A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 7., csütörtök

Glutén-, tej- és cukormentes raffaello szelet


Szeretnék kedvezni azoknak is, akik glutén-, tej- és cukormentes étrendet követnek, hogy ők is kedvükre sütizhessenek. 

Hozzávalók (28,5x23 cm):
Alap:

  • 3 tojásfehérje
  • 80 g eritrit
  • 50 g rizsliszt
  • 75 g kókuszreszelék


Krém:

  • 3 tojássárgája
  • 80 g eritrit
  • 30 g tápióka keményítő
  • 4 dl kókusztej


Elkészítés:

  1. A tojásfehérjét kezdjük el verni.
  2. Majd adjuk hozzá az eritritet, és verjük kemény habbá.
  3. Forgassuk hozzá a kókuszreszeléket, és a rizslisztet.
  4. Öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük kb 20 percig.
  6. A krémhez, a tojássárgáját, az eritrittel és a tápióka keményítővel kavarjuk össze, majd adagoljuk hozzá a kókusztejet, és kavarjuk csomómentesre.
  7. Főzzünk belőle pudingot.
  8. Oszlassuk el a tetején a krémet.
  9. Szórjuk meg kókuszreszelékkel.
  10. Tegyük hűtőbe néhány órára, hogy a krém összeálljon, mert frissen kicsit kocsonyás, de ha lehűl, szépen szeletelhetővé válik.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180°C


2019. március 2., szombat

Raffaello torta





Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 3 tojás
  • 150 g cukor + 60 g a habba
  • 260 g liszt
  • 1,15 dl tej
  • 1,15 dl olaj
  • 12 g sütőpor
Krém:
  • 200 g fehér csokoládé + 1 dl habtejszín
  • 200 g krémsajt
  • 50 g kókuszreszelék
  • 6 dl habtejszín
  • 200 g cukor
  • 6 g zselatin + 0,5 dl víz


Elkészítés:

  1. A lisztet és a sütőport keverjük össze.
  2. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogénre.
  3. Majd adjuk hozzá a sütőporos lisztet, és keverjük csomómentesre.
  4. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá.
  5. Végül a keményre vert tojáshabot forgassuk a tésztához.
  6. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük (csak az alján legyen sütőpapír), és a sütő oldalára a tésztát óvatosan húzzuk fel (kb 1 cm-t).
  7. Előmelegített sütőben, 175°C-on süssük kb 40 percig. (tűpróba!)
  8. Ha kihűlt, vágjuk négyfelé, és az alsó lap köré tegyük vissza a tortakarikát.
  9. A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és olvasszuk el benne.
  10. Adjuk hozzá a krémsajtot, valamint a kókuszreszeléket, és kavarjuk simára.
  11. A lehűtött tejszínt a cukorral verjük kemény habbá.
  12. Óvatosan forgassuk a krémhez.
  13. A zselatint forró vízben olvasszuk fel.
  14. Adjunk pár kanál krémet a zselatinhoz, kavarjuk össze, majd így forgassuk a többi krémhez.
  15. Osszuk a krémet 4,5 részre.
  16. A piskótát kenjük meg 1 rész krémmel.
  17. Felváltva mehet rá a piskóta és a krém, majd fedjük be az utolsó lappal, és legalább 5-6 órára tegyük hűtőbe.
  18. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le róla a tortakarikát.
  19. A megmaradt krémből egy kevéssel, vékonyan kenjük körbe.
  20. A maradék krémet tegyük habzsákba, és készítsünk a tetejére rózsákat.
  21. Az oldalát rakjuk ki mandulaszeletekkel.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési hőfok: 175°C
Sütési idő: kb 40 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

2019. február 17., vasárnap

Roppanós kókuszos keksz




Hozzávalók (38 db):

  • 200 g cukor
  • 200 g vaj
  • 1 tojás
  • 1 ek vanília aroma
  • 120 g kókuszreszelék
  • 5 g sütőpor
  • 200 g liszt


Közepébe:

  • lekvár/csoki/nutella/magvak


Elkészítés:

