A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krémes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krémes. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 1., szombat

Tiramisu torta




Ha szereted a tiramisut, akkor ezt a Tiramisu tortát készítsd el bátran :)

Hozzávalók (22 cm):
Alap:

  • 200 g édes keksz
  • 40 g vaj


Krém:
  • 5 tojássárgája + 150 g cukor
  • 3 tojásfehérje + 120 g cukor
  • 500 g mascarpone
  • 3 dl habtejszín
  • 6 ek rumaroma
  • 10 g zselatin



  • 240 g piskótatallér
  • 1 adag kávé


Elkészítés:

  1. Az édes kekszet daráljunk porrá.
  2. Adjuk hozzá az olvasztott vajat.
  3. Majd simítsuk a tortaforma aljára.
  4. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  5. A tojássárgáját a cukorral verjük fehéredésig.
  6. Adjuk hozzá a mascarponét, és a rumaromát.
  7. Forgassuk hozzá a felvert tojáshabot.
  8. A habtejszínt verjük kemény habbá.
  9. Majd forgassuk ezt is a krémhez.
  10. A felolvasztott zselatinhoz adjunk pár kanál krémet, kavarjuk össze, majd így öntsük a többi krémhez.
  11. Öntsük a krém egyharmadát a kekszalapra.
  12. A babapiskóta tallérokat fogassuk forró kávéba, majd helyezzük a krém tetejére.
  13. Majd jöhet ismét a krém, tallérok, végül a krém.
  14. Tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  15. Másnap szórjuk meg kakaóporral.
  16. És vegyük le róla a tortakarikát.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 40 perc + hűtés

Jó étvágyat hozzá!

2019. szeptember 7., szombat

Körtés mascarpone torta




Ezt a Körtés mascarpone tortát a születésnapomra készítettem a kolléganőimnek. Nagyon gyorsan elkészíthető, hiszen sütés mentes, és tényleg pikkpakk süti.



Hozzávalók (24 cm):
Kekszes alap:

  • 215 g zabkeksz
  • 6 ek tej


Mascarpone krém:

  • 150 g fehér csokoládé + 1 dl habtejszín
  • 4 dl habtejszín
  • 150 g cukor
  • 500 g mascarpone
  • 350 g natúr joghurt
  • 12 g zselatin


Körtezselé:

  • 500 g körte
  • 60 g cukor
  • 0,5 kk citromsav/pár csepp citromlé
  • 10 g zselatin


Elkészítés:

  1. A darált zabkekszhez adjuk hozzá a tejet.
  2. Nyomkodjuk a tortaforma aljába.
  3. A kockára tört fehér csokoládéra öntsük rá a felforralt habtejszínt, majd olvasszuk el benne.
  4. A habtejszínhez adjuk hozzá a mascarponét, valamint a cukrot, és verjük kemény habbá.
  5. Adjuk hozzá a felolvasztott fehér csokoládét.
  6. Forgassuk hozzá a joghurtot.
  7. A felolvasztott zselatinhoz adjunk pár kanál krémet, kavarjuk össze, majd így öntsük a többi krémhez.
  8. Pár gyors mozdulattal kavarjuk össze.
  9. Öntsük a kekszalap tetejére.
  10. Amíg elkészül a körtezselé, tegyük hűtőbe.
  11. A felkockázott körtét a cukorral, és egy késhegynyi citromsavval, vagy pár csepp citromlével főzzük össze.
  12. Amint kicsit megpuhult, kapcsoljuk le alatta, és turmixoljuk össze.
  13. Adjuk hozzá a felolvasztott zselatint.
  14. Kanalazzuk a krém tetejére. Ha nem szeretnétek, hogy hullámos legyen a körtezselé, akkor legalább 2 órára tegyétek hűtőbe, hogy megdermedjen a fehér csokis krém.
  15. Majd egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  16. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és húzzuk le róla a tortakarikát.
  17. Végül ízlés szerint díszítsük.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. augusztus 14., hétfő

Málnás sajttorta / Raspberry cheesecake







Örök kedvencem <3

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):
Keksz:
  • 365 g zabkeksz (Győri Édes)
  • 70 g olvasztott vaj (én teavajat tettem bele)

Sajtkrém:

  • 750 g Philadelphia natúr krémsajt (6 db 125 g) (NEM helyettesíthető mascarponéval, mert NEM fog sikerülni ilyenre!!)
  • 250 g cukor
  • 3 tojás

Málna:
  • 75 g málna
  • 1,5 ek cukor





1-2. lépés








4-5. lépés









9-10. lépés










Elkészítés:



  1. A málnát a cukorral főzzük össze, majd passzírozzuk át egy szűrőn.
  2. A darált zabkekszhez adjuk hozzá az olvasztott vajat, és kavarjuk össze.
  3. Ezután simítsuk a sütőpapírral bélelt tortaformába.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 10 percig.
  5. A krémsajtot és a cukrot habverővel keverjük össze. (Nagyon fontos, hogy Philadelphia krémsajtból készítsétek, ugyanis ez a recept csak ezzel a márkával működik.)
  6. Majd egyesével adjuk hozzá a tojást.
  7. Egy fakanállal, vagy szilikon lapáttal szedjük le a krémet a tál oldaláról, és ha szükséges, még egyszer kavarjuk össze a habverővel.
  8. Az elősütött kekszalapra öntsük rá a krémet, és üssük az asztalhoz párszor, hogy a nagy buborékok feljöjjenek a tetejére. 
  9. Az elősütés után a tortaformát csomagoljuk 3-4 réteg alufóliába, majd kössük megy egy madzaggal, hogy később a víz ne tudjon belefolyni.
  10. Kanalazzuk rá a málnaszószt.
  11. Egy vastagabb pálcikával kavarjuk össze a szószt a krémmel, hogy márványos hatást kapjunk.
  12. Tegyük egy nagyobb tepsibe, és öntsünk az aljára kb 0,5 liter felforralt vizet.
  13. Majd előmelegített sütőben, 165°C-on süssük 30 percig, majd tegyünk a tetejére alufóliát, hogy nehogy megégjen, és süssük még további 35 percig.
  14. Majd minimum 6 órára tegyük hűtőbe.



Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra
Sütési idő: 10 perc és 65 perc
Sütési hőfok: 180°C majd 165°C

Jó étvágyat hozzá!:)



 ------------------------------------------------------------------



This is the best cake ever!! I could eat this all day!!

