A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baracklekvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baracklekvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 6., hétfő

Rákóczi túrós




Hozzávalók (37x25 cm):
Tészta:

  • 300 g liszt
  • 100 g porcukor
  • 150 g vaj
  • 1 tojássárgája
  • 10 g sütőpor
  • 2 ek tejföl


Túrókrém:

  • 1 kg túró
  • 250 g cukor
  • 3 tojássárgája
  • 2 ek tejföl
  • 10 g vaníliás cukor


Tojáshab:

  • 2 tojásfehérje
  • 280 g cukor
  • 0,5 dl víz



  • baracklekvár


Elkészítés:
  1. A liszthez adjuk hozzá a porcukrot, a sütőport, valamint a vajat, és morzsoljuk el benne.
  2. Adjuk hozzá a tojássárgáját, valamint a tejfölt, és dolgozzuk össze.
  3. Tegyük a hűtőbe, míg elkészítjük a krémet.
  4. A túróhoz adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojássárgáját, valamint a tejfölt, és botmixerrel krémesítsük.
  5. A tésztát, a hűtőből kivéve nyújtsuk ki. Én ezt a méretre vágott sütőpapíron hajtottam végre, így pont megfelelő méretűre tudtam nyújtani.
  6. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15 percig.
  7. A sütőből kivéve, még melegen simítsuk a tetejére a túrókrémet.
  8. Majd süssük további 25 percig.
  9. Ez idő alatt készítsük el a habot a tetejére.
  10. A vízből és 200 g cukorból főzzünk kavargatás nélkül sűrű szirupot.
  11. A tojásfehérjét a maradék cukorral verjük kemény habbá.
  12. Majd állandó habverés közben csurgassuk hozzá a cukorszirupot, és verjük a habot, amíg langyosra hűl, és elég kemény lesz. Ha esetleg nem főztük volna elég sűrűvé a szirupot, és nem akarna keményedni a hab, akkor tegyük vízgőz felé a tojáshabot, és úgy verjük keménnyé.
  13. Töltsük nyomózsákba, és rácsozzuk be a torta tetejét.
  14. 80°C-on szárítsuk a habot 20 percig, légkeveréses programon.
  15. Ha kihűlt a tészta, a lyukakat töltsük meg baracklekvárral.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 2 óra
Sütési idő: 15 + 25 + 20 perc
Sütési hőfok: 180°C és 80°C

2018. november 30., péntek

Néró szelet


Legtöbbször barna-rózsaszín-sárga színkombinációban készítik, de a diplomaosztómra különlegesebb kivitelben szerettem volna elkészíteni, ezért rózsaszín ombre külsőt kapott.



Hozzávalók (37x25 cm):
  • 370 g cukor
  • 370 g vaj
  • 10 tojás
  • 450 g liszt
  • 24 g sütőpor

  • baracklekvár
  • 200 g csokoládé
  • kókuszreszelék

Elkészítés:
  1. Keverjük habosra a tojásokat a cukorral. 
  2. Öntsük hozzá az olvasztott vajat.
  3. Adjuk hozzá a sütőport, valamint a lisztet.
  4. Az átmenethez az egész tésztához adjunk pár csepp ételszínezéket, és kavarjuk össze.
  5. Az 1/3-át öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  6. Előmelegített sütőben,  180°C-on süssük kb 8 percig.
  7. A tésztához adjunk még pár csepp ételszínezéket.
  8. A maradék tészta felét öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  9. Előmelegített sütőben,  180°C-on süssük kb 8 percig.
  10. A megmaradt tésztához adjunk még ételfestéket, így megkapva a legsötétebb réteget.
  11. Simítsuk sütőpapírral bélelt tepsibe, és ezt is süssük 8 percig.
  12. Ha kihűltek a lapok, akkor rakjuk össze a tésztát.
  13. Alulra kerül a legsötétebb, amit kenjünk meg baracklekvárral.
  14. Erre tegyük rá a középső réteget és kenjünk meg ezt is.
  15. Végül helyezzük rá a legvilágosabb tésztát.
  16. A megolvasztott csokoládét kenjünk el a tészta tetején.
  17. Ízlés szerint megszórhatjuk a tetejét kókuszreszelékkel.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 3*8 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)




2016. december 2., péntek

Hóember muffin





Hozzávalók:
Muffin keverék (1 literes üveg):
  • 200 g liszt
  • 5 g sütőpor
  • 80 g kakaópor
  • 200 g cukor
  • 100 g tejcsokoládé
  • 50 g fehér csokoládé


Többi hozzávaló a muffinhoz:
  • 200 g vaj
  • 3 tojás
  • 4 ek baracklekvár


Krém:
  • 160 g krémsajt
  • 40 g kókuszreszelék
  • 80 g cukor
  • 1,5 dl habtejszín


Díszítés:
  • pillecukor
  • csokoládé
  • marcipán



Elkészítés:
  1. Az olvasztott vajat a tojásokkal kavarjuk össze
  2. Adjunk hozzá 4 ek baracklekvárt, hogy jó puha legyen.
  3. Majd öntsük hozzá az 1 literes muffin keverékünket-.
  4. Kanalazzuk a masszát a muffinsütőbe.
  5. Majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot, cukrot valamint a kókuszreszeléket kavarjuk össze.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  8. Nyomjuk a muffin tetejére, majd egy fogpiszkálóra szúrt pillecukrot szúrjunk a muffin közepébe, majd tegyünk rá még egy pillecukrot, és meg is kaptuk a hóember testét.
  9. A sálját és az orrát marcipánból készítsük el. A szemét, száját, kezét, gombjait pedig olvasztott csokoládéból tudjuk megcsinálni.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá:)



2016. október 24., hétfő

Halloweeni zombi és boszi ujjak



Kicsit csúnyácskák, de nagyon finomak:)
Hozzávalók (22 db):