  1. A cukrot és a puha vajat kavarjuk krémesre.
  2. Adjuk hozzá a tojást.
  3. Majd adjuk hozzá a vanília aromát, a kókuszreszeléket, a sütőport, valamint a lisztet, és gyúrjuk össze.
  4. Félórára tegyük hűtőbe.
  5. Formázzunk diónyi gombócokat, és tegyük egymástól távol, mert szét fognak terülni.
  6. Kissé lapítsuk szét.
  7. Én almalekvárral dobtam fel, ezért csináltam egy kis mélyedést a közepébe. De tehettek bele akár nutellát, csokit, magvakat, de hagyhatjátok töltelék nélkül is.
  8. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 15 percig, és hagyjuk teljesen kihűlni, mert melegen még puha.


Jó étvágyat hozzá!:)

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 15 perc
Sütési hőfok: 180°C


2018. november 30., péntek

Néró szelet


Legtöbbször barna-rózsaszín-sárga színkombinációban készítik, de a diplomaosztómra különlegesebb kivitelben szerettem volna elkészíteni, ezért rózsaszín ombre külsőt kapott.



Hozzávalók (37x25 cm):
  • 370 g cukor
  • 370 g vaj
  • 10 tojás
  • 450 g liszt
  • 24 g sütőpor

  • baracklekvár
  • 200 g csokoládé
  • kókuszreszelék

Elkészítés:
  1. Keverjük habosra a tojásokat a cukorral. 
  2. Öntsük hozzá az olvasztott vajat.
  3. Adjuk hozzá a sütőport, valamint a lisztet.
  4. Az átmenethez az egész tésztához adjunk pár csepp ételszínezéket, és kavarjuk össze.
  5. Az 1/3-át öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  6. Előmelegített sütőben,  180°C-on süssük kb 8 percig.
  7. A tésztához adjunk még pár csepp ételszínezéket.
  8. A maradék tészta felét öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  9. Előmelegített sütőben,  180°C-on süssük kb 8 percig.
  10. A megmaradt tésztához adjunk még ételfestéket, így megkapva a legsötétebb réteget.
  11. Simítsuk sütőpapírral bélelt tepsibe, és ezt is süssük 8 percig.
  12. Ha kihűltek a lapok, akkor rakjuk össze a tésztát.
  13. Alulra kerül a legsötétebb, amit kenjünk meg baracklekvárral.
  14. Erre tegyük rá a középső réteget és kenjünk meg ezt is.
  15. Végül helyezzük rá a legvilágosabb tésztát.
  16. A megolvasztott csokoládét kenjünk el a tészta tetején.
  17. Ízlés szerint megszórhatjuk a tetejét kókuszreszelékkel.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 3*8 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)




2017. december 18., hétfő

Laktózmentes kókusztorta





Nagyon szeretem a kókuszos tortákat, így gyakran lepem meg a családot ilyen ízvilágú desszertekkel.:)

A tortát laktózmentes alapanyagokból készítettem, melyet a Lidl biztosított a dísszel, valamint a piros tállal együtt :)

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 8 tojás
  • 8 ek cukor
  • 10 g sütőpor
  • 10 ek liszt


Krém:
  • 8 dl kókusztej
  • 10 ek cukor
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 130 g kókuszreszelék
  • 2 dl (laktózmentes) habtejszín 
  • 2 ek cukor
  • 1 cs. habfixáló


Díszítés: 

  • mandulaszeletek
  • kókuszchips


Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét kezdjük el verni, majd adjuk hozzá a cukrot, és verjük kemény habbá.
  2. Adjuk hozzá a tojássárgáját, majd óvatosan fogassuk össze.
  3. Majd adjuk hozzá a lisztet, valamint a sütőport és forgassuk össze.
  4. Öntsük a sütőpapírral bélelt tortaformába.
  5. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük kb 40 percig.
  6. A krémhez a kókusztejet a cukorral, valamint a pudingporral kavarjuk össze, és főzzünk belőle sűrű pudingot.
  7. Kavarjuk hozzá a kókuszreszeléket, és hagyjuk teljesen kihűlni.
  8. A habtejszínt a cukorral kezdjük el verni, majd ha már kezd keményedni adjuk hozzá a habfixálót, és verjük kemény habbá.
  9. A kihűlt tésztát vágjuk három részre.
  10. A piskótalap köré tegyük vissza a tortakarikát.
  11. Kenjük meg a krém harmadával, szórjuk meg mandulaszeletekkel, fedjük be a következő lappal, kenjünk meg a krém harmadával, szórjuk meg mandulaszeletekkel, majd fedjük be az utolsó piskótalappal. Végül a maradék krémmel is kenjük le, majd pár órára tegyük hűtőbe.
  12. Óvatosan vegyük le a tortakarikát. 
  13. Díszíthetjük mandulaszeletekkel, és kókuszchipsszel. 
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 40 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