Ingredients:
Biscuit:

  • 365 g oat cookies (I buy it, this is a sweet cookie)
  • 70 g melted butter
Cheesecream:

  • 750 g natural cream cheese (I use only Philadelphia)
  • 250 g sugar
  • 3 eggs

Raspberry sauce:

  • 75 g raspberry
  • 1,5 tablespoon sugar

Directions:

  1. Chop the cookies into fine, then add the melted butter and stir completely.
  2. Press the mixture into the tin.
  3. In a preheated oven, on 180°C bake it for 10 minutes.
  4. Add to the cheese cream the sugar, then beat it in a medium speed for few sec.
  5. Add 1 egg to the middle of the cream, and beat it until smooth.
  6. Then add the another two eggs, but one at a time.
  7. If the cookies cooled down, pour to this the cream.
  8. Firmly hit the tin to the table, and pierce the bubbles with a tooth-pick.
  9. Simmer the raspberry with the sugar, then strain out the seeds.
  10. Decorate the cheesecake with this sauce.
  11. Cover the pan with 4-5 layer aluminium foil, and knit up with a string the edge of the foil.
  12. Boil around 0,5 l water.
  13. Put the cake into a bigger pan, and pour the water into this pan. (WARNING: the water don't be higher than the lowest edge of the foil!)
  14. In a preheated oven, on 165°C bake it for 65 minutes, after 30 minutes cover the pan with an aluminium foil.
  15. Let it to cool down, and refrigerate overnight.
  16. Next day serve the cake with the remaining raspberry sauce.




Difficulty: medium
Prep time: 2 hours + refrigerate
Baking time: 10 mins and 65 mins
Baking temperature: 180°C and 165°C

Bon appétit!

YouTube video: Full baking and decorating:https://www.youtube.com/watch?v=fbpWQzLvviQ

Decorating:
https://www.youtube.com/watch?v=EuIoUqb6shw

https://www.youtube.com/watch?v=7ffHcMKIdOE

More decorating idea:
http://www.sutikbirodalma.hu/2014/11/sajttorta.html

http://www.sutikbirodalma.hu/2013/01/sajttorta-diszitesi-variaciok.html

2017. június 29., csütörtök

Ombre tiramisu torta



Nagyon finom és mutatós torta:)

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 3 tojás
  • 150 g cukor + 60 g a habba
  • 260 g liszt
  • 1,15 dl tej
  • 1,15 dl olaj
  • 12 g sütőpor


Krém:

  • 5 dl habtejszín
  • 1 cs. zselatin fix
  • 500 g krémsajt
  • 250 g cukor
  • 10 g vaníliás cukor
  • 2 ek sütőrum


  • kávé


  • 2 kk kakaópor



Elkészítés:
  1. A lisztet és a sütőport keverjük össze. 
  2. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  3. Majd adjuk hozzá a sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  4. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá.
  5. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  6. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  7. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40 percig. (tűpróba!)
  8. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé.
  9. A habtejszínt kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a zselatin fix-et, és verjük kemény habbá.
  10. A krémsajtot a cukorral, a vaníliás cukorral, valamint a sütő rummal kavarjuk össze.
  11. Óvatosan forgassuk hozzá a habtejszínt.
  12. Rakjuk össze a tortát úgy, hogy a tésztalap köré tegyük vissza a tortakarikát, locsoljuk meg kávéval, majd kenjük meg a krém egynegyedével, majd fedjük be a következő lappal, és így tovább. Végül fedjük be az utolsó lappal. Én ezt már nem locsoltam meg kávéval. 
  13. Majd tegyük minimum 4 órára hűtőbe.
  14. A megmaradt krém negyedéhez kavarjuk hozzá a kakaóport.
  15. Majd kenjük körbe a tortát úgy, hogy ezt a kakaós krémet egységesen egy cm szélesen húzzuk fel a torta oldalán.
  16. A krémhez adjunk 1-2 ek fehér krémet, és kavarjuk össze.
  17. Majd kenjük körbe ismét.
  18. Adjunk a krémhez ismét a fehér krémből.
  19. Majd ismét kenjük 1 cm szélesen körbe a tortát.
  20. Végül a fehér krémmel vonjuk be a kimaradt részt és a tetejét.
  21. Simítsuk körbe a tortát, hogy megkapjuk az átmenetet.
  22. A megmaradt kakaós krémmel díszíthetjük a szélét.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2017. április 6., csütörtök

Brownie - alaprecept





Hm. csupa csoki... Egy kis szelet mennyország! Mi fagyival fogyasztottuk, madártejessel, és valami isteni volt!:)
Nagyon hamar kész, és sajnos gyorsan el is fogy..:D

Az elkészítését most videón is megnézhetitek:


Hozzávalók (38x25 cm-es tepsi):
  • 200 g tej/étcsokoládé
  • 200 g vaj
  • 300 g cukor
  • 160 g liszt
  • 60 g kakaó(keserű!)
  • 4 db tojás
Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokoládét olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet, valamint a kakaót, és kavarjuk el jól.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokoládét.
  5. A tepsit béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy túllógjon a sütőpapír.
  6. Öntsük a tésztát a tepsibe, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig (az állag krémes lesz, ha valaki teljesen szilárdat szeretne, süsse kb 30 percig, de érdemes tűpróbát végezni).


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30-35 perc
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)


--------------------------------------------------------

The real chocolate heaven! <3
For the foodgasm eat with vanilla ice cream!

Ingredients (38x25 cm pan):

  • 200 g milk/dark chocolate
  • 200 g butter
  • 300 g sugar
  • 160 g flour
  • 60 g cocoa (unsweetened)
  • 4 eggs

Directions:

  1. Line you pan with baking paper, leaving an overhang on all sides.
  2. Melt the chocolate and the butter in water bath.
  3. Whisk the eggs with the sugar until you get a light yellow cream.
  4. To the eggy mousse gently fold the flour, cocoa.
  5. Then add the melted chocolate and stir until smooth.
  6. Pour the batter into the prepared pan.
  7. In a preheated oven, in 180°C bake it for 20 mins.


