporral piszkítsuk be az ujjakat, majd fröcsköljük le a vérrel. - ez lesz a zombi ujj.
  9. A boszi ujjakhoz csak vérezzük össze az ujjakat.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. október 15., szombat

Fügés sajtkrémes pite



Szupeer lett ez a pite, mindössze félnap alatt el is fogyott az egész!:)

Hozzávalók:
Pite:

  • 200 g liszt
  • 30 g cukor
  • 125 g vaj
  • 1 tojássárgája
  • 60 g tejföl


Krém:

  • 250 g krémsajt
  • 80 g cukor
  • 1 tojás

  • 7 db füge


Elkészítés:

  1. A lisztet és a cukrot keverjük össze, majd morzsoljuk bele a vajat.
  2. Adjuk hozzá a tojássárgáját valamint a tejfölt és gyúrjuk össze.
  3. Nyújtsuk ki a tésztát, majd béleljük ki a tálat. A lelógó részt vágjuk le késsel, és tegyük félre a díszítéshez.
  4. Az aljára tegyünk sütőpapírt, és szórjunk bele rizst.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük elő 10 percig, majd vegyük ki a sütőpapírt és a rizst.
  6. A félretett tésztából csináljunk fonatot.
  7. A krémsajtot a cukorral kavarjuk össze, majd adjuk hozzá a tojást és azzal is kavarjuk össze.
  8. Öntsük az elősütött tésztára, majd helyezzük bele a félbevágott fügéket.
  9. Rakjuk körbe a fonatot úgy, hogy véletlenül se csússzon bele a krémbe.
  10. Előmelegített sütőben, 180°C süssük 35 percig, vagy addig amíg megpirul a krém.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 10 + 35 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:) 

2016. október 5., szerda

Vaníliás-csokis nápolyi



Én a bolti nápolyit nem szeretem, de ebből bármennyit meg tudok enni annyira szuper <3

Hozzávalók ( cm):

  • 2,25 dl víz
  • 450 g cukor
  • 375 g vaj
  • 450 g tejpor
  • 4 cs. vaníliás cukor
  • 2 ek kakaó
  • nápolyi lap


Elkészítés:

  1. A cukorból és a vízből főzzünk cukorszirupot. Akkor van kész, amikor a fakanálról az utolsó csepp szép lassan folyik le.
  2. Kapcsoljuk le alatta a tüzet, és adjuk hozzá a vajat.
  3. Majd kavarjuk hozzá a tejport is.
  4. Osszuk két egyenlő részre. Az egyik felébe tegyük a vaníliás cukrot, a másikba a kakaóport.
  5. Felváltva kenjük meg a lapokat a langyosra hűlt krémek felével.
  6. Egy éjszakára takarjuk le, hogy megpuhuljon a nápolyi.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: félóra-óra

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. szeptember 15., csütörtök

Szedres túrótorta




Úgy látszik nemcsak a mousse torták a kedvenceim, hanem a túrósak is:)


Hozzávalók (26 cm):
Piskóta:
  • 2 tojás
  • 100 g cukor + 40 g a habba
  • 155 g liszt
  • 20 g kakaó
  • 75 ml tej
  • 75 ml olaj
  • 8 g sütőpor
Túrókrém:
  • 500 g túró
  • 250 g cukor
  • 5 dl habtejszín
  • 50 g fehér csokoládé
  • 150 g szeder
  • 10 g zselatin
  • 1 dl víz
Szederzselé:
  • 150 g szeder
  • 50 g cukor
  • 1 dl víz
  • 12 g zselatin

Szedres glaze:
  • 20 g cukor
  • 40 g sűrített tej
  • 40 g méz
  • 20 g víz
  • 30 g szeder
  • 40 g fehér csokoládé
  • 7 g zselatin

Elkészítés:
  1. piskótához minden hozzávalót készítsünk elő: 
  2. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  3. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  4. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  5. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  6. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  7. Sütőpapírral kibélelt 26 cm-es tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  8. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 20 percig. (TŰPRÓBA!)
  9. Ha kihűlt a piskóta, tegyük vissza a tortakarikát.
  10. A szederzseléhez a szedret a cukorral főzzük össze.
  11. Kapcsoljuk le alatta a tüzet, majd adjuk hozzá a zselatint.
  12. Hűtsük kb 20°C-osra, és öntsük egy 20 cm-es sütőpapírral bélelt tortaformába, majd tegyük fagyasztóba, addig, hogy megdermedjen.
  13. A túrókrémhez a túrót a cukorral botmixerrel törjük össze.
  14. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a túróhoz.
  15. A krémet osszuk két egyenlő részre, és az egyik felét tegyük félre..
  16. Öntsük hozzá az olvasztott fehér csokoládét, és kavarjuk csomómentesre.
  17. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  18. Adjunk hozzá pár kanál krémet, kavarjuk csomómentesre, majd így adjuk a többihez.
  19. Öntsük a piskótára, és tegyük hűtőbe 1,5 órára.
  20. Majd helyezzük rá a megdermedt szederzselét.
  21. A félretett túrókrémhez adjuk hozzá a szedret, és kavarjuk össze.
  22. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  23. Adjunk hozzá pár kanál krémet, kavarjuk csomómentesre, majd így adjuk a többihez.
  24. Majd öntsük a szederzselére és tegyük hűtőbe további 1,5 órára.
  25. A szedres glazehez a cukrot, a mézet, a sűrített tejet valamint a vizet forraljuk fel.
  26. Majd adjuk hozzá a szedret, és főzzük össze.
  27. Passzírozzuk át a szűrőn, majd keverjük össze a fehér csokoládéval.
  28. A felolvasztott zselatint öntsük hozzá, és kavarjuk csomómentesre.
  29. Végül öntsük a torta tetejére, és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  30. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és húzzuk le a tortakarikát.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. szeptember 9., péntek

Őrség zöld aranya - 2016 országtorta



Valahol olvastam, hogy ezt a tortát nehéz elkészíteni, és valóban nem könnyű, de inkább rettentően időigényes, szóval csak az fogjon hozzá, akinek van türelme minden lépést megcsinálni. :D
De egyébként finom lett, mindenképpen különleges ízvilág.