(Szponzorált tartalom)

2017. július 13., csütörtök

Kókuszos meggyes zabsüti




Ez a kedvenc zabsütim:)

Hozzávalók (35x25 cm):

  • 200 g zabpehely
  • 5 dl víz
  • 60 g kókuszreszelék
  • 4 tojás
  • 150 g natúr joghurt
  • 1 ek vanília aroma
  • 250 g meggy
  • (édesítő)


Elkészítés:
  1. A zabpehelyre öntsük rá a vizet, kavarjuk össze, és hagyjuk 15-20 percig, hogy megszívja magát.
  2. Majd adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a natúr joghurtot, a tojássárgáját, valamint a vanília aromát és kavarjuk össze.
  3. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk hozzá.
  4. Öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
  5. Szórjuk meg a tetejét meggyel.
  6. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25 percig.



Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2016. december 2., péntek

Hóember muffin





Hozzávalók:
Muffin keverék (1 literes üveg):
  • 200 g liszt
  • 5 g sütőpor
  • 80 g kakaópor
  • 200 g cukor
  • 100 g tejcsokoládé
  • 50 g fehér csokoládé


Többi hozzávaló a muffinhoz:
  • 200 g vaj
  • 3 tojás
  • 4 ek baracklekvár


Krém:
  • 160 g krémsajt
  • 40 g kókuszreszelék
  • 80 g cukor
  • 1,5 dl habtejszín


Díszítés:
  • pillecukor
  • csokoládé
  • marcipán



Elkészítés:
  1. Az olvasztott vajat a tojásokkal kavarjuk össze
  2. Adjunk hozzá 4 ek baracklekvárt, hogy jó puha legyen.
  3. Majd öntsük hozzá az 1 literes muffin keverékünket-.
  4. Kanalazzuk a masszát a muffinsütőbe.
  5. Majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot, cukrot valamint a kókuszreszeléket kavarjuk össze.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  8. Nyomjuk a muffin tetejére, majd egy fogpiszkálóra szúrt pillecukrot szúrjunk a muffin közepébe, majd tegyünk rá még egy pillecukrot, és meg is kaptuk a hóember testét.
  9. A sálját és az orrát marcipánból készítsük el. A szemét, száját, kezét, gombjait pedig olvasztott csokoládéból tudjuk megcsinálni.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá:)



2016. április 26., kedd

Gluténmentes kókusztorta






Már régóta szerettem volna gluténmentes tortát készíteni, és végre eljött ennek is az ideje. 
Egy nagyon könnyed, nyárias torta készült. Ráadásul kókusztejet használtam, ami nekem az első volt, de biztos, hogy fogok még hozni kókusztejes receptet, mert nagyon szuper!:)



Hozzávalók (22 cm):
Kókuszos lap:

  • 90 g tojásfehérje
  • 180 g cukor
  • 70 g kókuszreszelék
  • mandula


Krém:

  • 400 ml kókusztej
  • 400 g krémsajt
  • 200 g cukor
  • 1,8 dl habtejszín
  • 10 g zselatin
  • 0,4 dl víz