Difficulty: easy
Prep time: 30-35 mins
Baking time: 20 mins
Baking temperature: 180°C





2016. december 2., péntek

Hóember muffin





Hozzávalók:
Muffin keverék (1 literes üveg):
  • 200 g liszt
  • 5 g sütőpor
  • 80 g kakaópor
  • 200 g cukor
  • 100 g tejcsokoládé
  • 50 g fehér csokoládé


Többi hozzávaló a muffinhoz:
  • 200 g vaj
  • 3 tojás
  • 4 ek baracklekvár


Krém:
  • 160 g krémsajt
  • 40 g kókuszreszelék
  • 80 g cukor
  • 1,5 dl habtejszín


Díszítés:
  • pillecukor
  • csokoládé
  • marcipán



Elkészítés:
  1. Az olvasztott vajat a tojásokkal kavarjuk össze
  2. Adjunk hozzá 4 ek baracklekvárt, hogy jó puha legyen.
  3. Majd öntsük hozzá az 1 literes muffin keverékünket-.
  4. Kanalazzuk a masszát a muffinsütőbe.
  5. Majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot, cukrot valamint a kókuszreszeléket kavarjuk össze.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  8. Nyomjuk a muffin tetejére, majd egy fogpiszkálóra szúrt pillecukrot szúrjunk a muffin közepébe, majd tegyünk rá még egy pillecukrot, és meg is kaptuk a hóember testét.
  9. A sálját és az orrát marcipánból készítsük el. A szemét, száját, kezét, gombjait pedig olvasztott csokoládéból tudjuk megcsinálni.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá:)



2016. október 15., szombat

Fügés sajtkrémes pite



Szupeer lett ez a pite, mindössze félnap alatt el is fogyott az egész!:)

Hozzávalók:
Pite:

  • 200 g liszt
  • 30 g cukor
  • 125 g vaj
  • 1 tojássárgája
  • 60 g tejföl


Krém:

  • 250 g krémsajt
  • 80 g cukor
  • 1 tojás

  • 7 db füge


Elkészítés:

  1. A lisztet és a cukrot keverjük össze, majd morzsoljuk bele a vajat.
  2. Adjuk hozzá a tojássárgáját valamint a tejfölt és gyúrjuk össze.
  3. Nyújtsuk ki a tésztát, majd béleljük ki a tálat. A lelógó részt vágjuk le késsel, és tegyük félre a díszítéshez.
  4. Az aljára tegyünk sütőpapírt, és szórjunk bele rizst.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük elő 10 percig, majd vegyük ki a sütőpapírt és a rizst.
  6. A félretett tésztából csináljunk fonatot.
  7. A krémsajtot a cukorral kavarjuk össze, majd adjuk hozzá a tojást és azzal is kavarjuk össze.
  8. Öntsük az elősütött tésztára, majd helyezzük bele a félbevágott fügéket.
  9. Rakjuk körbe a fonatot úgy, hogy véletlenül se csússzon bele a krémbe.
  10. Előmelegített sütőben, 180°C süssük 35 percig, vagy addig amíg megpirul a krém.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 10 + 35 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:) 

2016. április 26., kedd

Gluténmentes kókusztorta






Már régóta szerettem volna gluténmentes tortát készíteni, és végre eljött ennek is az ideje. 
Egy nagyon könnyed, nyárias torta készült. Ráadásul kókusztejet használtam, ami nekem az első volt, de biztos, hogy fogok még hozni kókusztejes receptet, mert nagyon szuper!:)



Hozzávalók (22 cm):
Kókuszos lap:

  • 90 g tojásfehérje
  • 180 g cukor
  • 70 g kókuszreszelék
  • mandula


Krém:

  • 400 ml kókusztej
  • 400 g krémsajt
  • 200 g cukor
  • 1,8 dl habtejszín
  • 10 g zselatin
  • 0,4 dl víz


Elkészítés:
  1. A torta alapjához a tojásfehérjét a cukorral verjük szép fényes és sűrű habbá.
  2. Öntsük hozzá a kókuszreszeléket, és pár mozdulattal forgassuk össze.
  3. A habot öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába, majd simítsuk el benne.
  4. A tetejét szórjuk meg mandulaszeletekkel.
  5. Előmelegített sütőben süssük 170°C-on 12 percig, majd tortakarika nélkül, légkeveréses programon 150°C-on további 12 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot a cukorral kavarjuk össze, majd öntsük hozzá a kókusztejet.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk a kókuszkrémhez.
  8. A zselatint adjuk hozzá a forró vízhez, és olvasszuk el benne.
  9. Adjunk pár kanál krémet a zselatinhoz, és kavarjuk csomómentesre, majd így forgassuk össze a krémmel. Ez azért fontos, mert ha egyből hozzáöntenénk a forró zselatint a hideg krémhez, akkor összecsomósodna, de így fokozatosan hűtjük le.
  10. A kihűlt kókuszos alap köré tegyük vissza a tortakarikát, és csomagoljuk alufóliába, hogy ne folyjon ki a krém. Ha ti kapcsos tortaformában készítitek, akkor ez a lépés kihagyható.
  11. Ezután öntsük rá a krémet, és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  12. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  13. Ízlés szerint díszíthetjük, én most alaposan megmosott, és megszárított orgonával dobtam fel a tortát.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 2x12 perc
Sütési hőfok: 170°C, 150°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. március 29., kedd

Meggyes clafoutis avagy meggyes tejespite





A tegnapi csokis meggyes fondant tortából maradt ki 350 g meggy, így ma reggel elkezdtem keresgélni meggyes recepteket. Akkor találtam rá a clafoutis receptekre. Már régebben is kinéztem ezt a francia édességet, de valahogy megfeledkeztem róla. Most jött el az ideje!:)
Anyáéknak nagyon ízlett, így máskor is fogok ilyet sütni, akár más gyümölccsel is.
Könnyű,nyári finomság!!:)
+Anya fagyival ette, véleménye szerint úgy még finomabb!:)

Figyelem: Jól záródó tortaformába öntsük, mert kifolyhat!!


Hozzávalók (26 cm-es tortaforma/pitetál):
  • 4 tojás
  • 110 g cukor
  • 4 dl tej
  • 1 cs. van.cukor
  • 120 g liszt
  • 3 g sütőpor
  • 300 g meggy

Elkészítés:
  1. A tojást, a cukrot és a van.cukrot kavarjuk habosra.
  2. Egy tálban a lisztet és sütőport keverjük össze, majd szitáljuk bele.
  3. Adagoljuk hozzá a tejet és keverjük simára.
  4. Sütőpapírral kibélelt/kivajazott tepsibe öntsük bele, majd a kimagozott meggyeket szórjuk bele.
  5. Előmelegített sütőben 180°C-on (alul-felül) süssük kb 45-50 percig, amíg a széle aranybarna nem lesz. (Nem tudom nekem miért tartott ilyen sokáig, lehet a sütőpor miatt..de lehet, hogy elég lenne 40-45 perc is)
  6. Ne ijedj meg, ha túlságosan megnő, mert ahogy kiveszed össze fog esni, és kb akkora lesz, mint amekkora a képen az enyém.
  7. Ízlés szerint porcukorral meghintve tálaljuk!