Az eredeti recepttől néhol eltértem, mennyiséget csökkentettem (hol tudatosan, mert tisztában voltam vele, hogy pl nem lesz annyi zselatinra szükség, mint amennyit írt, hol pedig már utólag, hogy nektek ne kelljen többet venni, mint amit felhasználtok a tortánál), és nektek már azokat a mennyiségeket írom le, amennyi elegendő. Valamint azokat a hozzávalókat, amik egy átlagos háziasszonynak a konyhájában nem fellelhető kicseréltem egy hagyományosra, mint pl. glükóz helyett mézet használtam, invert cukor helyett pedig sima kristálycukrot.

Valamint a glazingnek a felét bőven elég elkészíteni, az enyém az túl vastag lett szerintem..Így a receptben már eleve féladagot írok.



Hozzávalók (24 cm):
Tökmagos réteg:

  • 75 g tökmag
  • 50 g cukor
  • 18 g víz
  • 25 g tökmagolaj
  • 70 g fehér csokoládé
  • 30 g ostya (én édes fagyitölcsért tettem bele)


Zselatinmassza:

  • 25 g zselatin
  • 125 g víz


Málnazselé:
  • 200 g málna
  • 30 g cukor
  • 25 g zselatinmassza


Tökmagos piskóta:

  • 120 g tojás
  • 128 g cukor
  • 1 csipet só
  • 48 g joghurt
  • 72 g liszt
  • 3 g sütőpor
  • 48 g darált mandula
  • 58 g tökmagolaj


Fehér csokoládés mousse:

  • 200 g tejszín (1)
  • 1 vaníliarúd kikapart magja / 1 csomag van. cukor
  • 40 g zselatinmassza
  • 220 g fehér csokoládé
  • 480 g tejszín (2)


Tökmagos glazing:

  • 25 g víz
  • 50 g cukor
  • 50 g méz (glükózszirup)
  • 33 g sűrített tej
  • 20 g zselatinmassza
  • 50 g fehér csokoládé
  • 32 g tökmagolaj


Elkészítés:
  1. A tökmagot 180°C-on pirítsuk 12 percig, melyet legalább 3x mozgassunk át.
  2. A pirított tökmagot aprítsuk össze.
  3. A cukrot a vízzel főzzük fel, majd ha elérte a 108°C-ot, adjuk a tökmaghoz, és aprítsuk össze ismét.
  4. Adjuk hozzá a tökmagolajat, és turmixoljuk át megint.
  5. A tökmag pralinéhoz adjuk hozzá az olvasztott fehér csokoládét, és botmixerrel keverjük össze.
  6. Majd adjuk hozzá a hántolt ostyát, mely nálam apróra tört édes fagyitölcsér.
  7. És simítsuk a sütőlemez aljára, majd fagyasszuk ki.
  8. A vizet és a zselatint olvasszuk össze.
  9. A málnát kezdjük el főzni, majd adjuk hozzá a cukrot, és főzzük tovább.
  10. Forrás után 1-2 perccel botmixerrel turmixoljuk össze.
  11. Adjuk hozzá a zselatinmasszát, és turmixoljuk össze ezzel is.
  12. Öntsük a sütőpapírral bélelt tortaformába, és fagyasszuk ki ezt is.
  13. A tojást, a cukrot és a csipet sót tegyük robotgépbe, és kezdjük el habosítani.
  14. Adjuk hozzá a joghurtot.
  15. Majd keverjük hozzá a sütőporos lisztet, valamint a darált mandulát.
  16. Végül adjuk hozzá a tökmagolajat.
  17. Előmelegített sütőben, 160°C-on süssük 20-25 percig.
  18. A tejszínt (1) a vaníliarúddal, vagy vaníliás cukorral, valamint a zselatinmasszával kezdjük el melegíteni.
  19. Majd öntsük a fehér csokoládéra, és kavarjuk össze.
  20. Hűtsük langyosra.
  21. A tejszínt (2) verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk össze a fehér csokoládés krémmel.
  22. A piskótára öntsük rá a mousse 1/3-át, majd tegyük rá a kifagyasztott pralinét.
  23. Kenjük le ismét a krém 1/3-ával, és helyezzük rá a málnazselét.
  24. Végül vonjuk be a maradék krémmel, és tegyük minimum 2 órára hűtőbe.
  25. A glazinghez a vizet, a cukrot, a mézet, valamint a sűrített tejet forraljuk fel.
  26. Majd öntsük a fehér csokoládéhoz, és keverjük el.
  27. Adjuk hozzá a zselatinmasszát és a tökmagolajat.
  28. Majd öntsük a torta tetejére és tegyük egy éjszakára hűtőbe.




