2014. november 24., hétfő

Tejszínes garnélarák spagettivel






Olvashattátok, hogy már többször jártunk Görögországban, de még eddig nem igazán ettünk rákot. Na jó, egyszer rendeltünk, de azt sem tudtuk, hogy melyik részét kell enni, így kicsit csalódottak voltunk. Aztán pár héttel ezelőtt barátommal elmentünk ebédelni, ahol Ő ehhez hasonló rákokat evett, és valami isteni volt. Így anyával arra döntöttünk, hogy már ideje lenne nekünk is csinálni, pont volt akcióban az egyik újságban, így hát megvettük, és elkészítettük. Nagyon finom lett!:) Biztos fogunk még máskor is csinálni ilyen különlegességet!



Hozzávalók (4 főre):

  • 225 g rák (ez a nettó)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 30 g vaj
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • bors
  • petrezselyem
  • 250 g spagetti tészta


Elkészítés:

  1. Tegyük fel főni a spagettit sós vízben.
  2. Addig a vajban kicsit süssük meg a fokhagymát, majd tegyük bele a rákot és 1-2 perc alatt süssük meg a vajban.
  3. Majd öntsük rá a tejszínt, amihez előtte hozzákevertük a sót és borsot.
  4. Főzzük össze kicsit, majd vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a spagettit, szórjuk meg petrezselyemmel és kavarjuk össze.
  5. Melegen tálaljuk.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

4 megjegyzés:

  1. Imádom ezeket a kis rózsaszín rákocskákat ;) Próbáld ki úgy, hogy főtt krumpliba halmozol belőlük besamell mártással, és sajtot reszelsz a tetejére, isteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú köszönöm a tippet, legközelebb kipróbáljuk!!:))

      Törlés
  2. Én ezt nagyon szeretem. Nagy kedvenc és a tiéd nagyin hívogató :)

    VálaszTörlés