Elkészítés:
  1. A torta alapjához a tojásfehérjét a cukorral verjük szép fényes és sűrű habbá.
  2. Öntsük hozzá a kókuszreszeléket, és pár mozdulattal forgassuk össze.
  3. A habot öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába, majd simítsuk el benne.
  4. A tetejét szórjuk meg mandulaszeletekkel.
  5. Előmelegített sütőben süssük 170°C-on 12 percig, majd tortakarika nélkül, légkeveréses programon 150°C-on további 12 percig.
  6. A krémhez a krémsajtot a cukorral kavarjuk össze, majd öntsük hozzá a kókusztejet.
  7. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk a kókuszkrémhez.
  8. A zselatint adjuk hozzá a forró vízhez, és olvasszuk el benne.
  9. Adjunk pár kanál krémet a zselatinhoz, és kavarjuk csomómentesre, majd így forgassuk össze a krémmel. Ez azért fontos, mert ha egyből hozzáöntenénk a forró zselatint a hideg krémhez, akkor összecsomósodna, de így fokozatosan hűtjük le.
  10. A kihűlt kókuszos alap köré tegyük vissza a tortakarikát, és csomagoljuk alufóliába, hogy ne folyjon ki a krém. Ha ti kapcsos tortaformában készítitek, akkor ez a lépés kihagyható.
  11. Ezután öntsük rá a krémet, és tegyük egy éjszakára hűtőbe.
  12. Másnap óvatosan vágjuk körbe, és vegyük le a tortakarikát.
  13. Ízlés szerint díszíthetjük, én most alaposan megmosott, és megszárított orgonával dobtam fel a tortát.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1,5 óra + hűtés
Sütési idő: 2x12 perc
Sütési hőfok: 170°C, 150°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. szeptember 5., szombat

Bounty torta



 


Nagyon sok tojásfehérje gyűlt fel az elmúlt pár napban, amiből macaront szerettem volna csinálni, csak holnap elutazok 4 napra (csütörtökön elárulom, hogy merre jártam :P ) és nem akartam azt, hogy mikor hazajövök dobhatom ki, mert megromlott, így még most gyorsan felhasználtam.

Emlékeztem, hogy Nudlee nem olyan régen megosztott egy tortát, amihez nagyon sok tojásfehérje kellett, így a lapok receptjét tőle kölcsönöztem, köszönöm!:)

A krémjét pedig a korábban megosztott Raffaello tortánál láthattátok:)

Kérdezték szüleim falatozás közben, hogy mi a neve? Kicsit hezitáltam, hogy Bounty vagy Raffaello legyen, ugyanis a krémje Raffaellos, a tésztája meg Bountys, a család ketté is oszlott, így arra döntöttünk, hogy legyen Bouello torta :D Nektek hogy tetszik?:)

Hozzávalók (23 cm):
Tészta:

  • 350 g tojásfehérje (10 tojás)
  • 300 g cukor
  • 300 g kókuszreszelék


Krém:
  • 4 dl tej
  • 100 g cukor
  • 100 g kókuszreszelék
  • 40 g tejszínes pudingpor
  • 100 g fehér csokoládé
  • 500 ml habtejszín
Díszítés:
  • 300 ml habtejszín
  • 50 g cukor
  • 1 cs. habfixáló

Elkészítés:
  1. Négy sütőpapírra rajzoljunk 23 cm-es köröket.
  2. A tésztát két részletben készítsük el:
  3. 175 g tojásfehérjét kezdjünk el habverővel verni, majd amikor jól felhabosodott adjuk hozzá a 150 g cukrot, és verjük kemény habbá.
  4. Majd forgassuk hozzá a 150 g kókuszreszeléket.
  5. Osszuk ketté, majd egy kanál segítségével oszlassuk el két sütőpapíron. (Figyeljünk az előre megrajzolt körökre.)
  6. Tegyük 1-1 tepsi hátuljára a két sütőpapírt.
  7. Előmelegített sütőben, 170°C-on légkeveréssel süssük egyszerre 10-12 percig, amíg szép aranybarnára pirul.
  8. Majd amíg sül, készítsük elő a második adag tésztát.
  9. (Ha nem tudunk egyszerre 2 lapot sütni, akkor 4 részletben kell megsütni a lapokat.)
  10. A krémhez 1 dl tejet keverjünk össze a pudingporral.
  11. A maradék 3 dl tejet a cukorral, és a kókuszreszelékkel kezdjük el melegíteni, majd kavarjuk hozzá a pudingos tejet, és főzzük sűrűre.
  12. Adjuk hozzá a fehér csokoládét, és kavarjuk addig, míg a csokoládé elolvad.
  13. Közvetlenül a krémet fedjük le folpackkal, és hagyjuk kihűlni.
  14. Majd kavarjuk össze (ha kell használjunk botmixert).
  15. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  16. A tésztalapokat ha szükséges vágjuk körbe a tortakarikával.
  17. Az egyik lap köré tegyük vissza a tortakarikát, majd a krém egyharmadát kenjük el rajta, majd járjunk el ugyanígy a többi lappal.
  18. Tegyük be a hűtőbe minimum 4 órára.
  19. A díszítéshez a habtejszínt a cukorral és a habfixálóval verjük kemény habbá, majd vonjuk be a tortát a krémmel.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés
Sütési idő: 2x10-12 perc
Sütési hőfok: 170°C