Nehézség: nehéz
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 160°C
Elkészítési idő: több óra

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. szeptember 1., csütörtök

Körtés-fehér csokoládés mousse torta



Egyszerűn ez a mousse torta a kedvencemmé vált <3



Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:
  • 40 g cukor + 15 g mandula
  • 3 tojássárága + 1 tojásfehérje + 40 g cukor
  • 2 tojásfehérje + 20 g cukor
  • 5 ek liszt


Körtezselé:
  • 3 körte
  • 2 g citromsav
  • 13 g zselatin + 0,5 dl víz


Fehér csokoládé mousse:
  • 5 tojássárgája + 1,2 dl habtejszín
  • 200 g fehér csokoládé
  • 5 dl habtejszín + 100 g cukor
  • 15 g zselatin + 0,5 dl víz


Csokoládékrém:
  • 0,8 dl habtejszín
  • 3 g zselatin
  • 80 g tejcsokoládé


Elkészítés:
  1. A cukrot karamellizáljuk meg.
  2. Adjuk hozzá a mandulát, és kavarjuk össze.
  3. Majd törjük apróra.
  4. A tojást a cukorral kavarjuk habosra.
  5. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  6. A habosra kavart tojáshoz adjuk hozzá a lisztet, és kavarjuk csomómentesre, majd adjuk hozzá a karamellizált mandulát is.
  7. És forgassuk hozzá a keményre vert tojáshabot.
  8. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntsük, majd előmelegített sütőben, 180 °C-on süssük 15-20 percig.
  9. A körtét turmixoljuk le.
  10. Adjuk hozzá a citromsavat, hogy ne barnuljon tovább.
  11. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  12. Adjunk hozzá pár kanál körtét, kavarjuk csomómentesre, majd így öntsük hozzá.
  13. Öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába, és fagyasszuk ki.
  14. A tojássárgájára öntsük rá a felforralt habtejszínt, és kavarjuk össze.
  15. Adjuk hozzá az olvasztott fehér csokoládét, és kavarjuk csomómentesre.
  16. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  17. Adjunk hozzá pár kanál krémet, kavarjuk csomómentesre, majd így adjuk a többihez.
  18. A habtejszínt a cukorral verjük kemény habbá.
  19. Majd forgassuk a krémhez.
  20. A krém felét öntsük a tészta tetejére.
  21. Helyezzük rá a körtezselét, és fedjük be a maradék krémmel, és tegyük hűtőbe minimum 2 órára.
  22. A forró tejszínben olvasszuk fel a zselatint.
  23. Majd öntsük a csokoládéra, és kavarjuk csomómentesre.
  24. Ezt a krémet öntsük a megdermedt mousse tetejére, és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  25. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.



Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 15-20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat:)

2016. augusztus 23., kedd

Málnás csokoládés süti



Nem volt kedvem sütni, de mégis ettem valami csokis és gyümölcsöset, így elkészítettem ezt a finomságot:)



Hozzávalók:
Málnás réteg:

  • 130 g málna
  • 60 g cukor
  • 4 g zselatin


Tejcsokoládés réteg:

  • 60 g tejcsokoládé
  • 1 dl habtejszín (1)
  • 2,5 dl habtejszín (2)
  • 50 g cukor
  • 5 g zselatin
  • 0,5 dl víz


Étcsokoládés réteg:

  • 30 g étcsokoládé
  • 0,5 dl habtejszín (1)
  • 1 dl habtejszín (2)
  • 40 g cukor 
  • 3 g zselatin
  • 0,5 dl víz
  • 60 g málna



  • 6 db babapiskóta


Elkészítés:
  1. A málnát a cukorral kezdjük el főzni.
  2. Majd adjuk hozzá a zselatint, és olvasszuk el benne.
  3. Sütőpapírral bélelt formába öntsük bele, oszlassuk el, majd tegyük hűtőbe kb 20 percre.
  4. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt(1), és kavarjuk csomómentesre.
  5. A hideg tejszínt(2) a cukorral verjük kemény habbá.
  6. Majd óvatosan forgassuk a csokoládéhoz.
  7. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  8. Adjunk hozzá pár kanál krémet, hogy ne csomósodjon össze, és így kavarjuk a többi krémhez.
  9. Majd öntsük a megdermedt málnazselére, és tegyük hűtőbe 1 órára.
  10. A kockára tört étcsokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt(1), és kavarjuk csomómentesre.
  11. A hideg tejszínt(2) a cukorral verjük kemény habbá.
  12. Majd óvatosan forgassuk a csokoládéhoz.
  13. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  14. Adjunk hozzá pár kanál krémet, hogy ne csomósodjon össze, és így kavarjuk a többi krémhez.
  15. Majd adjuk hozzá a málnát, és öntsük a megdermedt csokoládékrémre.
  16. Középre rakjunk két sor babapiskótát, és nyomjuk le úgy, hogy a krémmel egy szintbe kerüljön, majd tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  17. Másnap borítsuk ki egy tálra a süteményt, vegyük le a formát, majd óvatosan húzzuk le a sütőpapírt róla.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)






2016. július 5., kedd

Tejszínes málnatorta



Ismét egy szuper málnás tortát hozok.:) Hasonló már van fent a blogon, de kicsit változtattam rajta, és most videó is készült róla:)



Hozzávalók (26 cm):
Tészta:
  • 240 g liszt
  • 60 g kakaópor (keserű)
  • 2 cs sütőpor
  • 3 tojás
  • 360 g cukor
  • 1,5 kávéskanál vaníliaaroma
  • 210 g tejföl
  • 120 ml olaj
  • 240 ml kávé

Krém:

  • 450 g tejföl
  • 100 g cukor
  • 4 dl habtejszín
  • 1 cs. habfixáló
  • 1 citrom leve
  • 300 g málna (akár fagyasztott is lehet)
  • 15 g zselatin
  • 4-5 ek víz
Tetejére:
  • 150 g fehér csokoládé
  • 70 g habtejszín
  • piros ételfesték