  • 200 g liszt
  • 60 g cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 115 g vaj
  • 1 tojás



  • mandulaszelet


Vér:

  • baracklekvár
  • piros ételfesték



  • kakaópor


Elkészítés:
  1. A lisztet a cukorral és a vaníliás cukorral keverjük össze.
  2. Morzsoljuk bele a vajat, majd adjuk hozzá a tojást és gyúrjuk össze.
  3. Formáljunk belőle ujjakat.
  4. A végébe nyomjunk mélyedést egy kanál végével, és tegyünk bele 1-1 mandulaszeletet.
  5. Egy késsel vagdossuk be az ujjakat.
  6. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük 20-25 percig.
  7. A baracklekvárt az ételfestékkel keverjük össze.
  8. Egy ecsettel kakaóporral piszkítsuk be az ujjakat, majd fröcsköljük le a vérrel. - ez lesz a zombi ujj.
  9. A boszi ujjakhoz csak vérezzük össze az ujjakat.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. január 13., szerda

Császármorzsa




Egyik kedvenc vacsoránk! Régebben Anya készítette nekünk, most már ezt is átvettem tőle:)



Hozzávalók:

  • 150 g búzadara
  • 10 g liszt
  • 3,7 dl tej
  • 4 tojás
  • 150 g cukor


Sütés:

  • 60 g vaj
Tálalás:
  • lekvár
  • porcukor


Elkészítés:

  1. A búzadarát a liszttel kavarjuk össze, majd keverjük hozzá a tejet, és hagyjuk egy órán át állni.
  2. Az egy óra elteltével a tojássárgáját a cukorral kavarjuk habosra, majd öntsük hozzá a búzadarás keveréket, és kavarjuk össze.
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd forgassuk a tojásos keverékhez.
  4. Egy nagy serpenyőben a vajat olvasszuk meg, majd öntsük bele a masszát.
  5. Folyamatosan kevergetve süssük addig, amíg darabjaira esik.
  6. Porcukorral meghintve, lekvárral fogyasszuk.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra



Jó étvágyat hozzá!:)

2015. december 18., péntek

Karamellás-almarózsa crostata







Nagyon mutatós almás sütemény.

Hozzávalók:
Tészta:

  • 250 g liszt
  • 90 g vaj
  • 4 ek tej
  • 20 g cukor
  • 1 tojás



  • 3 ek baracklekvár
  • 1 tojássárgája
  • 20 g cukor


Almaréteg:

  • 4-5 alma
  • 7 dl víz
  • 150 g cukor


Karamell:

  • 40 g cukor
  • 30 g habtejszín


Elkészítés:

  1. A lisztet a vajjal morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a cukrot, a tojást és a tejet, és gyúrjuk össze.
  2. Sütőpapíron nyújtsuk 28 cm-es körré, és kenjük le baracklekvárral.
  3. Az almát vágjuk ketté, vágjuk ki a csutkát, majd zöldséghámozóval vágjunk vékony szeleteket.
  4. A vízhez adjuk hozzá a cukrot, majd tegyük bele az almaszeleteket, és forraljuk fel.
  5. Pár percig hagyjuk puhulni, majd a forró vizet cseréljük le hidegre.
  6. A megpuhult szeleteket tekerjük rózsaformájúra, és helyezzük a tésztára úgy, körben hagyjunk szabadon 1,5-2 cm-t.
  7. Végül ezt a tésztaréteget hajtsuk fel, kenjük meg tojássárgájával, és szórjuk meg az egészet cukorral.
  8. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 30 percig, amíg a tészta aranybarnára pirul.
  9. A karamellhez a cukrot karamellizáljuk meg, majd adjuk hozzá a felforralt tejszínt, és olvasszuk el benne a megkeményedett karamell darabokat.
  10. Végül locsoljuk meg a megsült crostatát karamellel.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 180°C





Jó étvágyat hozzá!:)

2015. október 23., péntek

Karamellás-sütőtökös torta / Caramel-pumpkin cake



Ezt a tortát már másodjára készítettem el, azonban nem hasonlítanak kicsit sem, ugyanis az elsőnek az alja keksz volt, ami nekem annyira nem jött be, így arra gondoltam, hogy piskótával is elkészítem!:)

Hozzávalók (26 cm):
Piskóta:
  • 100 g cukor+ 40 g a habba
  • 155 g liszt
  • 20 g holland kakaó
  • 0,75 dl olaj
  • 0,75 dl tej
  • 2 tojás
  • 10 g sütőpor

Krém:

  • 174 g cukor
  • 60 g méz
  • 100 g tej
  • 100 g habtejszín (1)
  • 80 g tojássárgája
  • 290 g habtejszín (2)
  • 5 g habfixáló
  • 48 g víz
  • 10 g zselatin
  • 500 g sütőtök



  • baracklekvár


Díszítés:

  • 50 g fehér csokoládé


Elkészítés:
  1. Melegítsük a sütőt 200°C-ra, majd alufóliával takarjuk le a sütőtököt, és süssük 1 órán át, végül takarjuk ki, és süssük még további 30-60 percig.
  2. Minden hozzávalót készítsünk elő: 
  3. A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. 
  4. A tojásfehérjét verjük kemény habbá.
  5. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  6. Majd adjuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet, és habverővel keverjük csomómentesre.
  7. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  8. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t). 
  9. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 30 percig. (TŰPRÓBA!)
  10. Ha kihűlt, vágjuk ketté, majd kenjük meg baracklekvárral, majd 4 evőkanál karamellel.
  11. A krémhez a tejet, a habtejszínt (1) és a mézet forraljuk fel.
  12. A cukrot karamellizáljuk meg, majd három részletben adjuk hozzá a tejes keveréket.
  13. A tojássárgáját tegyük egy tálba, majd kezdjük el verni, miközben lassan csurgatjuk hozzá a karamellt.
  14. A habtejszínt (2) a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk hozzá a karamellt.
  15. A zselatint a vízzel olvasszuk fel, majd adjuk a krémhez.
  16. A sütőtököt törjük össze, majd óvatosan kavarjuk a krémhez.
  17. Végül öntsük a tészta tetejére.
  18. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  19. Másnap reszeljünk a tetejére fehér csokoládét.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 3-3,5 óra + hűtés
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)