Jó étvágyat hozzá:)

2015. augusztus 14., péntek

Raffaello torta



A krém receptjét köszönöm Nassoldának!:)

Hozzávalók (22 cm):
Piskóta:

  • 5 tojás
  • 5 ek cukor
  • 5 ek liszt
  • 6 g sütőpor


Krém:

  • 4 dl tej
  • 80 g cukor
  • 100 g kókuszreszelék
  • 40 g tejszínes pudingpor
  • 100 g fehér csokoládé
  • 500 ml habtejszín



  • mandulaszeletek


Elkészítés:

  1. A piskótához a tojásokat válasszuk ketté, majd a tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
  2. Forgassuk hozzá a tojássárgáját, majd a sütőporos lisztet.
  3. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25 percig.
  4. A krémhez 1 dl tejet keverjünk össze a pudingporral.
  5. A maradék 3 dl tejet a cukorral, és a kókuszreszelékkel kezdjük el melegíteni, majd kavarjuk hozzá a pudingos tejet, és főzzük sűrűre.
  6. Adjuk hozzá a fehér csokoládét, és kavarjuk addig, míg a csokoládé elolvad.
  7. Közvetlenül a krémet fedjük le folpackkal, és hagyjuk kihűlni.
  8. Majd kavarjuk össze (ha kell használjunk botmixert).
  9. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a krémhez.
  10. A kihűlt piskótát vágjuk három részre.
  11. A krémet osszuk négyfelé, majd töltsük meg a tésztát vele.
  12. A krém tetejére szórjunk mandulaszeletet.
  13. Tegyük egy éjszakára a hűtőbe.
  14. Másnap a maradék krém felével vonjuk be a torta külsejét. 
  15. Szórjuk meg a tetejét kókuszreszelékkel.
  16. Majd az utolsó negyed krémmel díszítsük körbe a tortát.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)

2015. április 25., szombat

Raffaello golyó / Homemade Raffaello balls






Ez a recept kb 15 éves, legalábbis ennyi ideje van meg Anyának. Egy kicsike kézzel írott kincsben találtam rá, na jó.. Anya szólt, hogy ott keressem.. de így jobban hangzott:P
Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a Raffaello-t, ugyanolyan íze van, sőt még nekem ez jobban is ízlik. Biztos, hogy sokszor fogok ilyet csinálni!!:)

Hozzávalók(kb 60-70 db):
  • 1,5 dl tej
  • 200 g cukor
  • 250 g vaj
  • 180 g darált keksz
  • 180 g zsíros tejpor
  • 200 g kókuszreszelék
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • mogyoró vagy mandula (én mogyorót tettem bele)
  • kókuszreszelék a forgatáshoz

Elkészítés:
  1. A tejből és a cukorból főzzünk szirupot. Majd hűtsük le.
  2. A vajat kavarjuk habosra.
  3. Adjuk hozzá a darált kekszet, tejport, van. cukrot és a kókuszreszeléket és dolgozzuk össze.
  4. Adjuk hozzá a szirupot.
  5. Tegyük hűtőbe kb 20 percre. (Akár ez a lépés ki is hagyható)
  6. Formáljunk golyókat úgy, hogy a közepébe helyezzünk mogyorót.
  7. Forgassuk kókuszreszelékbe.
  8. Hűvös helyen/hűtőben tároljuk.
Tipp: Megbolondíthatjuk úgy, hogy mogyoró helyett egy szem málnát rejtünk el benne.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: félóra + pihentetés(20 perc) + golyóformálás

Jó étvágyat hozzá!:)


---------------------------------


This recipe is almost 15 years old, and I have found it in my mother's old recipe book. :)
If you love the Raffaello, you gonna love this too! So delicious!