Elkészítés:
  1. A lisztet, kakaót, sütőport keverjük össze.
  2. A tojásokat verjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a vaníliaaromát, tejfölt, olajat és a kávét, és keverjük simára.
  3. Majd adagoljuk hozzá a lisztes keveréket és kavarjuk csomómentesre.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük kb 30 percig. (TŰPRÓBA!)
  5. Ha kihűlt vágjuk három részre.
  6. A felső lap köré tegyük vissza a tortakarikát.
  7. A tejfölt,a cukrot és a citromlevet kavarjuk össze.
  8. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a habfixálót és verjük kemény habbá.
  9. Majd forgassuk a tejfölös krémhez.
  10. A forró vízhez adjuk hozzá a zselatint, majd olvasszuk el benne.
  11. A felolvasztott zselatinhoz adjunk 4-5 ek krémet és keverjük csomómentesre, majd adjuk hozzá az egész krémhez és óvatosan keverjük össze.
  12. A fagyasztott vagy friss málnát adjuk hozzá a krémhez, és forgassuk össze. (Vigyázzunk, a fagyos málna miatt gyorsan köt, így gyorsan kell vele dolgozni!)
  13. A krém felét öntsük a tésztára, fedjük be a következő lappal, simítsuk rá a maradék krémet, végül fedjük be az utolsó lappal.
  14. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  15. Másnap óvatosan vágjuk körbe és vegyük le a tortakarikát.
  16. A rusztikusabb hatásért húzzuk körbe a kést a torta oldalán, hogy a krémből kerüljön a tésztára.
  17. A kockára tört 75 g csokoládéra öntsünk 35 g felforralt tejszínt. és kavarjuk homogénre, majd adjuk hozzá az ételfestéket.
  18. Töltsük habzsákba, és ha langyosra hűlt, vonjuk be a torta tetejét, és tegyük hűtőbe félórára.
  19. Majd a maradék 75 g csokoládéra öntsünk 35 g felforralt tejszínt. és kavarjuk homogénre, majd adjuk hozzá az ételfestéket.
  20. A megdermedt csokoládén húzzuk át a langyos krémet, és tegyük hűtőbe egy órára, hogy újra megdermedjen a csokoládé.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 1,5  óra + hűtés
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 180°C


Jó étvágyat hozzá!:)

2016. június 25., szombat

Focilabda torta





Hozzávalók:
Piskóta:
  • 4 tojás
  • 175 g cukor + 70 g a habba
  • 286 g liszt
  • 20 g kakaó
  • 1,3 dl tej
  • 1,3 dl olaj
  • 14 g sütőpor

Meggykrém:
  • 500 g meggy
  • 3 dl meggylé
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 6 ek cukor

Csokoládékrém:
  • 4 dl habtejszín
  • 200 g étcsokoldé
  • 100 g teavaj
  • 1 csomag habfixáló
  • 100 g cukor

Vajkrém:

  • 2 tojásfehérje
  • 140 g cukor
  • 200 g vaj
  • 1 kk vanília aroma


Elkészítés:
  1. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  2. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  3. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  4. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá.
  5. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  6. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  7. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40 percig. (tűpróba!)
  8. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé. 
  9. A pudingport a meggylével kavarjuk csomómentesre, majd öntsük hozzá a meggyet, és botmixerrel aprítsuk össze.
  10.  Főzzünk belőle sűrű pudingot, majd a tűzről levéve adjuk hozzá a cukrot, és hűtsük le teljesen.
  11. A kockára tört csokoládéra öntsünk 1,5 dl felforralt tejszínt, valamint a vajat és kavarjuk össze.
  12. A maradék 2,5 dl habtejszínt kezdjük el verni a cukorral, majd amikor elkezdett habosodni, adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  13. Majd óvatosan forgassuk a csokoládékrémhez
  14. A négyfelé vágott piskótából az egyik lapból vágjunk ki egy szeletet, majd helyezzük bele a folpackkal bélelt edénybe. Ha esetleg túl sokat vágtunk, akkor egészítsük ki egy kisebb szelettel. A megmaradt tésztát ne dobjuk ki, mert még szükség lesz rá
  15. Majd töltsük meg körkörösen a csokoládékrémmel és a meggykrémmel.
  16. A következő lapból vágjuk ki egy kisebb kört, mint ami pont beleillik az edénybe
  17. Majd töltsük meg ismét a kétféle krémmel, fedjük be a következő kivágott lappal, és ismét töltsük meg a krémekkel.
  18. Végül fedjük be az utolsó lappal és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  19. A vajkrémhez a cukrot a tojásfehérjével olvasszuk össze.
  20. Majd habverővel verjük kihűlésig.
  21. Kockánként adjuk hozzá a vajat, és kavarjuk el jól.
  22. Végül adjuk hozzá a vanília aromát és tegyük hűtőbe.
  23. A lehűtött tortát fordítsuk ki a tálból
  24. Ha nektek is le van csapva a félgömb teteje, akkor kenjük meg baracklekvárral, majd a félretett tésztát a lekvárral ragasszuk oda.
  25. Kenjük le a vajkrémmel.
  26. Nyújtsuk ki a piros marcipánt, és vágjunk ki 6 db ötszöget, majd takarjuk le, hogy ne száradjanak ki.
  27. Nyújtsuk ki a fehéret is, és abból vágjunk ki 10 db hatszöget
  28. Arra figyeljetek, hogy az öt és hatszög élei ugyanakkorák legyenek, különben nem fognak illeszkedni.
  29. A fűhöz a zöld marcipánt tegyük fokhagymanyomóba, nyomjuk ki, majd vágjuk le és helyezzük a torta széléhez.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 4 óra + hűtés
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. június 20., hétfő

Feketeerdő torta


Szuper feketeerdő torta, melyet nagyon különlegesen díszítettem. Ezt a technikát Patakiné Sztanyik Ritának köszönhetem, aki megengedte, hogy megmutassam nektek is, hogy hogyan készül. :)



Hozzávalók (24 cm):
Piskóta:

  • 4 tojás
  • 175 g cukor + 70 g a habba
  • 286 g liszt
  • 20 g kakaó
  • 1,3 dl tej
  • 1,3 dl olaj
  • 14 g sütőpor


Töltelék:

  • 500 g meggy
  • 3 dl meggylé
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 6 ek cukor
  • 4 dl habtejszín
  • 5 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló


Díszítés:

  • 3,5 dl habtejszín
  • 5 ek cukor
  • 2 cs. habfixáló



  • 100 g étcsokoládé
  • 14 ek habtejszín


Elkészítés:


  1. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  2. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  3. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  4. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá.
  5. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  6. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  7. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40 percig. (tűpróba!)
  8. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé, és az alsó lap köré tegyük vissza a tortakarikát.
  9. A pudingport a meggylével kavarjuk csomómentesre, majd öntsük hozzá a meggyet, és botmixerrel aprítsuk össze.
  10. Főzzünk belőle sűrű pudingot, majd a tűzről levéve adjuk hozzá a cukrot, és hűtsük le teljesen.
  11. A habtejszínt kezdjük el verni a cukorral, majd amikor elkezdett habosodni, adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  12. Töltsük habzsákba a tejszínhabot és a meggykrémet is, majd körkörösen töltsük meg a lapokat.
  13. Minimum egy órára tegyük hűtőbe.
  14. Óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  15. A habtejszínt kezdjük el verni a cukorral, majd amikor elkezdett habosodni, adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  16. Vonjuk körbe a tortát, de egy kicsit tegyünk félre.
  17. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és kavarjuk össze.
  18. Hagyjuk langyosra hűlni, majd csurgassuk le a torta szélén. 
  19. A tetején lévő csokoládét a kanál hátuljával húzzuk a torta közepe felé.
  20. A félretett tejszínhabbal díszítsük körbe a tortát.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2,5 óra + hűtés
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. június 12., vasárnap

Nutellás virágok








Ezzel a csodás süteménnyel is a Nagyi titka versenyére nevezek:)

Hozzávalók (20-21 virág):
  • 400 g Nagyi titka kelt tészta süteményliszt
  • 25 g élesztő
  • 50 g cukor
  • csipet só
  • 65 g zsír
  • 1,75 dl tej
  • 1 tojás

  • nutella
Elkészítés:
  1. Az élesztőt egy kiskanál cukorral fél dl tejben futtassuk fel.
  2. A lisztet a cukorral, sóval keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojást,  felfuttatott élesztőt és a zsírt. 
  3. Majd adagoljuk hozzá a maradék tejet, és gyúrjuk össze. (Ha szükséges még adjunk hozzá tejet.)
  4. Hagyjuk kelni 1 órán át.
  5. Lisztezett nyújtódeszkán nyújtsuk ki minél vékonyabbra.
  6. Szaggassunk ki köröket. Hármat rakjunk egymásra - kb 5 mm-en fedjék egymást -, és nyomjuk össze.
  7. Kenjünk meg nutellával, tekerjük fel, majd vágjuk ketté.
  8. Hatot rakjunk egy papírral bélelt tortácska formába.
  9. 15 percig hagyjuk kelni.
  10. Majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15-20 percig, vagy amíg aranybarnára pirul.

Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2,5-3 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)




2016. június 8., szerda

Túrós süni



Egy olyan tündéri sünit hoztam Nektek, ami a piknikezés sztárja lesz, és a gyerekek biztos nagy örömmel majszolják majd el. :)


(A videóban én dupla adagot készítettem)

Hozzávalók (15 süni):

  • 400 g Nagyi titka kelt tészta süteményliszt
  • 25 g élesztő
  • 50 g cukor
  • csipet só
  • 65 g zsír
  • 1,75 dl tej
  • 1 tojás


Túró:

  • 250 g túró
  • 1 tojás
  • 50 g cukor
  • 12 g vaníliás cukor



  • 1 tojás
  • mazsola
  • aszalt áfonya


Elkészítés:
  1. Az élesztőt egy kiskanál cukorral fél dl tejben futtassuk fel.
  2. A lisztet a cukorral, sóval keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojást,  felfuttatott élesztőt és a zsírt. 
  3. Majd adagoljuk hozzá a maradék tejet, és gyúrjuk össze. (Ha szükséges még adjunk hozzá tejet.)
  4. Hagyjuk kelni 1 órán át.
  5. A túrót a tojással, a cukorral és a vaníliás cukorral keverjük csomómentesre.
  6. Lisztezett nyújtódeszkán nyújtsuk oválisra. Egyik végébe tegyünk egy evőkanál túrót és hajtsuk rá először két oldalt, majd a rövidebbik oldalán, és nyomjuk össze jól. Abból a végéből, amiben nincs túró, formáljunk orrot. Majd fordítsuk meg a sünit, hogy az összenyomott rész alulra kerüljön.
  7. Az orra helyére tegyünk aszalt áfonyát, a szeméhez pedig mazsolát.
  8. Tiszta ollóval vágjunk tüskéket óvatosan, nehogy belevágjunk a túróba, mert akkor kifolyhat. 
  9. Hagyjuk kelni 15 percig.
  10. A tetejét kenjünk meg felvert tojással.
  11. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig, amíg a teteje aranybarnára pirul.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2,5-3 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C


Jó étvágyat hozzá!:)

2016. június 3., péntek

Epres túrótorta




Használjátok ki az eperszezont amíg csak tudjátok!:)
Pl készítsétek el ezt a szuper krémes tortát.