Elkészítési idő: kb 1 óra 10 perc
Sütési idő: 45-50 perc
Sütési hőfok: 180°C
Nehézség: könnyű

Eredeti recept: ITT

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. február 5., péntek

Kinder bueno szelet




Tesóm már hetek, hónapok óta nyaggat, hogy csináljak megint ilyen sütit, mert hogy neki mennyire ízlik. Nekem meg sosem volt kedvem, mert az maradt meg belőle, hogy kicsit pepecselős.. Hát ez valós emlék volt, viszont! megéri!! olyaan nagyon finom, hogy húú! :D Nutella szerelmeseinek kötelező süti!:)



Hozzávalók:
Tészta:
  • 6 tojásfehérje
  • 6 ek cukor
  • 2 ek liszt
  • 2 ek zsemlemorzsa/rétesliszt
  • 1 ek olaj
  • 0,5 cs. sütőpor
  • 70 g durvára darált mogyoró


Krém:
  • 6 tojássárgája
  • 3 ek rétesliszt
  • 1 cs. van.pudinpor
  • 0,5 l tej
  • 80 g vaj
  • 150 g porcukor
  • 120 g tejcsokoládé
  • nutella
  • 0,5 kg háztartási keksz
  • meleg tej
  • 70 g durvára darált mogyoró

Tejszín:
  • 2,5 dl habtejszín
  • 4 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló

Elkészítés:
  1. A tésztához a tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  2. A lisztet, a sütőport, és a zsemlemorzsát/réteslisztet keverjük össze, majd forgassuk hozzá a hab felét.
  3. Adjuk hozzá az olajat, majd a hab másik felét.
  4. Simítsuk a tepsibe és szórjuk meg durvára aprított mogyoróval.
  5. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 15 percig.
  6. Még melegen kenjük meg a tésztát Nutellával. (mikróban melegítsük meg kicsit)
  7. A krémhez a tojássárgáját, a réteslisztet és a pudingport keverjük simára, majd adagoljuk hozzá a tejet és főzzünk belőle pudingot.
  8. Adjuk hozzá a vajat, valamint a porcukrot, és kavarjuk simára.
  9. Osszuk két részre a krémet.
  10. Még melegen adjuk az egyikhez a kockára tört csokoládét, és hagyjuk a krémeket teljesen kihűlni.
  11. Meleg tejbe áztassuk a kekszeket és rakjuk ki a tészta tetejét.
  12. Kenjük meg a sárga krémmel és szórjuk meg mogyoróval.
  13. Ismét rakjuk ki a tetejét tejbe mártott keksszel. 
  14. Kenjük le a tetejét Nutellával.
  15. Majd simítsuk el a tetején a csokoládés krémet.
  16. A tejszín hozzávalóiból verjünk kemény habot és kenjük meg a tészta tetejét.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: kb 1 óra + hűtés
Sütési idő: 15 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!

Eredeti recept: ITT

2015. december 31., csütörtök

Kávés créme brulée

Fotó: E-PICture Studio

Nagyon szeretem a créme bruléet, mert nagyon különleges: belül hideg, kívül pedig a forró karamell találkozik.
Az E-PICture Studioval a karácsonyi különleges videóban láthatjátok az elkészítését!:)



Hozzávalók (3 tálka):

  • 2 dl habtejszín
  • 1 adag kávé
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 tojásságája
  • 90 g cukor


Tetejére:

  • 3 tk cukor


Elkészítés: 

  1. A tejszínt és a kávét a vaníliás cukorral forraljuk fel.
  2. A tojássárgáját a cukorral kézi habverővel keverjük habosra.
  3. A felforralt tejszínes kávét kanalanként kavarjuk a cukros tojássárgájához.
  4. Az elkészült krémet osszuk szét 3 tálkába.
  5. Majd a tálakat helyezzük egy tepsibe.
  6. Ezután öntsünk annyi felforralt vizet a tepsibe, hogy a tálkák feléig érjen 
  7. Takarjuk le alufóliával, és előmelegített sütőben, 160°C-on süssük 35 percig. 
  8. A sütőből kivéve még remegős a krém, de később szilárdulni fog.
  9. Tegyük hűvös helyre, ha kihűlt tegyük be a hűtőbe.
  10. Fogyasztás előtt szórjuk meg a tetejét 1 tk cukorral, és szakácsfáklyával karamellizáljuk meg a cukrot.


Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 45 perc + hűtés
Sütési idő: 35 perc
Sütési hőfok: 160°C

2015. december 24., csütörtök

Habos citromkrémes torta





A krém savanyúságát tökéletesen kiegészíti az édes hab! Nekünk nagyon bejött!:))
És megsúgom, hogy ez a barátom születésnapi tortája lett, nagyon örült neki :P


Az E-PICture Studioval a karácsonyi különleges videóban láthatjátok az elkészítését!:)



Hozzávalók (20 cm):
Brownie:
  • 75 g tej/étcsokoládé
  • 80 g vaj
  • 165 g cukor
  • 2 tojás
  • 60 g liszt
  • 20 g kakaó (keserű)

Citromkrém:
  • 1,5 dl citromlé
  • 200 g cukor
  • 3 tojás
  • 160 g vaj
  • 2 lapzselatin

Hab:
  • 90 g tojásfehérje
  • 180 g cukor

Elkészítés:
  1. A tésztához gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet és a kakaót, majd kavarjuk jól el.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit.
  5. Öntsük a tésztát a tortaformába, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.
  6. Ha kihűlt a tészta, tegyük vissza rá a tortakarikát.
  7. A krémhez a lapzselatint áztassuk hideg vízbe.
  8. A citromlevet, a tojást és a cukrot keverjük simára, majd főzzük sűrűre.
  9. Miután levettük a tűzről adjuk hozzá a vajat és a kicsavart lapzselatint és keverjük simára.
  10. Majd a krémet öntsük a kihűlt tészta tetejére.
  11. Tegyük hűtőbe kb 4 órára, hogy kellően megfagyjon a citromos krém.
  12. Ha megfagyott a krém, vegyük le róla a karikát.
  13. A tojásfehérjét és a cukrot vízgőz felett verjük kemény habbá. Akkor van jól, ha elválik az edénytől.
  14. Lapátoljuk a krém tetejére, és egy kanállal húzzunk csúcsokat.
  15. Karamellizáló pisztollyal a hab csúcsait óvatosan karamellizáljuk.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. november 14., szombat

Citromkrémes torta csokoládé rózsákkal



Egyszerűen imádom ezt a díszítést! Remélem nektek is épp úgy tetszik, ahogy nekem!:)

Díszítés

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 5 ek finomliszt
  • 3 ek rétesliszt
  • 1 cs. sütőpor