Ingredients (60-70 balls):

  • 1,5 dl milk
  • 200 g sugar
  • 250 g butter
  • 180 g crushed biscuits
  • 180 g milk powder (gross)
  • 200 g coconut
  • 10 g vanilla sugar
  • peanuts or almonds


  • coconut to the top


Directions:
  1. Make sugar syrup by boiling together the sugar and the milk.
  2. Let to cool down.
  3. Beat the butter until smoothy, then add the crushed biscuits, milk powder, coconut and vanilla sugar.
  4. Pour the syrup into the mixture, and mix it well.
  5. Refrigerate for 20 mins. (You can leave this step.)
  6. Make balls, and put one peanut or almond in the middle.
  7. Roll each ball in coconut.
  8. Keep the balls in the fridge or in cold place.
Tip: You can put raspberry too in the middle instead of almond. :)

Difficulty: easy
Prep time: 20-30 mins + refrigeration + making balls

Bon appétit!:)


2015. április 5., vasárnap

Néró szelet





Nagyon mutatós sütemény és egyben nagyon finom is. 


Hozzávalók:
  • 370 g cukor
  • 370 g vaj
  • 10 tojás
  • 450 g liszt
  • 24 g sütőpor
  • 3 ek kakaó
  • piros ételszínezék

  • baracklekvár
  • csokoládé
  • kókuszreszelék

Elkészítés:
  1. Keverjük habosra a tojásokat a cukorral. 
  2. Adjuk hozzá az olvasztott vajat.
  3. A lisztet és a sütőport keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojásos masszához.
  4. Osszuk 3 részre.
  5. Az első adagot  180°C-on süssük kb 8 percig.
  6. A második adaghoz adjuk hozzá az ételszínezéket, majd ezt is süssük meg.
  7. A harmadik adaghoz pedig a kakaót adjuk hozzá és süssük meg ezt is.
  8. Kenjük meg a kakaós lapot lekvárral, helyezzük rá a rózsaszín lapot, kenjük meg ennek is a tetejét, majd helyezzük rá a sárga lapot.
  9. Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét, majd kenjük meg a tészta tejét, végül szórjunk a tetejére kókuszreszeléket.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 3*8 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)




2015. április 3., péntek

Csokikrémes kókuszkeksz / Coconut cookies with chocolate cream




Nagyon finom és laktató ez a süti, bár eléggé macerás,vagyis nagyon könnyű és egyszerű, csak mire kiszaggatod,bekened a csokival az kicsit hosszú idő, de megéri, vendégváróként tökéletesen megállja a helyét.:)

Hozzávalók:
Tésztához:

  • 200 g liszt
  • 200 g kókuszreszelék
  • 6 g sütőpor
  • 300 g cukor
  • 250 g lágy vaj
Csokikrém:
  • 2 tojás
  • 100 g cukor
  • 2 ek kakaópor
  • 100 g vaj
Elkészítés:
  1. A sütőporos lisztet keverjük össze a kókuszreszelékkel.
  2. A vajat a cukorral keverjük ki.
  3. A két keveréket dolgozzuk össze, majd nyújtsuk ki kb 0,5 cm vastagra.
  4. Kisebb pogácsaszaggatóval szaggassuk ki, és helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsire.
  5. Előmelegített sütőben, 180 °C-on süssük 8 percig. 
  6. A krémhez a tojásokat a cukorral és a kakaóval gőz felett főzzük sűrűre, majd a gőzről levéve kavarjuk hozzá a lágy vajat.
  7. Majd a kihűlt kekszeket töltsük meg a krémmel.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 2 óra
Sütési idő: 8 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)