Hozzávalók (26 cm):
Brownie:
  • 100 g tej/étcsoki
  • 110 g vaj
  • 220 g cukor
  • 80 g liszt
  • 30 g kakaó(keserű!)
  • 2 db tojás

  • 100 g eperszelet

Epres túrókrém:
  • 400 g túró
  • 1 dl tejföl
  • 250 g cukor
  • 250 g eper
  • 3,5 dl habtejszín
  • 8 g zselatin
  • 0,5 dl víz

Csokoládé:
  • 250 g étcsokoládé
  • 50 g tejcsokoládé
  • 2,5 dl habtejszín
  • 60 g vaj

Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet és a kakaót, majd kavarjuk homogénre.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokoládét.
  5. Öntsük a tésztát a tortaformába, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.
  6. Ha kihűlt a tészta, tegyük vissza rá a tortakarikát. (Ha szükséges vágjuk le a szélét, hogy egyenes legyen a tészta.)
  7. Eperszeletekkel rakjuk körbe az oldalát.
  8. A túrót, a cukrot, a tejfölt, valamint az epret botmixerrel törjük össze.
  9. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a túrókrémhez.
  10. A zselatint forró vízben olvasszuk fel,
  11. A zselatinhoz adjunk pár kanál krémet, kavarjuk homogénre, majd így forgassuk a többi krémhez.
  12. Majd öntsük a brownie tetejére, és tegyük hűtőbe 2-3 órára.
  13. A kockára tört csokoládéra öntsük az olvasztott vajat, valamint a forró tejszínt, és kavarjuk homogénre.
  14. Majd öntsük a túrókrém tetejére és tegyük hűtőbe egy éjszakára.
  15. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát. 
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. május 31., kedd

Rózsás torta



Továbbfejlesztettem a rózsás tortám csokoládékrémjét, ugyanis az előző nem szerette a nagy meleget, azonban ez sokkal masszívabb, és könnyebb is vele bánni.



Hozzávalók (24-26 cm-es tortához):
Étcsokoládé:

  • 70 g étcsokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló
Tejcsokoládé:

  • 70 g tejcsokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,3 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló
Fehér csokoládé:

  • 70 g fehér csokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,3 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló
  • 3 g zselatin
Elkészítés:


  1. A kockára tört étcsokoládéra öntsük rá az olvasztott vajat, valamint 0,5 dl forró tejszínt, és kavarjuk homogénre, majd szűrjük át, hogy csomómentes legyen.
  2. A maradék 0,9 dl habtejszínt verjük kemény habbá a habfixálóval, majd forgassuk össze a csokoládéval.
  3. A kockára tört tejcsokoládéra öntsük rá az olvasztott vajat, valamint 0,4 dl forró tejszínt, és kavarjuk homogénre, majd szűrjük át, hogy csomómentes legyen.
  4. A maradék 0,9 dl habtejszínt verjük kemény habbá a habfixálóval, majd forgassuk össze a csokoládéval.
  5. 0,4 dl forró tejszínben oldjuk fel a zselatint.
  6. A kockára tört fehér csokoládéra öntsük rá az olvasztott vajat, valamint 0,4 dl forró  zselatinos tejszínt, és kavarjuk homogénre, majd szűrjük át, hogy csomómentes legyen.
  7. A maradék 0,9 dl habtejszínt verjük kemény habbá a habfixálóval, majd forgassuk össze a csokoládéval.
  8. Mindegyik csokoládékrémet egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  9. Másnap ha szükséges kavarjuk át, majd töltsük habzsákba, és díszítsük körbe a tortát.


Epres csokoládés oreos keksztorta



Kinek van kedve a melegben bekapcsolni a sütőt? Gondolom Nektek sincs túl sok.. ezért megmutatom ezt a szuper sütés mentes tortát:)



Hozzávalók (26 cm):

  • 352 g kakaós oreo keksz
  • 100 g vaj
  • 4 ek tej


Fehér csokoládé krém:

  • 200 g fehér csokoládé
  • 1 dl habtejszín


Csokoládé krém:

  • 200 g tejcsokoládé
  • 100 g étcsokoládé
  • 60 g vaj
  • 2,6 dl habtejszín



  • eper
  • 10 g fehér csokoládé


Elkészítés:

  1. A kekszet aprítsuk össze, és kavarjuk össze az olvasztott vajjal, valamint tejjel.
  2. Majd béleljük ki a tortaformát, és tegyük hűtőbe egy órára.
  3. A kockára tört fehér csokoládéra öntsük rá a forró tejszínt, és kavarjuk homogénre, majd öntsük a kekszalapra, és tegyük hűtőbe 1-2 órára.
  4. A kockára tört csokoládéra öntsük rá az olvasztott vajat, valamint a forró tejszínt, és kavarjuk homogénre.
  5. Majd öntsük a megdermedt fehér csokoládéra, és tegyük hűtőbe félórára.
  6. Nyomkodjuk bele az epreket, és tegyük vissza a hűtőbe egy éjszakára.
  7. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  8. Olvasztott fehér csokoládéval díszítsük a tortát.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)


2016. május 1., vasárnap

Csokoládétorta kinder buenoval



Ez egy alap csokitorta, amit nyugodtan tovább tudtok turbózni, például gyümölcsökkel. :)



Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:
  • 150 g cukor + 60 g a habba
  • 3 tojás
  • 12 g sütőpor
  • 243 g liszt
  • 20 g kakaó
  • 1,15 dl tej
  • 1,15 dl olaj

Krém:
  • 6 dl habtejszín
  • 100 g tejcsokoládé
  • 100 g 50%-os étcsokoldé
  • 100 g 70%-os étcsokoládé
  • 150 g teavaj
  • 1 csomag habfixáló
  • 200 g cukor
Díszítés:
  • fehér csokoládé
  • kinder bueno