Citromkrém:
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 5 dl tej
  • 5 ek cukor
  • 1 l habtejszín
  • 7 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló
  • 2 dl citromlé

  • 1 dl habtejszín

Csokoládékrém:
Étcsokoládé:
  • 70 g étcsokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló

Tejcsokoládé:
  • 70 g tejcsokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló

Fehér csokoládé:
  • 70 g fehér csokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló
  • 10 g zselatinfix


Elkészítés:
  1. A piskótához a tojást válasszuk ketté.
  2. A tojásfehérjét a cukorral verjék kemény habbá, majd forgassuk hozzá a tojássárgáját.
  3. A finomlisztet, a réteslisztet és a sütőport keverjük össze, majd óvatosan forgassuk a habhoz.
  4. Öntsük a tésztát sütőpapírral bélelt tortakarikába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25-30 percig. (TŰPRÓBA)
  6. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé, majd az utolsó lap köré tegyük vissza a tortakarikát..
  7. A tejből, cukorból és a pudingporból főzzünk pudingot, majd ha kihűlt, kavarjuk hozzá a citromlevet.
  8. A tejszínt a cukorral, és a habfixálóval verjük kemény habbá, majd forgassuk a citromos pudinghoz.
  9. Állítsuk össze a tortát: A krém egyharmadával kenjük meg az alsó piskótát, majd tegyük rá a következőt, és ezt folytassuk amíg az utolsó piskótalappal befedjük a krémet. Ha szükséges, magasítsuk meg a tortakarikát. (Én egy kockacukrot szoktam tenni a tortakarika alá.)
  10. Tegyük hűtőbe minimum 4 órára.
  11. Óvatosan távolítsuk el a tortakarikát.
  12. 1 dl habtejszínt verjünk kemény habbá, majd vonjuk be vele a tortát.
  13. Az étcsokoládét a vajjal vízgőz felett olvasszuk meg, majd vegyük le a vízgőzről.
  14. Kavarjuk hozzá a habtejszín felét.
  15. A másik felét a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan kavarjuk az étcsokoládékrémhez.
  16. A tejcsokoládét a vajjal vízgőz felett olvasszuk meg, majd vegyük le a vízgőzről.
  17. Kavarjuk hozzá a habtejszín felét.
  18. A másik felét a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan kavarjuk a tejcsokoládékrémhez.
  19. A fehér csokoládét a vajjal vízgőz felett olvasszuk meg, majd vegyük le a vízgőzről.
  20. Kavarjuk hozzá a habtejszín felét.
  21. A másik felét a habfixálóval verjük kemény habbá, óvatosan kavarjuk az fehér csokoládékrémhez, majd folyamatos kavarás mellett adjuk hozzá a zselatin fixet.
  22. Alaposan hűtsük ki a krémeket.
  23. Mind a három krémet töltsük habzsákba, majd a videó alapján díszítsük a tortát.



Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2,5-3 óra + hűtés
Sütési idő: 25-30 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. október 23., péntek

Karamellás-sütőtökös torta / Caramel-pumpkin cake



Ezt a tortát már másodjára készítettem el, azonban nem hasonlítanak kicsit sem, ugyanis az elsőnek az alja keksz volt, ami nekem annyira nem jött be, így arra gondoltam, hogy piskótával is elkészítem!:)

Hozzávalók (26 cm):
Piskóta:
  • 100 g cukor+ 40 g a habba
  • 155 g liszt
  • 20 g holland kakaó
  • 0,75 dl olaj
  • 0,75 dl tej
  • 2 tojás
  • 10 g sütőpor

Krém:

  • 174 g cukor
  • 60 g méz
  • 100 g tej
  • 100 g habtejszín (1)
  • 80 g tojássárgája
  • 290 g habtejszín (2)
  • 5 g habfixáló
  • 48 g víz
  • 10 g zselatin
  • 500 g sütőtök



  • baracklekvár


Díszítés:

  • 50 g fehér csokoládé


Elkészítés:
  1. Melegítsük a sütőt 200°C-ra, majd alufóliával takarjuk le a sütőtököt, és süssük 1 órán át, végül takarjuk ki, és süssük még további 30-60 percig.
  2. Minden hozzávalót készítsünk elő: 
  3. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  4. A tojásfehérjét verjük kemény habbá.
  5. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  6. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  7. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  8. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  9. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 30 percig. (TŰPRÓBA!)
  10. Ha kihűlt, vágjuk ketté, majd kenjük meg baracklekvárral, majd 4 evőkanál karamellel.
  11. A krémhez a tejet, a habtejszínt (1) és a mézet forraljuk fel.
  12. A cukrot karamellizáljuk meg, majd három részletben adjuk hozzá a tejes keveréket.
  13. A tojássárgáját tegyük egy tálba, majd kezdjük el verni, miközben lassan csurgatjuk hozzá a karamellt.
  14. A habtejszínt (2) a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk hozzá a karamellt.
  15. A zselatint a vízzel olvasszuk fel, majd adjuk a krémhez.
  16. A sütőtököt törjük össze, majd óvatosan kavarjuk a krémhez.
  17. Végül öntsük a tészta tetejére.
  18. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  19. Másnap reszeljünk a tetejére fehér csokoládét.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 3-3,5 óra + hűtés
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)


------------------------

Ingredients (26 cm):
Sponge:

  • 100 g sugar + 40 g to the egg white
  • 155 g flour
  • 20 g cocoa
  • 0,75 dl oil
  • 0,75 dl milk
  • 2 eggs
  • 10 g baking powder

Cream:

  • 174 g sugar
  • 60 g honey
  • 100 g milk
  • 100 g whipping-cream(1)
  • 80 g egg-yolk
  • 290 g whipping cream(2)
  • 5 g whip it (stabilizer for whipping cream)
  • 48 g water
  • 10 g gelatin
  • 500 g pumpkin



  • appricot jam


Decoration:

  • 50 g white chocolate


Directions:
  1. Preheat the oven into 200°C, cover the pumpkin with aluminium foil, and bake it for 1 hour, then uncover, and bake it for 30-60 minutes.
  2. Mix the flour, cocoa, and baking powder.
  3. Beat the egg whites with 40 g sugar until stiff.
  4. In a separate bowl add the egg-yolks, 100 g sugar, milk and oil.
  5. Mix the egg-yolks mixture with electric mixer, then add the flour mixture, and beat until smooth.
  6. Then gently fold the egg whites with hand whisk, but one tablespoon at a time.
  7. Line you tin with baking paper, then pour the sponge into this tin.
  8. In preheated oven, in 175°C bake it for 30 mins.
  9. If it cooled down, cut into two pieces, and cover with appricot jam and 4 tablespoon caramel.
  10. Bring to the boil the milk, whipping cream (1) and honey.
  11. Pour the sugar into a heavy-based frying pan, then heat until the sugar has dissolved, and it become caramel.
  12. Then add the hot milk mixture in 3 times, and stir it until they are thoroughly melted.
  13. Beat the egg-yolks, then add the caramel, and beat until few minutes.
  14. Beat the whipping cream (2) with the stabilizer until stiff, then gently fold to the caramel.
  15. Mix the water with the gelatin, warm up, then add to the cream.
  16. Whisk the pumpkin, then gently fold to the cream.
  17. Pour to the sponge.
  18. Refrigerate overnight.
  19. Decorate with white chocolate.
Difficulty: medium
Prep time: 3-3,5 hour + refrigeration
Baking time: 30 mins
Baking temperature: 175°C

Bon appétit!:)

2015. augusztus 30., vasárnap

Barackpálinkás karamell torta - 2015 országtorta







Mikor megkóstoltam az idei országtortát, már tudtam, hogy én ezt el fogom készíteni!:)
Készítsétek el bátran, nagyon finom!:)

Mivel már nem lehet venni sárgabarackot, így én helyette az idei házi sárgabarack dzsemünket használtam. 

A zselatinmasszának kb a fele nekem megmaradt úgy is, hogy az eredeti recepthez képest én csak a felét csináltam meg (50 g zselatint), így akár 25 g-mal is meg lehet nyugodtan csinálni!


Hozzávalók (22 cm):
Karamellizált mandula:

  • 25 g cukor
  • 10 g víz
  • 80 g szeletelt mandula


Tészta:

  • 96 g mandulaliszt (darált mandulát használtam)
  • 70 g cukor (1)
  • 195 g tojás
  • 40 g vaj
  • 53 g étcsokoládé
  • 25 g cukor (2)
  • 80 g tojásfehérje
  • 70 g karamellizált mandula


Pálinkás krém:

  • 25 g barackpálinka
  • 20 g víz
  • 70 g sárgabarack dzsem
  • 2 g citromsav


Zselatinmassza:

  • 50 g zselatin
  • 250 g víz


Sárgabarackkrém:

  • 250 g sárgabarack dzsem
  • 30 g zselatinmassza
  • (ha nem dzsemből készíted, akkor 3 g X58 Pektin+20 g porcukor)


Karamell mousse:

  • 232 g cukor
  • 82 g méz
  • 135 g tej
  • 135 g habtejszín (1)
  • 115 g tojássárgája
  • 390 g habtejszín (2)
  • 70 g zselatinmassza
  • 1 cs. habfixáló


Karamell glazing:

  • 45 g cukor
  • 23 g víz
  • 45 g méz
  • 30 g sűrített tej
  • 45 g fehér csokoládé
  • 21 g zselatinmassza


Elkészítés:

  1. A karamellizált mandulához a cukrot és a vizet tegyük fel főni, és kevergetés nélkül hagyjuk, hogy a cukor megkaramellizáljon. Amikor elkezdődik a folyamat, akkor vegyük lejjebb a lángot, nehogy megégjen.
  2. Majd kavarjuk bele a mandulát, és törjük durvára.
  3. (A tésztát érdemes két részletben készíteni, így nem kell elvágni, és biztosan egyenlő lesz)
  4. A tésztához a cukrot (1) az egész tojással és a mandulaliszttel kavarjuk habosra.
  5. A vajat és az étcsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, majd kavarjuk a tojásos keverékhez.
  6. A tojásfehérjét a cukorral (2) verjük kemény habbá, majd a karamellizált mandulával együtt keverjük a csokoládés masszához.
  7. Sütőpapírral bélelt tortakarikába öntsük bele.
  8. Előmelegített sütőben, 170°C-on süssük 20 percig.
  9. A pálinkás krémhez a barackdzsemet, a pálinkát és a vizet főzzük 3-4 percig, majd kavarjuk hozzá a citromsavat.
  10. A kihűlt tészta köré tegyük vissza a tortakarikát, és kenjünk meg a pálinkás krém felével.
  11. A zselatinmasszához a zselatint a vízzel olvasszuk össze.
  12. A barackkrémhez  a dzsemet forraljuk fel, majd ha 60°C-ra hűlt, keverjük hozzá a felolvasztott zselatinmasszát.
  13. Majd öntsük a pálinkás krémmel lekent tésztára.
  14. Helyezzük rá a másik tésztát, és kenjük le a megmaradt pálinkás krémmel.
  15. Amíg elkészül a karamell mousse, tegyük hűtőbe.
  16. A karamell moussehoz a tejet, a habtejszínt (1) és a mézet forraljuk fel.
  17. A cukrot karamellizáljuk meg, majd három részletben adjuk hozzá a tejes keveréket.
  18. A tojássárgáját tegyük egy tálba, majd ha a karamell eléri a 102°C-ot, akkor kezdjük el verni habverővel a sárgáját, és amikor 105°C-os lesz, akkor lassan csurgassuk hozzá a karamellt.
  19. Adjuk hozzá a felolvasztott zselatinmasszát, és verjük kihűlésig.
  20. A habtejszínt (2) a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk hozzá.
  21. Öntsük a tészta tetejére, és tegyük minimum 3 órára a hűtőbe.
  22. A karamell glazinghoz a vizet és a mézet forraljuk fel.
  23. A cukrot karamellizáljuk meg, majd öntsük hozzá a felforrt keveréket.
  24. Egy tálba tegyük bele a sűrített tejet és a fehér csokoládét, majd 3 részletben adjuk hozzá a karamellt.
  25. Majd kavarjuk hozzá a felolvasztott zselatinmasszát, és öntsük a karamell mousse tetejére.
  26. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.


