2015. november 30., hétfő

Snickers torta






Őszintén megmondom, hogy nagyon finom, de egyben tömény is. Így egyszerre egy kisebb szeletet lehet belőle elfogyasztani. Viszont szerintem ilyen maga a Snickers csoki, egy szelet bőven elég!:)

Hozzávalók (22 cm):
Brownie:

  • 225 g tej/étcsokoládé
  • 240 g vaj
  • 495 g cukor
  • 6 tojás
  • 180 g liszt
  • 60 g kakaó (keserű)


Mogyoróvajas krém:

  • 400 g krémsajt
  • 180 g mogyoróvaj
  • 150 g cukor
  • 7 dl habtejszín
  • 130 g cukor
  • 10 g habfixáló


Karamell:

  • 200 g cukor
  • 150 g cukrozott sűrített tej
  • 1 dl habtejszín
  • 150 g sós mogyoró


Tetejére:

  • 100 g tejcsokoládé
  • 10 g étcsokoládé


Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet, kakaót, és a sütőport, majd kavarjuk jól el.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit.
  5. A tortaformát béleljük ki sütőpapírral.
  6. Öntsük a tésztát a tepsibe, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 55 percig (A közepe az enyémnek lágy volt nagyon, de miután kihűlt teljesen, megszilárdult. Ha te azt szeretnéd, hogy teljesen meg legyen sülve, akkor süsd tovább.)
  7. Ha kihűlt, vágjuk három részre, majd az alsó lap köré tegyük vissza a tortakarikát.
  8. A krémhez a krémsajtot, a mogyoróvajat és a 150 g cukrot kavarjuk össze.
  9. A habtejszínt a 130 g cukorral és a habfixálóval verjük kemény habbá, majd forgassuk a mogyoróvajas krémhez.
  10. A karamellhez a cukrot kezdjük el karamellizálni, majd adjuk hozzá a sűrített tejet és a forró tejszínt, majd főzzük sűrűre.
  11. Végül adjuk hozzá a sós mogyorót.
  12. A krém 1/3-ával kenjük meg az alsó lapot, majd a karamell felét öntsük a krémre, és tegyük rá a második lapot.
  13. A krém másik 1/3-ával is kenjük le, majd öntsük rá a karamellt, végül helyezzük rá az utolsó lapot.
  14. Tegyük hűtőbe minimum 3 órára.
  15. Ha teljesen megdermedt a krém és a karamell, akkor vágjuk körbe a tortát, és óvatosan vegyük le a tortakarikát.
  16. Majd vonjuk be a torta tetejét és oldalát, de hagyjunk krémet a díszítéshez is.
  17. Tegyük vissza a tortát minimum 1 órára a hűtőbe, hogy a krém visszahűljön.
  18. A tejcsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, majd csorgassuk végig a torta oldalát.
  19. A félretett krémet tegyük habzsákba, és díszítsük körbe a tortát.
  20. A maradék tejcsokoládéval, és az olvasztott étcsokoládéval vékonyan csíkozzuk be a tetejét.

Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 55 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. november 27., péntek

Kapros lepény



Nagymamám évekkel ezelőtt csinált nekünk kapros lepényt, és most, hogy itt van velünk, az ő kezei alatt elkészítettük az a csodát!

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 2 csapott ek só
  • 50 g élesztő
  • 7 dl tej
  • kb 300 g zsír
  • 2 csokor kapor


Elkészítés:

  1. Az élesztőt 1 dl tejben futtassuk fel.
  2. A lisztet a sóval kavarjuk össze, majd csináljunk egy mélyedést, és öntsük bele az élesztőt.
  3. Majd a maradék 6 dl tejjel együtt dolgozzuk bele.
  4. Amikor kezd szépen összeállni, adjunk hozzá 1 ek zsírt, és dolgozzak azt is bele.
  5. Letakarva, meleg helyen kelesszük 1 órán át.
  6. Lisztezett nyújtódeszkán nyújtsuk ki kb 1 cm vastagra.
  7. Kenjük meg zsírral, szórjuk meg apróra vágott kaporral.
  8. Hajtsuk az egyik oldalát a feléig, majd hajtsuk rá a másik oldalát is.
  9. Kenjünk le ezt is zsírral, és szórjuk meg kaporral, majd hajtsuk fel.
  10. Nyújtsuk ki ismét, kenjük le zsírral, szórjuk meg kaporral, és hajtsuk fel.
  11. Nyújtsuk ki tepsi méretűre, és tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  12. Kenjük le zsírral, majd szórjuk meg sóval a tetejét. (Ettől nagyon jó ropogós lesz a teteje.)
  13. Hagyjuk kelni félórát.
  14. Majd kelés után vágjuk fel a tepsiben.
  15. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 40 percig. (Amíg aranybarnára pirul a teteje.)
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 3-4 óra
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. november 14., szombat

Citromkrémes torta csokoládé rózsákkal



Egyszerűen imádom ezt a díszítést! Remélem nektek is épp úgy tetszik, ahogy nekem!:)

Díszítés

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 5 ek finomliszt
  • 3 ek rétesliszt
  • 1 cs. sütőpor


Citromkrém:
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 5 dl tej
  • 5 ek cukor
  • 1 l habtejszín
  • 7 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló
  • 2 dl citromlé

  • 1 dl habtejszín

Csokoládékrém:
Étcsokoládé:
  • 70 g étcsokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló

Tejcsokoládé:
  • 70 g tejcsokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló

Fehér csokoládé:
  • 70 g fehér csokoládé
  • 40 g vaj
  • 1,4 dl habtejszín
  • 5 g habfixáló
  • 10 g zselatinfix


Elkészítés:
  1. A piskótához a tojást válasszuk ketté.
  2. A tojásfehérjét a cukorral verjék kemény habbá, majd forgassuk hozzá a tojássárgáját.
  3. A finomlisztet, a réteslisztet és a sütőport keverjük össze, majd óvatosan forgassuk a habhoz.
  4. Öntsük a tésztát sütőpapírral bélelt tortakarikába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25-30 percig. (TŰPRÓBA)
  6. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé, majd az utolsó lap köré tegyük vissza a tortakarikát..
  7. A tejből, cukorból és a pudingporból főzzünk pudingot, majd ha kihűlt, kavarjuk hozzá a citromlevet.
  8. A tejszínt a cukorral, és a habfixálóval verjük kemény habbá, majd forgassuk a citromos pudinghoz.
  9. Állítsuk össze a tortát: A krém egyharmadával kenjük meg az alsó piskótát, majd tegyük rá a következőt, és ezt folytassuk amíg az utolsó piskótalappal befedjük a krémet. Ha szükséges, magasítsuk meg a tortakarikát. (Én egy kockacukrot szoktam tenni a tortakarika alá.)
  10. Tegyük hűtőbe minimum 4 órára.
  11. Óvatosan távolítsuk el a tortakarikát.
  12. 1 dl habtejszínt verjünk kemény habbá, majd vonjuk be vele a tortát.
  13. Az étcsokoládét a vajjal vízgőz felett olvasszuk meg, majd vegyük le a vízgőzről.
  14. Kavarjuk hozzá a habtejszín felét.
  15. A másik felét a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan kavarjuk az étcsokoládékrémhez.
  16. A tejcsokoládét a vajjal vízgőz felett olvasszuk meg, majd vegyük le a vízgőzről.
  17. Kavarjuk hozzá a habtejszín felét.
  18. A másik felét a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan kavarjuk a tejcsokoládékrémhez.
  19. A fehér csokoládét a vajjal vízgőz felett olvasszuk meg, majd vegyük le a vízgőzről.
  20. Kavarjuk hozzá a habtejszín felét.
  21. A másik felét a habfixálóval verjük kemény habbá, óvatosan kavarjuk az fehér csokoládékrémhez, majd folyamatos kavarás mellett adjuk hozzá a zselatin fixet.
  22. Alaposan hűtsük ki a krémeket.
  23. Mind a három krémet töltsük habzsákba, majd a videó alapján díszítsük a tortát.



Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2,5-3 óra + hűtés
Sütési idő: 25-30 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)