Elkészítés:
  1. Minden hozzávalót készítsünk elő: 
  2. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá.
  4. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  5. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  6. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  7. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  8. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40-45 percig. (TŰPRÓBA!)
  9. Ha kihűlt vágjuk 3 részre, és az alsó réteg köré tegyük vissza a tortakarikát.
  10. A krémhez a csokoládéra öntsünk rá 2,5 dl forró tejszínt, valamint  a vajat, hagyjuk 2-3 percig olvadni, majd kavarjuk csomómentesre.
  11. A maradék 3,5 dl tejszínt a cukorral kezdjük el verni, majd amikor elkezdett habosodni, adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  12. Két részletben óvatosan forgassuk hozzá a csokoládéhoz.
  13. A krém egynegyedével kenjük meg a lapot, tegyük rá a következő réteget, és kenjük meg azt is a krém negyedével. Végül zárjuk le az utolsó lappal, aminek a tetejét vékonyan vonjuk be a csokoládékrémmel.
  14. Ezután tegyük hűtőbe 1 órára.
  15. A hűtőből kivéve óvatosan vágjuk körbe a tortát, és vegyük le a tortakarikát, majd vonjuk be a torta oldalát.
  16. A megmaradt krémet töltsük habzsákba, és díszítsük körbe.
  17. Mindegyik díszbe tegyünk 1-1 kinder buenot.
  18. Végül szórjuk meg fehér csokoládéval a tetejét.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 40-45 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. április 26., kedd

Gluténmentes kókusztorta






Már régóta szerettem volna gluténmentes tortát készíteni, és végre eljött ennek is az ideje. 
Egy nagyon könnyed, nyárias torta készült. Ráadásul kókusztejet használtam, ami nekem az első volt, de biztos, hogy fogok még hozni kókusztejes receptet, mert nagyon szuper!:)



Hozzávalók (22 cm):
Kókuszos lap:

  • 90 g tojásfehérje
  • 180 g cukor
  • 70 g kókuszreszelék
  • mandula


Krém:

  • 400 ml kókusztej
  • 400 g krémsajt
  • 200 g cukor
  • 1,8 dl habtejszín
  • 10 g zselatin
  • 0,4 dl víz


Elkészítés:
  1. A torta alapjához a tojásfehérjét a cukorral verjük szép fényes és sűrű habbá.
  2. Öntsük hozzá a kókuszreszeléket, és pár mozdulattal forgassuk össze.
  3. A habot öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába, majd simítsuk el benne.
  4. A tetejét szórjuk meg mandulaszeletekkel.
  5. Előmelegített sütőben süssük 170°C-on 12 percig, majd tortakarika nélkül, légkeveréses programon 150°C-on további 12 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot a cukorral kavarjuk össze, majd öntsük hozzá a kókusztejet.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk a kókuszkrémhez.
  8. A zselatint adjuk hozzá a forró vízhez, és olvasszuk el benne.
  9. Adjunk pár kanál krémet a zselatinhoz, és kavarjuk csomómentesre, majd így forgassuk össze a krémmel. Ez azért fontos, mert ha egyből hozzáöntenénk a forró zselatint a hideg krémhez, akkor összecsomósodna, de így fokozatosan hűtjük le.
  10. A kihűlt kókuszos alap köré tegyük vissza a tortakarikát, és csomagoljuk alufóliába, hogy ne folyjon ki a krém. Ha ti kapcsos tortaformában készítitek, akkor ez a lépés kihagyható.
  11. Ezután öntsük rá a krémet, és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  12. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  13. Ízlés szerint díszíthetjük, én most alaposan megmosott, és megszárított orgonával dobtam fel a tortát.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 2x12 perc
Sütési hőfok: 170°C, 150°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. április 18., hétfő

TheVR torta

A VR-os fiúk elérték a 300 000 feliratkozót, így megleptem őket egy tortával.:)

Az elkészítéséről itt tudjátok megnézni a videót:


A fiúk videóját pedig itt:



Hozzávalók (21 cm-es):
Piskóta:
  • 125 g cukor+ 50 g a habba
  • 200 g liszt
  • 20 g holland kakaó
  • 0,95 dl olaj
  • 0,95 dl tej
  • 3 tojás
  • 12 g sütőpor

Krém:
  • 4 dl habtejszín
  • 180 g tejcsokoládé
  • 100 g teavaj
  • 1 csomag habfixáló
  • 0,2 dl víz
  • 8 g zselatin
  • eper

Elkészítés:
  1. Minden hozzávalót készítsünk elő: 
  2. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá.
  4. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  5. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  6. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  7. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  8. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40-45 percig. (TŰPRÓBA!)
  9. Ha kihűlt vágjuk 4 részre, és a felső réteg köré tegyük vissza a tortakarikát.
  10. A krémhez a csokoládéra öntsünk rá 2 dl forró tejszínt és a vajat, majd kavarjuk csomómentesre.
  11. A maradék 2 dl tejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük hozzá a csokoládéhoz.
  12. A zselatint olvasszuk fel a forró vízben, és kavarjuk a krémhez.
  13. Mindegyik lapot kenjük meg a krém 1/3-ával, és rakjuk ki az eperrel.
  14. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  15. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  16. Ízlés szerint díszíthetjük.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 45 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. április 12., kedd

Tejszínes málnatorta




Remélem még nem unjátok a málnás desszerteket, mert én odáig vagyok értük:)
Nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető torta. Bátran készítsétek el:)




Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:
  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 5 ek finomliszt
  • 3 ek rétesliszt
  • 1 cs. sütőpor

Málnakrém:
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 3 dl tej
  • 5 ek cukor
  • 250 g málna
  • 5 dl habtejszín
  • 5 ek cukor
Díszítés:
  • 80 g étcsokoládé
  • 8 ek habtejszín