Nehézség: közepes/nehéz
Elkészítési idő: 3 óra + hűtés
Sütési idő: 2x20 perc
Sütési hőfok: 170°C

Jó étvágyat hozzá:)

2015. augusztus 26., szerda

Somlói revolúció



Idén ezt a tortát a 21. születésnapomra készítettem!
Egy-kettőre elfogyott!:)


Hozzávalók (24 cm):
Diógrillázs:

  • 200 g darált dió
  • 100 g cukor


Tészta:

  • 145 g tojásfehérje
  • 60 g tojássárgája
  • 50 g cukor
  • 20 g liszt
  • 110 g diógrillázs


Étcsokoládé mousse:

  • 170 g étcsokoládé
  • 50 g tojássárgája
  • 80 g cukor
  • 5 g zselatin
  • 3,5 dl habtejszín


Narancszselé:

  • 2 dl narancslé (100%-os narancslevet használtam)
  • 50 g cukor
  • 10 g zselatin


Fehér csokoládé mousse:

  • 200 g fehér csokoládé
  • 55 g tojássárgája
  • 80 g cukor
  • 2 teáskanál vanília aroma
  • 4,5 dl habtejszín
  • 5 g zselatin


Csokikrém:

  • 100 g tejcsokoládé
  • 10 g vaj
  • 1 dl habtejszín
  • 5 g zselatin
  • 2 ek víz



  • baracklekvár


Elkészítés:

  1. A diógrillázshoz a cukrot karamellizáljuk meg, majd kavarjuk hozzá a darált diót.
  2. A tésztához a tojássárgáját a cukorral kavarjuk habosra, majd kanalazzuk hozzá a grillázsos lisztet.
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, és óvatosan forgassuk össze.
  4. Öntsük a tortaformába, és szórjuk meg a tetejét grillázzsal.
  5. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük 25 percig.
  6. Az étcsokoládé moussehoz az étcsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg.
  7. A tojássárgáját a cukorral kavarjuk habosra, majd kavarjuk össze a csokoládéval.
  8. 1 dl tejszínt melegítsünk forráspontig, majd olvasszuk el benne a zselatint, és kavarjuk össze a tojásos  csokoládéval.
  9. A maradék 2,5 dl tejszínt verjük kemény habbá, és forgassuk a csokoládés masszához.
  10. Öntsük a kihűlt tésztára, és tegyük hűtőbe 2 órára.
  11. A narancszseléhez a narancslevet a cukorral főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a zselatint és kavarjuk csomómentesre.
  12. Hűtsük langyosra, majd kanalazzuk a torta tetejére. 
  13. Ismét tegyük hűtőbe 1-2 órára.
  14. A fehér csokoládé moussehoz a csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg.
  15. A tojássárgáját a cukorral és a vanília aromával kavarjuk habosra, majd kavarjuk össze a csokoládéval.
  16. 1 dl tejszínt melegítsünk forráspontig, majd olvasszuk el benne a zselatint, és kavarjuk össze a tojásos  csokoládéval.
  17. A maradék 3,5 dl tejszínt verjük kemény habbá, és forgassuk a csokoládés masszához.
  18. Öntsük a zselé tetejére, és tegyük 2 órára a hűtőbe.
  19. A csokoládékrémhez vízgőz felett a csokoládét vajjal olvasszuk össze, majd kavarjuk hozzá a tejszínt.
  20. A zselatint a vízzel kavarjuk össze, és melegítsük addig, amíg épp elolvad, majd kavarjuk a csokoládéhoz.
  21. Öntsük a krém tetejére és tegyük a hűtőbe egy éjszakára.
  22. Másnap vegyük le a tortakarikát.
  23. A piskótát kívülről kenjük meg baracklekvárral, és szórjuk meg az oldalát - a narancszseléig - diógrillázzsal.
  24. Díszíthetjük fehér csokoládé háromszöggel is.


Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 3 óra + hűtés
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. június 30., kedd

Cseresznyés mascarponés máktorta






A rózsát még előző nap készítettem direkt erre a tortára:)
Nagyon élveztem csinálni, és mindenkinek nagyon ízlett ez a torta!


Hozzávalók (24 cm-es torta):
Tészta:

  • 300 g mák
  • 120 g liszt
  • 8 g sütőpor
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 180 g vaj
  • 8 tojás
  • 240 g cukor


Krém:

  • 500 g mascarpone
  • 4 dl tejföl
  • 250 g cukor
  • 24 g vaníliás cukor
  • 40 g zselatin fix
  • 3 dl habtejszín
  • eperlekvár

Cseresznyezselé:


  • 500 g cseresznye
  • 150 g cukor
  • 2 lapzselatin


Csokoládé tortakeret:

  • 30 g fehércsokoládé
  • 200 g tejcsokoládé


Elkészítés:


  1. A cseresznyét turmixoljuk össze, majd a cukorral tegyük fel főni - főzzük minél sűrűbbre.
  2. A lapzselatint áztassuk hideg vízbe, majd 5 perc elteltével csavarjuk ki, és adjuk a kész cseresznyéhez.
  3. Hagyjuk langyosra hűlni, majd öntsük ki sütőpapírra, és terítsük szét.
  4. Pár napot hagyjuk száradni, amíg fel tudjuk szedni a sütőpapírról. (Ha szeretnénk ezt a folyamatot felgyorsítani, akkor tegyük be a sütőbe száradni.)
  5. A mákot, a lisztet, a sütőport és a citromhéjat kavarjuk össze.
  6. A puha vajat 60 g cukorral kavarjuk habosra, majd adjuk hozzá a tojássárgáját.
  7. A tojásfehérjét 180 g cukorral verjük kemény habbá, majd forgassuk a vajas keverékhez.
  8. A mákos keveréket kis adagonként adjuk a vajas alaphoz.
  9. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük 30 percig, majd 165°C-on 5 percig. (TŰPRÓBA!)
  10. A krémhez a mascarponét, a tejfölt, a cukrot és a vaníliás cukrot kavarjuk össze, majd adjunk hozzá 20 g zselatin fixet.
  11. A habtejszínt 20 g zselatin fixszel verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  12. A tésztát vágjuk ketté, és tegyük vissza a tortakarikát.
  13. Kenjük meg eperlekvárral, majd a krém 1/4-ével.
  14. A zselére tegyük rá a tortakarikát, és vágjuk körbe.
  15. A körbevágott cseresznyelapot helyezzük a krémre, majd vonjuk be a krém 1/4-ével.
  16. Helyezzük rá a tészta másik felét, majd egy éjszakára tegyük be a hűtőbe.
  17. A megmaradt krémből egy keveset tegyünk félre a díszítéshez, és vonjuk be a tortát.
  18. A csokoládé tortakerethez vágjunk ki a torta kerületénél 5 cm-rel hosszabb sütőpapírt.
  19. Fehércsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, majd pöttyözzük be a sütőpapírt.
  20. Ha elkészültek a pöttyök, olvasszuk meg vízgőz felett a tejcsokoládét, és óvatosan, vékony rétegben oszlassuk el a sütőpapíron.
  21. Várjunk 5 percet, majd helyezzük a torta köré.
  22. Legalább 25 percre tegyük a hűtőbe, hogy a csokoládé megdermedjen.
  23. Majd óvatosan húzzuk le a sütőpapírt.
  24. A félretett krémmel díszítsük a torta tetejét.