---------------------------------

Ingredients:

  • 200 g flour
  • 200 g coconut
  • 6 g baking powder
  • 300 g sugar
  • 250 g soft butter


Chocolate cream:

  • 2 eggs
  • 100 g sugar
  • 2 tablespoon cocoa
  • 100 g butter


Directions:

  1. Mix the flour, baking powder and coconut.
  2. Stir the butter and sugar until smooth.
  3. Then mix the two mixtures, and roll out into 0,5 cm high, and cut out.
  4. In a preheated oven, in 180°C bake it for 8 mins.
  5. For the cream, cook the eggs, sugar and cocoa mixture in water bath until a little thick.
  6. Then remove from the water bath, and add the butter.
  7. Fill the cookies with the cream.


Difficulty: easy
Prep time: 2 hours
Baking time: 8 mins
Baking temperature: 180°C

Bon appétit!:)

2015. március 22., vasárnap

Tükörfényes kókuszbomba / Coconut bombes with mirror glaze








Egyszerű és nagyszerű!
A tükörglazúr receptjét köszönöm Praliné Paradicsomnak!!

Hozzávalók (6 kicsi, 1 nagy):
Kókuszkrém:

  • 2 tojássárgája
  • 100 g cukor
  • 0,5 dl tej
  • 150 g kókuszreszelék
  • 2 dl habtejszín


Tükörglazúr:

  • 50 g víz
  • 60 g cukor
  • 30 g kakaó
  • 67 g habtejszín
  • 30 g víz + 10 g zselatin


Elkészítés:
  1. A tojássárgáját a cukorral keverjük habosra, majd adjuk hozzá a tejet, és vízgőz felett sűrűsítsünk kicsit rajta.
  2. Öntsük a kókuszra, és keverjük össze.
  3. A tejszínt verjük kemény habbá, és forgassuk a kókuszkrémhez.
  4. Töltsük meg a formánkat, majd minimum 4 órára tegyük hűtőbe.
  5. A glazúrhoz a vizet, cukrot, kakaót és habtejszínt keverjük csomómentesre, majd forraljuk össze.
  6. A zselatint keverjük össze a 30 g vízzel, és olvasszuk el benne, majd kavarjuk a kakaós keverékhez.
  7. A kókuszos desszerteket tegyük rácsra, majd öntsük le a langyosra hűlt glazúrral. Ha szükséges vonjuk be kétszer. (A lefolyt glazúrt óvatosan felolvaszthatjuk, és újra bevonhatjuk vele a bombákat.)
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 4,5 óra

Jó étvágyat hozzá!:)


---------------------------------------

Ingredients (6 small+1 big):
  • 2 egg-yolks
  • 100 g sugar
  • 0,5 dl milk
  • 150 g coconut
  • 2 dl whipping-cream

Mirror glaze:
  • 50 g water
  • 60 g sugar
  • 30 g cocoa
  • 67 g whipping-cream
  • 30 g water + 10 g gelatin

Directions:
  1. Stir the egg-yolks and sugar until creamy, then add the milk and cook until a little thick in water bath.
  2. Then stir to the coconut.
  3. Beat the whipping-cream until stiff, then gently fold to the coconut mixture.
  4. Pour to your silicone molds, and refrigerate at least 4 hours.
  5. To the glaze, stir the water, sugar, cocoa and whipping cream unil smooth, then bring to the boil.
  6. Mix the 30 g water with the gelatin, and cook until melt, then pour to the cocoa mixture.
  7. Put the bombes in a wire rack and slowly pour the glaze over the bombes.
  8. If it's necessary, make a second layer glaze.

Difficulty: easy
Prep time: 4,5 hours

Bon appétit!:) 

2015. március 7., szombat

Nutellás kókuszcsók / Coconut meringues with nutella




Hogy máshogy lehetne a kókuszcsókot fokozni, mint nutellával? Nyammi...