------------------------

Ingredients (26 cm):
Sponge:

  • 100 g sugar + 40 g to the egg white
  • 155 g flour
  • 20 g cocoa
  • 0,75 dl oil
  • 0,75 dl milk
  • 2 eggs
  • 10 g baking powder

Cream:

  • 174 g sugar
  • 60 g honey
  • 100 g milk
  • 100 g whipping-cream(1)
  • 80 g egg-yolk
  • 290 g whipping cream(2)
  • 5 g whip it (stabilizer for whipping cream)
  • 48 g water
  • 10 g gelatin
  • 500 g pumpkin



  • appricot jam


Decoration:

  • 50 g white chocolate


Directions:
  1. Preheat the oven into 200°C, cover the pumpkin with aluminium foil, and bake it for 1 hour, then uncover, and bake it for 30-60 minutes.
  2. Mix the flour, cocoa, and baking powder.
  3. Beat the egg whites with 40 g sugar until stiff.
  4. In a separate bowl add the egg-yolks, 100 g sugar, milk and oil.
  5. Mix the egg-yolks mixture with electric mixer, then add the flour mixture, and beat until smooth.
  6. Then gently fold the egg whites with hand whisk, but one tablespoon at a time.
  7. Line you tin with baking paper, then pour the sponge into this tin.
  8. In preheated oven, in 175°C bake it for 30 mins.
  9. If it cooled down, cut into two pieces, and cover with appricot jam and 4 tablespoon caramel.
  10. Bring to the boil the milk, whipping cream (1) and honey.
  11. Pour the sugar into a heavy-based frying pan, then heat until the sugar has dissolved, and it become caramel.
  12. Then add the hot milk mixture in 3 times, and stir it until they are thoroughly melted.
  13. Beat the egg-yolks, then add the caramel, and beat until few minutes.
  14. Beat the whipping cream (2) with the stabilizer until stiff, then gently fold to the caramel.
  15. Mix the water with the gelatin, warm up, then add to the cream.
  16. Whisk the pumpkin, then gently fold to the cream.
  17. Pour to the sponge.
  18. Refrigerate overnight.
  19. Decorate with white chocolate.
Difficulty: medium
Prep time: 3-3,5 hour + refrigeration
Baking time: 30 mins
Baking temperature: 175°C

Bon appétit!:)

2015. augusztus 30., vasárnap

Barackpálinkás karamell torta - 2015 országtorta







Mikor megkóstoltam az idei országtortát, már tudtam, hogy én ezt el fogom készíteni!:)
Készítsétek el bátran, nagyon finom!:)

Mivel már nem lehet venni sárgabarackot, így én helyette az idei házi sárgabarack dzsemünket használtam. 

A zselatinmasszának kb a fele nekem megmaradt úgy is, hogy az eredeti recepthez képest én csak a felét csináltam meg (50 g zselatint), így akár 25 g-mal is meg lehet nyugodtan csinálni!


Hozzávalók (22 cm):
Karamellizált mandula:

  • 25 g cukor
  • 10 g víz
  • 80 g szeletelt mandula


Tészta:

  • 96 g mandulaliszt (darált mandulát használtam)
  • 70 g cukor (1)
  • 195 g tojás
  • 40 g vaj
  • 53 g étcsokoládé
  • 25 g cukor (2)
  • 80 g tojásfehérje
  • 70 g karamellizált mandula


Pálinkás krém:

  • 25 g barackpálinka
  • 20 g víz
  • 70 g sárgabarack dzsem
  • 2 g citromsav


Zselatinmassza:

  • 50 g zselatin
  • 250 g víz


Sárgabarackkrém:

  • 250 g sárgabarack dzsem
  • 30 g zselatinmassza
  • (ha nem dzsemből készíted, akkor 3 g X58 Pektin+20 g porcukor)


Karamell mousse:

  • 232 g cukor
  • 82 g méz
  • 135 g tej
  • 135 g habtejszín (1)
  • 115 g tojássárgája
  • 390 g habtejszín (2)
  • 70 g zselatinmassza
  • 1 cs. habfixáló


Karamell glazing:

  • 45 g cukor
  • 23 g víz
  • 45 g méz
  • 30 g sűrített tej
  • 45 g fehér csokoládé
  • 21 g zselatinmassza


Elkészítés:

  1. A karamellizált mandulához a cukrot és a vizet tegyük fel főni, és kevergetés nélkül hagyjuk, hogy a cukor megkaramellizáljon. Amikor elkezdődik a folyamat, akkor vegyük lejjebb a lángot, nehogy megégjen.
  2. Majd kavarjuk bele a mandulát, és törjük durvára.
  3. (A tésztát érdemes két részletben készíteni, így nem kell elvágni, és biztosan egyenlő lesz)
  4. A tésztához a cukrot (1) az egész tojással és a mandulaliszttel kavarjuk habosra.
  5. A vajat és az étcsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, majd kavarjuk a tojásos keverékhez.
  6. A tojásfehérjét a cukorral (2) verjük kemény habbá, majd a karamellizált mandulával együtt keverjük a csokoládés masszához.
  7. Sütőpapírral bélelt tortakarikába öntsük bele.
  8. Előmelegített sütőben, 170°C-on süssük 20 percig.
  9. A pálinkás krémhez a barackdzsemet, a pálinkát és a vizet főzzük 3-4 percig, majd kavarjuk hozzá a citromsavat.
  10. A kihűlt tészta köré tegyük vissza a tortakarikát, és kenjünk meg a pálinkás krém felével.
  11. A zselatinmasszához a zselatint a vízzel olvasszuk össze.
  12. A barackkrémhez  a dzsemet forraljuk fel, majd ha 60°C-ra hűlt, keverjük hozzá a felolvasztott zselatinmasszát.
  13. Majd öntsük a pálinkás krémmel lekent tésztára.
  14. Helyezzük rá a másik tésztát, és kenjük le a megmaradt pálinkás krémmel.
  15. Amíg elkészül a karamell mousse, tegyük hűtőbe.
  16. A karamell moussehoz a tejet, a habtejszínt (1) és a mézet forraljuk fel.
  17. A cukrot karamellizáljuk meg, majd három részletben adjuk hozzá a tejes keveréket.
  18. A tojássárgáját tegyük egy tálba, majd ha a karamell eléri a 102°C-ot, akkor kezdjük el verni habverővel a sárgáját, és amikor 105°C-os lesz, akkor lassan csurgassuk hozzá a karamellt.
  19. Adjuk hozzá a felolvasztott zselatinmasszát, és verjük kihűlésig.
  20. A habtejszínt (2) a habfixálóval verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk hozzá.
  21. Öntsük a tészta tetejére, és tegyük minimum 3 órára a hűtőbe.
  22. A karamell glazinghoz a vizet és a mézet forraljuk fel.
  23. A cukrot karamellizáljuk meg, majd öntsük hozzá a felforrt keveréket.
  24. Egy tálba tegyük bele a sűrített tejet és a fehér csokoládét, majd 3 részletben adjuk hozzá a karamellt.
  25. Majd kavarjuk hozzá a felolvasztott zselatinmasszát, és öntsük a karamell mousse tetejére.
  26. Egy éjszakára tegyük hűtőbe.


Nehézség: közepes/nehéz
Elkészítési idő: 3 óra + hűtés
Sütési idő: 2x20 perc
Sütési hőfok: 170°C

Jó étvágyat hozzá:)

2015. augusztus 26., szerda

Somlói revolúció



Idén ezt a tortát a 21. születésnapomra készítettem!
Egy-kettőre elfogyott!:)


Hozzávalók (24 cm):
Diógrillázs:

  • 200 g darált dió
  • 100 g cukor


Tészta:

  • 145 g tojásfehérje
  • 60 g tojássárgája
  • 50 g cukor
  • 20 g liszt
  • 110 g diógrillázs


Étcsokoládé mousse:

  • 170 g étcsokoládé
  • 50 g tojássárgája
  • 80 g cukor
  • 5 g zselatin
  • 3,5 dl habtejszín


Narancszselé:

  • 2 dl narancslé (100%-os narancslevet használtam)
  • 50 g cukor
  • 10 g zselatin


Fehér csokoládé mousse:

  • 200 g fehér csokoládé
  • 55 g tojássárgája
  • 80 g cukor
  • 2 teáskanál vanília aroma
  • 4,5 dl habtejszín
  • 5 g zselatin


Csokikrém:

  • 100 g tejcsokoládé
  • 10 g vaj
  • 1 dl habtejszín
  • 5 g zselatin
  • 2 ek víz



  • baracklekvár


Elkészítés:

  1. A diógrillázshoz a cukrot karamellizáljuk meg, majd kavarjuk hozzá a darált diót.
  2. A tésztához a tojássárgáját a cukorral kavarjuk habosra, majd kanalazzuk hozzá a grillázsos lisztet.
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, és óvatosan forgassuk össze.
  4. Öntsük a tortaformába, és szórjuk meg a tetejét grillázzsal.
  5. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük 25 percig.
  6. Az étcsokoládé moussehoz az étcsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg.
  7. A tojássárgáját a cukorral kavarjuk habosra, majd kavarjuk össze a csokoládéval.
  8. 1 dl tejszínt melegítsünk forráspontig, majd olvasszuk el benne a zselatint, és kavarjuk össze a tojásos  csokoládéval.
  9. A maradék 2,5 dl tejszínt verjük kemény habbá, és forgassuk a csokoládés masszához.
  10. Öntsük a kihűlt tésztára, és tegyük hűtőbe 2 órára.
  11. A narancszseléhez a narancslevet a cukorral főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a zselatint és kavarjuk csomómentesre.
  12. Hűtsük langyosra, majd kanalazzuk a torta tetejére. 
  13. Ismét tegyük hűtőbe 1-2 órára.
  14. A fehér csokoládé moussehoz a csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg.
  15. A tojássárgáját a cukorral és a vanília aromával kavarjuk habosra, majd kavarjuk össze a csokoládéval.
  16. 1 dl tejszínt melegítsünk forráspontig, majd olvasszuk el benne a zselatint, és kavarjuk össze a tojásos  csokoládéval.
  17. A maradék 3,5 dl tejszínt verjük kemény habbá, és forgassuk a csokoládés masszához.
  18. Öntsük a zselé tetejére, és tegyük 2 órára a hűtőbe.
  19. A csokoládékrémhez vízgőz felett a csokoládét vajjal olvasszuk össze, majd kavarjuk hozzá a tejszínt.
  20. A zselatint a vízzel kavarjuk össze, és melegítsük addig, amíg épp elolvad, majd kavarjuk a csokoládéhoz.
  21. Öntsük a krém tetejére és tegyük a hűtőbe egy éjszakára.
  22. Másnap vegyük le a tortakarikát.
  23. A piskótát kívülről kenjük meg baracklekvárral, és szórjuk meg az oldalát - a narancszseléig - diógrillázzsal.
  24. Díszíthetjük fehér csokoládé háromszöggel is.


Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 3 óra + hűtés
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 175°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. augusztus 15., szombat

Barackos túrós charlotte torta babapiskótával




Őszinte leszek.. ez a torta kifogott rajtam teljesen.
Bár azt is be kell valljam, hogy én voltam a béna, mert nem gondolkoztam, csak ahogy a legegyszerűbbnek tűnt, úgy kezdtem el.
Na de hogy is jártam?
Először az állítható tortakarikát rátettem egy tortatálcára, és a szélét körberaktam babapiskótával, valamint az alját is leraktam. A problémák már itt kezdődtek, ugyanis a szélén lévő piskóták nem akartak megállni, hanem folyamatosan eldőltek.. de kb 30 perc alatt stabilan megmaradtak.
Aztán elkészítettem a krémet, ráöntöttem, ÉS!! A krém kifolyt.. igen, tudom, ezt gondolhattam volna, de valamiért eszembe sem jutott. Jó nem baj gyorsan amit meg tudtam menteni azt összeszedtem, és gyorsan elővettem a kapcsos tortaformámat. Annak az alját körberaktam, és beleöntöttem a krémet. Na de ez sem ment simán, ugyanis az összes babapiskóta feljött a tetejére. Azt hittem megmarom magam..komolyan... De aztán nem bánkódtam miatta, hanem úgy voltam vele, hogy sebaj, a teteje lesz az alja, az alja meg a teteje. És voilá.. minden jó ha jó a vége!! A torta isteni! És semmit észre sem lehet venni rajta, hogy bénáskodtam:)

Hozzávalók (26 cm):

  • 2 csomag babapiskóta


Krém:

  • 500 g túró
  • 2 dl tejföl
  • 5 dl tej
  • 12 db lapzselatin
  • 300 g cukor
  • 500 g őszibarack
  • 250 g teavaj
  • 2 db tojás



  • baracklekvár


Tetejére:

  • 500 g őszibarack


Elkészítés:

  1. Kapcsos tortaformát béleljük ki, valamint az oldalát magasítsuk meg sütőpapírral.
  2. A krémet két fázisban készítsük el:
  3. A 6  db lapzselatint áztassuk egy kis vízbe.
  4. 2,5 dl tejet melegítsük kézlangyosságúra, és tegyük bele a vízből kivett lapzselatint.
  5. A 250 g túrót, az 1 dl tejfölt, az 1 tojást, 125 g szoba-hőmérsékletű teavajat illetve 150 g cukrot robotgéppel csomómentesre kavarjuk ki.
  6. A lapzselatint a tejjel együtt keverjük bele a túrókrémbe.
  7. Kavarjuk jól össze, majd daraboljunk hozzá 250 g őszibarackot.
  8. Öntsük a tortaformába.
  9. A tetejét rakjuk ki babapiskótával, majd tegyük be a hűtőbe minimum 2 órára.
  10. Majd ismét a 6  db lapzselatint áztassuk egy kis vízbe.
  11. 2,5 dl tejet melegítsük kézlangyosságúra, és tegyük bele a vízből kivett lapzselatint.
  12. A 250 g túrót, az 1 dl tejfölt, az 1 tojást, 125 g szoba-hőmérsékletű teavajat illetve 150 g cukrot robotgéppel csomómentesre kavarjuk ki.
  13. A lapzselatint a tejjel együtt keverjük bele a túrókrémbe.
  14. Kavarjuk jól össze, majd daraboljunk hozzá  a maradék 250 g őszibarackot.
  15. Öntsük a tortára a krémet, és ismét rakjuk ki babapiskótával a tetejét.
  16. Tegyük a hűtőbe minimum 5 órára, de jobb, ha egész éjszaka ott hagyjuk.
  17. Másnap fordítsuk meg az egész tortát, hogy a teteje legyen az alja, az alja meg a teteje.
  18. Az oldalát kenjük le baracklekvárral, és rakjuk körbe babapiskótával, és kössük meg egy szalaggal. (Ha túl magas a babapiskóta, akkor vágjunk le belőle.)
  19. A barackot szeleteljük fel, és kívülről befelé haladva rakjuk ki.


Nehézség: könnyű (ha nem bénáztok annyit, mint én)
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés


Jó étvágyat hozzá!:)

2015. május 30., szombat

Epres joghurtos-tejszínes charlotte torta






Végre az eper ára kezd lejjebb menni, így eljött annak is az ideje, hogy finoom könnyed sütiket hozzak nektek:)
Idén ezzel a mutatós Charlotte tortával kezdtem. Remélem nektek is úgy fog ízleni, mint nekünk!
Apát idézve: Életem legfinomabb sütije!

Hozzávalók:
Tészta:
  • 12 tojás
  • 1 cs. sütőpor
  • 12 ek cukor
  • 12 ek liszt

  • lekvár
Krém:
  • 500 g eper
  • 5 dl habtejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 500 g natúr joghurt
  • 220 g cukor
  • 20 g zselatinpor
  • 5 ek víz

Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá, majd forgassuk hozzá a tojássárgáját, végül a sütőporral összekevert lisztet.
  2. Előmelegített sütőben 180°C-on süssük kb 30 percig. (TŰPRÓBA!)
  3. A sütőből kivéve vágjuk ketté még melegen és kenjük meg lekvárral a tésztát, majd tekerjük fel, és vágjunk 1 cm vastag szeleteket.
  4. A tálat folpackkal béleljük ki, és szorosan rakjuk ki piskótatekerccsel.
  5. A joghurtot a cukorral keverjük össze.
  6. A habtejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá, majd forgassuk a joghurthoz.
  7. A zselatinport adjuk 5 ek langyos vízhez, és melegítsük addig, míg elolvad a zselatin, de ne forraljuk fel.
  8. Kavarjuk össze 4-5 ek krémmel, majd forgassuk hozzá az egész krémhez. (Ha nagyon összekapná a zselatin, akkor botmixerrel törjük össze.)
  9. Végül adjuk hozzá a felkockázott epret.
  10. Borítsuk a piskótatekerccsel kibélelt tálba.
  11. A tetejét rakjuk ki tekercsekkel.
  12. Legalább egy éjszakára tegyük a hűtőbe.
  13. Másnap borítsuk ki a tálból a tortát, és kenjük meg a tetejét lekvárral.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 30 perc
Sütési hőfok: 180 °C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. április 5., vasárnap

Néró szelet





Nagyon mutatós sütemény és egyben nagyon finom is. 