Nehézség: nehéz
Sütési idő: 30+5 perc
Sütési hőfok: 175°C+165°C

Jó étvágyat hozzá!:)


2015. június 7., vasárnap

Epres-csokoládés joghurttorta







Emlékeztek még a Málnás-csokoládés joghurttortára? Na ez annak a "tesója", annyi különbséggel, hogy málna helyett eperrel készült:) Talán ez így még finomabb...próbáljátok ki, megéri!:)
Sajnos szeletről már nem tudtam képet csinálni, mert tesóm születésnapjára sütöttem a tortát, és a nagy család rögtön "el is pusztította". :P

A tetejét kandírozott rózsaszirommal díszítettem, ami nagyon feldobta. Érdemes kipróbálni!:)


Hozzávalók (25 cm-es tortaforma):
Brownie:
  • 100 g tej/étcsoki
  • 110 g vaj
  • 220 g cukor
  • 80 g liszt
  • 30 g kakaó(keserű!)
  • 1 ek vaníliaaroma
  • 2 db tojás
  • 1/2 kávéskanál sütőpor
Krém:

  • 640 g natúr joghurt
  • 80 g fehér csokoládé
  • 230 g cukor
  • 28 g vaníliás cukor
  • 5 dl habtejszín
  • 1 cs. habfixáló
  • 200 g eper
  • 8 db lapzselatin


Eperzselé:

  • 220 g eper
  • 10 ek cukor
  • 6 g zselatin
  • 2 ek víz


Csokikrém:

  • 100 g tejcsokoládé/étcsokoládé
  • 10 g vaj
  • 95 g habtejszín
  • (ha tejcsokoládéval készül, akkor 5 g zselatin+2 ek víz)


Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet, kakaót, sütőport és a vaníliaaromát, majd kavarjuk jól el.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit.
  5. Öntsük a tésztát a tortaformába, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.
  6. Ha kihűlt a tészta, tegyük vissza rá a tortakarikát. (Ha szükséges vágjuk le a szélét, hogy egyenes legyen a tészta.)
  7. 4 db lapzselatint áztassunk hideg vízbe.
  8. A joghurtot a cukorral, a vaníliás cukorral és az olvasztott fehér csokival kavarjuk össze.
  9. Verjük kemény habbá a habtejszínt a habfixálóval, majd óvatosan forgassuk a joghurthoz.
  10. Osszuk két egyenlő részre a krémet, az egyiket tegyük be a hűtőbe.
  11. A kicsavart lapzselatint 4 ek meleg vízben olvasszuk el, és kavarjuk a krémhez. 
  12. Majd öntsük a brownie tetejére, és tegyük be a hűtőbe 1 órára.
  13. Az epret a cukorral tegyük fel főni, majd pár perc után adjuk hozzá a zselatint, és főzzük össze. (Ha nem szeretnénk zselatint beletenni, akkor adjunk még hozzá cukrot, és főzzük tovább.)
  14. Öntsük a megdermedt joghurtkrém tetejére, és ismét tegyük vissza a hűtőbe.
  15. A maradék 4 db lapzselatint áztassuk hideg vízbe.
  16. A félretett krémhez kavarjuk hozzá az összetört epret.
  17. A kicsavart lapzselatint 4 ek meleg vízben olvasszuk el, és kavarjuk az epres krémhez.
  18. Majd öntsük az eperzselé tetejére, és tegyük ismét hűtőbe 1-2 órára.
  19. Vízgőz felett a csokoládét vajjal olvasszuk össze, majd kavarjuk hozzá a tejszínt.
  20. (Ha tejcsokoládéból készítjük, akkor érdemes zselatint is tenni bele, hogy biztosan megkössön, ehhez a zselatint a vízzel kavarjuk össze, és melegítsük addig, amíg épp elolvad, majd kavarjuk a csokoládéhoz.)
  21. Végül öntsük a torta tetejére, és egy éjszakára, min. 4-5 órára helyezzük hűtőbe.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C


Jó étvágyat hozzá!

2015. június 4., csütörtök

Epres krémsajtos red velvet blondie / Red velvet cream cheese blondie with strawberry





Krémes, epres, csokis...isteni!!

Belül igen folyós a tészta, így inkább azoknak ajánlom, akik szeretik az ilyen sütiket is (pl. Csokiláva)
Jól lehűtve ebben a melegben olyan, akár egy fagyi:)

Hozzávalók (38x25 cm-es tepsi):
  • 200 g fehércsokoládé
  • 220 g vaj
  • 350 g cukor
  • 160 g liszt
  • 8 g kakaó(keserű!)
  • 2 ek vaníliaaroma
  • 4 db tojás
  • piros ételfesték
Krémsajt:
  • 450 g krémsajt
  • 120 g cukor
  • 2 tojás

  • eper

Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet, kakaót, és a vaníliaaromát, majd kavarjuk jól el.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit és az ételfestéket.
  5. A tepsit béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy túllógjon a sütőpapír.
  6. Öntsük a tésztát a tepsibe.
  7. A sajtkrémet a cukorral és a tojásokkal pár másodpercig habosítsuk, majd kanalazzunk a tészta tetejére.
  8. A krémsajt tetejére szeleteljünk epret.
  9. Majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig. (Ha nem szeretnétek lágy tésztát kapni, akkor süssétek kb 30 percig, vagy amíg a beleszúrt fogpiszkáló tisztán jön ki.)


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 30-35 perc
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

--------------------------------------------------------

Ingredients (38x25 cm pan):

  • 200 g white chocolate
  • 220 g butter
  • 440 g sugar
  • 160 g flour
  • 8 g cocoa (unsweetened)
  • 2 tablespoon vanilla aroma
  • 4 eggs
  • red food colouring
Cream cheese:
  • 450 g cream cheese 
  • 120 g sugar
  • 2 eggs

  • strawberry

Directions:

  1. Line you pan with baking paper, leaving an overhang on all sides.
  2. Melt the chocolate and the butter in water bath.
  3. Whisk the eggs with the sugar until you get a light yellow cream.
  4. To the eggy mousse gently fold the flour, cocoa, baking powder mixture and vanilla aroma.
  5. Then add the melted chocolate and the food colouring and stir until smooth.
  6. Pour the batter into the prepared pan.
  7. To the cream cheese add the sugar and the eggs, and beat in a medium speed for few sec.
  8. Spoon the cream cheese to the batter.
  9. Put to the top some strawberry slices.
  10. In a preheated oven, in 180°C bake it for 20 mins. (If you don't want a soft blondie, bake it for 30 mins, or until a toothpick inserted comes out clean.)


Difficulty: easy
Prep time: 30-35 mins
Baking time: 20 mins
Baking temperature: 180°C

Bon appétit!:)