2019. augusztus 30., péntek

Számtorta


Nagyon régóta terveztem már számtortát sütni, és az, hogy 25-én lettem negyedévszázados, pont tökéletes alkalom volt 😄

A piskóta hozzávalóit egyben adom meg, de én két részletben csináltam, így egyszerre egy 5 tojásos piskótát készítettem.

Nekem a krém kb negyede kimaradt, így abból és a lehulló piskótából akár pohárkrémet is készíthettek.



Hozzávalók:
Piskóta:

  • 10 tojás
  • 10 ek cukor
  • 10 ek liszt
  • 10 g sütőpor


Krém:

  • 250 g fehér csokoládé
  • 5 dl habtejszín
  • 500 g mascarpone
  • 20 g zselatin fix


Díszítés:

  • csokoládé
  • gyümölcs


Elkészítés:
  1. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és kavarjuk csomómentesre.
  2. Fedjük be folpackkal, és tegyük hűtőbe egy éjszakára, hogy visszahűljön.
  3. Másnap kezdjük el verni, majd amikor el kezdett keményedni, adjuk hozzá a zselatin fixet, és azzal is verjük pár mp-ig.
  4. Majd adjuk hozzá a mascarponét, és verjük keményedésig.
  5. A piskótát én két részletben készítettem el.
  6. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  7. Adjuk hozzá a tojássárgáját, lazán pár mozdulattal forgassuk össze.
  8. Majd adjuk hozzá a lisztet, valamint a sütőport, és óvatosan forgassuk egyneművé.
  9. Oszlassuk el sütőpapírral bélelt tortaformába.
  10. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 12 percig.
  11. Ha kihűlt, vágjuk ki a számokat.
  12. A krémet töltsük habzsákba, és nyomjuk körbe az alsó lapot.
  13. Helyezzük rá a második réteg piskótát, és azt is nyomjuk körbe a krémmel.
  14. Végül díszítsük körbe csokoládékkal és gyümölcsökkel.


Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2-3 óra + hűtés
Sütési idő: 2x12 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2019. augusztus 12., hétfő

Meggyes fehér csokoládés mousse torta



Ha egy könnyed tortára vágytok, készítsétek el bátran ezt a Meggyes fehér csokoládés mousse tortát, melynek az alapja olyan, mint a Rákóczi túrós sütinek. De nyugodtan készíthetitek akár brownieval, mint pl a Snickers tortánál van; mákos alappal, mint a Narancsos joghurttortánál; piskótával, mint a Szedres túrótortánál; vagy akár keksszel, mint a Tripla csokoládés joghurttortánál van, így egy sütés mentes tortát kapva. 



Hozzávalók (22 cm):
Linzeralap:

  • 100 g liszt
  • 50 g vaj
  • 30 g porcukor
  • 3 g sütőpor
  • 1 tojássárgája
  • 1 ek tejföl


Meggyzselé:

  • 3 dl meggylé
  • 4 ek cukor
  • 40 g vaníliás pudingpor
  • 150 g meggy


Fehér csokoládés mousse:

  • 100 g fehér csokoládé + 0,6 dl habtejszín
  • 2,4 dl habtejszín
  • 90 g cukor
  • 5 g zselatin


Étcsokoládés réteg:

  • 100 g étcsokoládé
  • 0,8 dl habtejszín


Elkészítés:
  1. A liszthez adjuk hozzá a porcukrot, a sütőport, valamint a vajat, és morzsoljuk el benne.
  2. Adjuk hozzá a tojássárgáját, illetve a tejfölt, és dolgozzuk össze.
  3. Nyújtsuk ki a tésztát sütőpapíron. Én úgy csináltam, hogy miután kinyújtottam, ráhelyeztem a 22 cm-es tortakarikát, és a kilógó tésztát leszedtem.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15-20 percig, végezzünk tűpróbát.
  5. A meggyléhez adjuk hozzá a cukrot, és a pudingport, kavarjuk csomómentesre, majd főzzük sűrűre.
  6. A tűzről levéve kavarjuk hozzá a meggyet.
  7. Oszlassuk el a linzertészta tetején.
  8. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és kavarjuk csomómentesre.
  9. A habtejszínt a cukorral verjük kemény habbá.
  10. Majd óvatosan forgassuk a fehér csokoládéhoz.
  11. A zselatint olvasszuk fel forró vízben.
  12. Adjunk hozzá pár kanár krémet, kavarjuk össze, majd így öntsük a többi krémhez.
  13. Öntsük a megdermedt meggyzselé tetejére, és tegyük hűtőbe 1 órára.
  14. A kockára tört étcsokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és olvasszuk el benne.
  15. Öntsük a megdermedt fehér csokoládékrémre, és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  16. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le róla a tortakarikát.




Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 15-20 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá! :)