Hozzávalók:
  • 370 g cukor
  • 370 g vaj
  • 10 tojás
  • 450 g liszt
  • 24 g sütőpor
  • 3 ek kakaó
  • piros ételszínezék

  • baracklekvár
  • csokoládé
  • kókuszreszelék

Elkészítés:
  1. Keverjük habosra a tojásokat a cukorral. 
  2. Adjuk hozzá az olvasztott vajat.
  3. A lisztet és a sütőport keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojásos masszához.
  4. Osszuk 3 részre.
  5. Az első adagot  180°C-on süssük kb 8 percig.
  6. A második adaghoz adjuk hozzá az ételszínezéket, majd ezt is süssük meg.
  7. A harmadik adaghoz pedig a kakaót adjuk hozzá és süssük meg ezt is.
  8. Kenjük meg a kakaós lapot lekvárral, helyezzük rá a rózsaszín lapot, kenjük meg ennek is a tetejét, majd helyezzük rá a sárga lapot.
  9. Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét, majd kenjük meg a tészta tejét, végül szórjunk a tetejére kókuszreszeléket.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 3*8 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)




2015. március 3., kedd

Rákóczi túrós torta / Rákóczi cottage cheese cake






Nagyoon szeretem a Rákóczi túrós sütit!! És mivel volt itthon félkiló túró, úgy gondoltam, hogy megcsinálom a tortaváltozatát.

A kimaradt tojásfehérjéből kókuszcsókot készítettem. 

Hozzávalók (26 cm-es forma):
Tészta:

  • 150 g liszt
  • 75 g vaj
  • 50 g cukor
  • 0,5 cs. sütőpor
  • 1 tojássárgája
  • 1 ek tejföl


Túrókrém:

  • 550 g túró
  • 125 g cukor
  • 2 tojássárgája
  • 1 ek tejföl


Hab:

  • 2 tojásfehérje
  • 45 g víz
  • 140 g cukor



  • baracklekvár


Elkészítés:

  1. A lisztet a cukorral és a sütőporral keverjük össze.
  2. Morzsoljuk hozzá a vajat, és adjuk hozzá a tojássárgáját, valamint a tejfölt, és dolgozzuk össze.
  3. Tegyük a hűtőbe félórára.
  4. A hűtőből kivéve nyújtsuk ki, és béleljük ki a sütőpapírral bélelt tepsit.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15 percig.
  6. A túrókrémhez az összes hozzávalót kavarjuk össze, majd botmixerrel pürésítsük.
  7. A tészta tetejét még melegen kenjünk meg baracklekvárral, és simítsuk rá a túrókrémet.
  8. Majd tegyük vissza a sütőbe további 20 percre.
  9. A habhoz a vízből és 100 g cukorból főzzünk sűrű szirupot.
  10. A tojásfehérjét a maradék cukorral verjük kemény habbá, majd állandó habverés közben csurgassuk hozzá a cukorszirupot.
  11. Verjük a habot amíg langyosra hűl.
  12. Töltsük nyomózsákba, és rácsozzuk be a torta tetejét.
  13. 80°C-on szárítsuk a habot 20 percig.
  14. Ha kihűlt a torta, a lyukakat töltsük ki baracklekvárral.


Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 55 perc
Sütési hőfok: 180°C + 80°C

Jó étvágyat hozzá!:)

-------------------------------------------------------------

I had some cottage cheese, so I baked the cake version of Rákóczi cottage cheese slice.

Ingredients (26 cm cake):
For the pastry:
  • 150 g flour
  • 75 g butter
  • 50 g sugar
  • 1 egg-yolk
  • 6 g baking powder
  • 1 tablespoon sour cream
Cottage cheese cream:
  • 550 g cottage cheese
  • 125 g sugar
  • 2 egg-yolks
  • 1 tablespoon sour cream

Meringue:
  • 2 egg whites
  • 45 g water
  • 140 g sugar

  • apricot jam

Directions:
  1. Mix the flour, sugar, baking powder and the butter, then add the egg-yolk and sour cream and mix it well.
  2. Refrigerate for 30 mins.
  3. Roll out, and cover the pan.
  4. In a preheated oven, on 180°C bake it for 15 mins.
  5. For the cottage cheese cream mix all ingredients until smooth,
  6. Cover the hot pastry with apricot jam, then pour the cottage cheese.
  7. Bake it for another 20 mins.
  8. Make a thick sugar syrup by boiling the water and 100 g sugar together.
  9. Beat the egg whites with 40 g sugar until thick.
  10. Then gradually stream the hot syrup into the egg whites while you beat continously on medium speed.
  11. Beat on high speed until the meringue cool.
  12. Then lettice the top of the hot cake.
  13. On 80°C dry it for 20 mins.
  14. When the cake cooled down, fill the hole with apricot jam.
Difficulty: medium
Prep time: 2 hours + refrigeration
Baking time: 55 mins
Baking temperature: 180°C + 80°C

Bon appétit!:)

2015. február 13., péntek

Lekváros-kakaós kavart süti


Nagyon finom puha sütemény!
Én egy kicsit felturbóztam úgy, hogy kettévágtam, megkentem lekvárral, és a tetejét meg csokival vontam be. Nagyooon jóó!! 
De persze ezt a lépést ki is hagyhatjátok!:)


Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 60 g zsír
  • 250 g cukor
  • 250 g liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 2-3 ek kakaó
  • 2 dl tej
  • 4 ek baracklekvár