Elkészítés:
  1. A piskótához a tojást válasszuk ketté.
  2. A tojásfehérjét a cukorral verjék kemény habbá, majd forgassuk hozzá a tojássárgáját.
  3. A finomlisztet, a réteslisztet és a sütőport keverjük össze, majd óvatosan forgassuk a habhoz.
  4. Öntsük a tésztát sütőpapírral bélelt tortakarikába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25-30 percig. (TŰPRÓBA)
  6. Ha kihűlt, vágjuk három részre, majd az utolsó lap (nálam ez a felső volt) köré tegyük vissza a tortakarikát..
  7. A tejből, cukorból és a pudingporból főzzünk pudingot, és még forrón adjuk hozzá a málnát, és kavarjuk össze.
  8. A tejszínt a cukorral verjük kemény habbá, majd forgassuk hozzá a málnakrémet.
  9. Állítsuk össze a tortát: A krém egyharmadával kenjük meg az alsó piskótát, majd tegyük rá a következőt,azt is kenjük le, majd fedjük be az utolsó lappal.
  10. Majd tegyük hűtőbe egy órára.
  11. Egy késsel óvatosan vágjuk körbe, majd távolítsuk el a tortakarikát.
  12. Vonjuk be a megmaradt krémmel.
  13. Amíg elkészítjük a csokoládékrémet tegyük hűtőbe.
  14. A csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, majd a langyos tejszínnel kavarjuk homogénre.
  15. Töltsük habzsákba, és díszítsük körbe a tortát.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 25-30 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)


2016. április 4., hétfő

Csokoládés macaron




Számtalanszor elkészítettem már ezt a receptet, és mindig isteni lett!
Most felvettem videóra is az elkészítését!:)




Az első igazi macaronom <3
Nagyoon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerültek elsőre. Meglepően hamar elkészült, csak oda kellett figyelni a hab állagára, és pikk-pakk elkészült. Igaz pepecselős munka, mert mindig várni kell, először, hogy a tojásfehérje szobahőmérsékletűre melegedjen, aztán hogy a macaronok bebőrösödjenek, utána hogy sütés után kihűljenek, majd töltés után még egy éjszakát kell pihentetni a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, aztán még megint kell várni egy órát, hogy szobahőmérsékleten kicsit átmelegedjenek. DE megéri!!! Isteni finom! Ma megint fogok egy adagok csinálni. Úgyis annyi tojásfehérje van most a hűtőben. Ugye milyen jó indok? :P

Azért, hogy egyforma macaronokat kapjak, előre egy 50 Ft-ost körberajzoltam sütőpapíron 1 cm távolságnyira egymástól.

Én szeletelt mandulából csináltam, és azt daráltam le olyan apróra, amilyenre csak tudtam.

Piszke receptjét használtam, köszönöm neki a sok tippet!:)



Hozzávalók (40 db): 

  • 110 g mandula
  • 200 g porcukor
  • 90 g szobahőmérsékletű tojásfehérje (amint én előtte 4-5 napig pihentettem a hűtőben)
  • 30 g kristálycukor
  • 6 csepp citromlé
  • 1 kk kakaó


Töltelék:

  • 100 g tejcsoki
  • 0,5 dl habtejszín
  • 5 g vaj (nem írtam el)


Elkészítés:

  1. Előre készítsünk elő minden hozzávalót, illetve a tepsit is.
  2. A mandulát daráljuk le, aztán keverjük össze a porcukorral és a kakaóval, majd 4-5 kanalanként daráljuk le együtt újra.
  3. Szitáljuk át, és ha maradtak nagyobb darabok, akkor ismét tegyük vissza a darálóba.
  4. A tojásfehérjét egy fém tálban kezdjük el pár csepp citromlével verni, majd ha elkezdett habosodni, adjuk hozzá a kristálycukrot, és verjük pontosan addig, míg felfele fordítva nem akar kicsúszni a tálból.
  5. Ha elkészült a hab, adjuk hozzá a mandulás keveréket, és egy falapát segítségével, 4-5 gyors mozdulattal keverjük össze. (Nem baj, ha még most nem homogén.)
  6. Majd óvatosan kívülről befelé forgassuk össze, míg a lapátról lassan, lávaszerűen nem folyik. Ezt sűrűn kell ellenőrizgetni. Ha szakaszosan folyik, akkor még kell rajta párat kavarni, de vigyázzunk, nehogy túlkavarjuk, mert akkor nem fog jól sikerülni.
  7. Ha elértük a kívánt állagot, akkor töltsük habzsákba, vagy nyomóba. Nem kell mozgatni, csak egy helyben tartani. 1-2 mm-t fog terülni, így nem kell teljesen a körig nyomni. Ha jól dolgoztunk, akkor mire a tepsit telenyomtuk, akkor szépen el fognak terülni a macaronok.
  8. A konyhában hagyjuk 1 órán át pihenni, hogy bebőrösödjenek. Ha letelt az 1 óra, akkor ellenőrizzük le, hogy jól dolgoztunk: érintsük meg a macaronok tetejét, és ha nem ragad hozzá, akkor van jól, ha még ragacsos, akkor hagyjuk pihenni.
  9. Előmelegített sütőben, 140°C-on süssük 16 percig, alul felül sütés!! NEM hőlégkeveréses!! (Én a sütő aljára tettem egy tepsit, hogy ne kapjon egyből nagy forróságot, és ezt 10 perc után kivettem.)
  10. Ha jól dolgoztunk, akkor pár perc után elkezdenek nőni a lábai.
  11. Ha teljesen kihűltek a macaronok, akkor a szilikonos sütőpapírról le tudjuk szépen szedni. (Ha esetleg még ragad egy kicsit az alja, akkor egy késsel szedjük fel.)
  12. A töltelékhez a csokoládéra öntsük rá a forró tejszínt és az olvasztott vajat, majd kavarjuk csomómentesre.
  13. Töltsük habzsákba, és töltsük meg a macaronokat a csokikrémmel.
  14. A kész macaronokat tegyük egy jól zárható dobozba, és egy éjszakára tegyük a hűtőbe.
  15. Másnap fogyasztás előtt 1 órán át hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy felmelegedjenek.
  16. (Én az utolsó két lépést, már kihagyom, és egyből fogyasztjuk :P )


Nehézség: nehéz
Elkészítési idő: több óra
Sütési idő: 16 perc
Sütési hőfok: 140°C



Jó étvágyat hozzá!:)