  • baracklekvár
  • csokoládé

Elkészítés:
  1. A cukrot, a baracklekvárt, a zsírt és a tojást keverjük habosra habverővel.
  2. A lisztet, sütőport és a kakaót keverjük össze.
  3. A masszát a liszttel kavarjuk el és fokozatosan adagoljuk hozzá a tejet.
  4. Előmelegített sütőben 180°C-on 25 percig süssük. (TŰPRÓBA!)
  5. Ha kihűlt vágjuk ketté, az egyik felét kenjük meg lekvárral, majd helyezzük rá a másik felét.
  6. A tetejét kenjünk meg olvasztott csokival.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 45 perc
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180 °C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. február 4., szerda

Nutellás piskótagolyó / Nutella sponge balls



A mousse bombákból megmaradt egy csomó piskótám, így ezeket a finom golyókat készítettem el gyorsan!:)

Hozzávalók:
Piskóta:

  • 2 tojássárgája
  • 125 g cukor
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 150 g liszt
  • 30 g kakaó
  • 7 g sütőpor
  • 3 tojásfehérje (100 g) + 125 g cukor

  • 6 ek nutella
  • 5 ek baracklekvár

  • kókuszreszelék

Elkészítés:

  1. A piskótához a tojássárgáját keverjük habosra a cukorral, a tejjel és az olajjal.
  2. Keverjük össze a lisztet, a kakaót és a sütőport, majd kavarjuk hozzá a tojássárgás keverékhez.
  3. Verjük keményre a tojásfehérjét a cukorral, és forgassuk a tésztához.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on 20 perc alatt süssük készre.
  5. Ha kihűlt, morzsáljuk szét.
  6. Adjuk hozzá a nutellát és a lekvárt, majd gyúrjuk össze.
  7. Formáljunk belőle golyókat, és forgassuk kókuszreszelékbe.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőmérséklet: 180°C

-------------------------------------------

I had a lot of leftover sponge, so I made these super balls.

Ingredients:
Sponge:
  • 2 egg-yolk
  • 125 g sugar
  • 1 dl milk
  • 1 dl oil
  • 150 g flour
  • 30 g cocoa
  • 7 g baking powder
  • 3 egg whites (100 g) + 125 g sugar
  • nutella
  • apricot jam
  • coconut
Directions:
  1. Stir the egg-yolk with the sugar, the oil and the milk until smooth.
  2. Add the flour-baking powder-cocoa mixture, and mix it well.
  3. Whisk the egg white with the sugar until stiff, then fold to the mixture.
  4. Pour into the pan.
  5. In a preheated oven, on 180°C bake it for 20 mins.
  6. If the sponge cooled down, crumble into fine.
  7. Add the nutella and the jam, and mix it well.
  8. Roll into walnut size balls, then roll in coconut.
Difficulty: easy
Prep time: 1 hour
Baking time: 20 mins
Baking temperature: 180°C

Bon appétit!:)



2015. január 28., szerda

Valentin napi desszert: Csokis kekszsüti / Valentine's Day dessert: Chocolate biscuit



Nagyon finomak ezek a kis szívecskék, amelyek elkészítéséhez mindössze egy óra szükséges, és akár már át is adhatod a szerelmednek!

Őszintén szólva mi nem szoktunk ajándékozni Valentin napkor, inkább elmegyünk moziba (na tippeljetek mit nézünk :P ), én sütök valamit, szóval csak romantikázunk. 

Hozzávalók (30-40 db):

  • 360 g darált háztartási keksz
  • 190 g baracklekvár
  • 70 g nutella
  • 120 g porcukor
  • 20 g vaníliás cukor
  • 20 g kakaó
  • 3,5 ek citromlé
  • 55 g vaj


Tetejére:

  • kb 100 g csoki 



Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót tegyük egy tálba, és alaposan dolgozzuk össze.
  2. Nyújtsuk ki kb 5 mm vastagra, és szaggassuk ki.
  3. Tegyük be a hűtőbe félórára.
  4. A csokit vízgőz felett olvasszuk meg, és a lehűtött kekszek tetejét vonjuk be vele.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra

Jó étvágyat hozzá!:)

Sweet Valentin Link Party
--------------------------------------------------



Give your love the best gift for Valentine's Day: a handmade dessert! This is a super easy and quick dessert, you need only one hour to make it!

Ingredients (30-40 pieces):

  • 360 g grout natural biscuit
  • 190 g apricot jam
  • 70 g nutella
  • 120 g powdered sugar
  • 20 g vanilla sugar
  • 20 g cocoa (unsweetened)
  • 3,5 tablespoon lemon juice
  • 55 g butter


To the top:

  • ca. 100 g milk chocolate


Directions:

  1. But all ingredients in a bowl and mix it completely.
  2. Roll out to ca. 5 mm high, and cut it.
  3. Refrigerate for 30 mins.
  4. Melt the chocolate in water bath, then cover the top of the biscuits.


Difficulty: easy
Prep time: 1 hour

Bon appétit!:)




2015. január 2., péntek

Csúsztatott palacsinta




Ez a sütés mentes csúsztatott palacsinta pikk-pakk elkészül és el is fogy az asztalról. Aki szereti a palacsintát, annak ajánlom, nagyon egyszerű és finom! Bármilyen töltelékkel el lehet készíteni.

Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 60 g cukor
  • 50 g vaj
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 300 g liszt
  • 6 dl tej
  • minimális olaj

Töltelékhez:
  • darált keksz
  • nutella
  • baracklekvár
  • eperlekvár

Tetejére:
  • 40 g csokoládé
  • habtejszín
Elkészítés:


  1. A tojásfehérjét a 60 g cukorból 2 ek verjük kemény habbá.
  2. A tojássárgájához adjuk hozzá a maradék cukrot, az olvasztott vajat, valamint a  vaníliás cukrot, és kavarjuk össze.
  3. A lisztet, és a tejet felváltva adagoljuk hozzá, és kavarjuk csomómentesre.
  4. Óvatosan forgassuk hozzá a felvert tojásfehérjét.
  5. A palacsintasütőt kicsit olajozzuk meg.
  6. Egy merőkanálnyi palacsintát süssünk meg egyszerre.
  7. Csak az EGYIK oldalát süssük!
  8. A sületlen oldalát pedig kenjük meg ízlés szerint lekvárral, nutellával. Én a nutellára szórtam a darált kekszet, illetve szeleteltem rá banánt.
  9. Az utolsó palacsintát úgy tegyük rá a tetejére, hogy a sületlen oldallal helyezzük rá a töltelékre.
  10. A tejszínnel felolvasztott csokoládéval vonjuk be a tetejét.




Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 25 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

2014. december 14., vasárnap

Zserbó



Nem az egyszerűségéről híres a zserbó, hanem a fantasztikus ízéről. Nekünk nagyon ízlik, és szerintem nektek is fog. Próbáljátok ki!:)

Hozzávalók:
Tésztához:
  •     850 g liszt
  •     1/2 tk sütőpor
  •     600 g vaj
  •     125 g cukor
  •     3 tojás
  •     25 g élesztő
  •     1 dl tej
Töltelék:
  •     450 g dió
  •     450 g cukor
  •     baracklekvár
Tetejére:
  •     csoki
Elkészítés:
  1.      Tejben egy kis cukorral és sóval felfuttatjuk az élesztőt.
  2.     A lisztet a sütőporral összekeverjük majd a margarint belemorzsoljuk.
  3.     A cukrot a tojásokkal kikeverjük, és hozzáadjuk a liszthez.
  4.     Majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt és összedagasztjuk.
  5.     Osszuk a tésztát 4 egyenlő részre, a tölteléket pedig 3 részre.
  6.     Egy adag tésztát kinyújtunk, megkenjük lekvárral és megszórjuk egy adag cukros dióval.
  7.     Az utolsó réteg legyen egy kicsit nagyobb,hogy szépen befedje a lapokat.
  8.     Hagyjuk pihenni 1 órán át.
  9.     Majd 180°C-on 30 percen át sütjük.
  10.     Ha kihűlt a tetejét vonjuk be csokival.

Nehézség: közepes
Sütési hőfok: 180°C
Sütési idő: 30 perc
Jó étvágyat hozzá!:)

2014. november 8., szombat

Non-plus ultra





Körülbelül 3 éve sütöttem meg ezt a sütit, és haragszom magamra, hogy miért nem sütöttem korábban belőle, mert tényleg olyan finom, mint amilyenre emlékeztem.
Viszont még nagyobb hibám, hogy nem egyből két adagot sütöttem, mert egyszerűen nem lehet eleget enni belőle. :D
Aki szereti a linzer sütiket, jobb, ha egyből dupla adagot süt!:)
Most egy kis meglepivel is készültem, mert végre felvettük életem első sütős videóját!:))
Fogadjátok sok szeretettel!!:)


https://www.youtube.com/watch?v=eNlom2AFwaE


Hozzávalók:

Tésztához (kb 60 db):
  • 300 g liszt
  • 200 g vaj
  • 100 g porcukor
  • 1 sütőpor
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 db tojássárgája
Bevonathoz:
  • 200 g porcukor
  • 2 tojásfehérje
A ragasztáshoz:
  • 15 dkg baracklekvár
Elkészítés:
  1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd félórára a hűtőbe rakjuk.
  2. Kivesszük, vékonyra kinyújtjuk, 2-3 cm átmérőjű korongokat szúrunk ki belőle, majd a tepsibe rakjuk.
  3. A tojásfehérjéből a cukorral habot verünk, fontos, hogy krémes habot kapjunk.
  4. A mázból a tészták tetejére kalapokat kanalazunk. 
  5. 180 fokon 10-15 percig sütjük őket.
  6. Ha kihűltek, 2-2 korong alját megkenjük baracklekvárral és összeragasztjuk őket.
Egy kicsit talán pepecselős munka, de szerintem megéri. :))

Nehézség: közepes
Sütési idő: 10-15 p
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá:)

2014. október 27., hétfő

Diós kosárka








Anyáék a TV-ben láttak ehhez hasonló kosárkát, és nagyon megkívánták, így még másnap elkészült ez a nagyon finom sütemény. :)
Egy jó tanács, hogy ne sajnáljátok belőle a baracklekvárt:)
(Mi egyből dupla adagot készítettünk.)

Hozzávalók (2 nagy kosár, és 24 kicsi):
Tészta:

  • 400 g liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 250 g vaj
  • 100 g porcukor
  • 4 tojássárgája
  • 1 csipet só


Dióhab:

  • 4 tojásfehérje
  • 200 g porcukor
  • 200 g darált dió


  • baracklekvár


Elkészítés:

  1. A sütőporos, porcukros, sós lisztbe keverjük bele a tojássárgáját, majd morzsoljuk bele a vajat, és gyúrjuk össze. 
  2. A habhoz a tojásfehérjét verjük kemény habbá a porcukor felével.
  3. A darált diót keverjük össze a porcukor másik felével, és óvatosan keverjük össze a kemény habbal.
  4. A tésztát nyújtsuk ki kb 3 mm-esre, és szaggassuk ki.

Ha muffin formában sütjük:

     5.  A korongok alját kenjük meg lekvárral, és kanalazzunk rá 1 evőkanál habot.
     6.  A korong szélét fogjuk össze, és így helyezzük bele a muffin formába.

Ha tortaformában sütjük:

     5.  A formák alját kenjük ki vajjal, és lapogassuk bele a tésztát.
     6.  Kenjük meg lekvárral a tészta alját, és kanalazzuk rá a habot.

     7.  Előmelegített sütőben 190°C-on süssük 20 percig.
     8.  Kiszedés előtt várjunk egy keveset, hogy ne ragadjon bele az alja.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 2-2,5 óra
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 190°C

Jó étvágyat hozzá!:)