Hozzávalók:
  • 5 tojásfehérje
  • 250 g cukor
  • 200 g kókuszreszelék

  • nutella

Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét vízgőz felett verjük kemény habbá.
  2. Amint felvertük vegyük le a vízgőzről, majd adagolva a cukrot verjük kemény habbá, hogy szép fényes legyen.
  3. Majd kavarjuk bele a kókuszreszeléket.
  4. Végül kanalazzuk a sütőpapírral bélelt tepsibe.
  5. 100°C-on légkeveréses programon 1 órán át süssük/szárítsuk.
  6. Ha kihűlt, kenjük meg a csókok talpát, és egy másikkal ragasszuk össze.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc
Sütési idő: 1 óra
Sütési hőfok: 100°C

Jó étvágyat hozzá:)

-----------------------------------------------------

If you have a lot of egg white, make this meringue!

Ingredients:

  • 5 egg whites
  • 250 g sugar
  • 200 g coconut

  • nutella


Directions:

  1. Beat the egg white in water bath until stiff.
  2. Remove the egg whites from the water bath, then add the sugar a little at a time, and beat until you have a stiff and bright cream.
  3. Then gently fold the coconut.
  4. Drop by rounded teaspoon onto a pan lined with baking paper.
  5. In a preheated oven, on 100°C bake/dry it for 1 hour. (with fan mode!)
  6. If it cooled down, spoon nutella to the stand of meringue and stick with an other meringue.


Difficulty: easy
Prep time: 1 hour 15 mins
Baking time: 1 hours
Baking temperature: 100 °C

Bon appétit!:)

2015. február 26., csütörtök

Bounty csokoládé kehelyben / Bounty in chocolate cup




Mintha igazi Bounty csokit ennénk, nagyon finom!:)
Hozzávalók (9 kehely):
Kehely:
  • 100 g csokoládé

Kókuszkrém:
  • 1,2 dl habtejszín
  • 50 g cukor
  • 100 g kókuszreszelék

Elkészítés:
  1. A csokoládé felét vízgőz felett olvasszuk meg, és a muffin papír belsejét kenjük ki vele.
  2. Tegyük hűtőbe, míg megszilárdul.
  3. A csokoládé másik felét is olvasszuk meg, és vigyük fel a második csokiréteget.
  4. A tejszínt a cukorral forraljuk fel, és kavarjuk hozzá a kókuszreszeléket.
  5. Alaposan hűtsük le, majd kanalazzuk a csokoládé kelyhekbe.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 2-3 óra

Jó étvágyat hozzá!:)

-------------------------------------------------

Like the real Bounty...so delicious!!

Ingredients (9 cups):
For the cups:
  • 100 g chocolate

Coconut cream:
  • 1,2 dl whipping cream
  • 50 g sugar
  • 100 g coconut

Directions:
  1. Melt 50 g chocolate in water bath, and coat the inside of cupcake paper.
  2. Refrigerate until firm.
  3. Melt the another 50 g chocolate, and coat again to have the second layer of chocolate.
  4. Refrigerate until firm.
  5. Bring to boil the whipping cream with the sugar, then add the coconut and stir it well.
  6. Refrigerate it well.
  7. Remove the cupcake paper, and spoon to the cups the coconut cream.

Difficulty: easy
Prep time: 2-3 hours

Bon appétit!:)

2015. február 6., péntek

Kókuszos házi csoki / Homemade chocolate with coconut



Az egyik kedvenc édességem, amit kifejezetten télen szoktunk csinálni, mert ilyenkor sokkal hamarabb megfagy, és egyből lehet is falatozni.:)

Az elkészítéséről videó is készült:)



Hozzávalók:
  • 500 g cukor
  • 1,5 dl víz
  • 250 g vaj
  • 250 g zsíros tejpor
  • 70 g kakaó (én cukrozottat tettem bele)
  • kókusz

Elkészítés:
  1. A cukorból és a vízből főzzünk sűrű cukorszirupot. (Ha nem főzzük elég sűrűre, akkor nem fogjuk tudni felvágni, csak kanalazni. De ez az ízén nem változtat.)
  2. Ha kész a szirup, tegyük bele a vajat, és olvasszuk el benne. Ha szükséges tegyük még vissza a tűzre.
  3. Utána kavarjuk bele a kakaós tejport, és a kókuszt.
  4. Öntsük kivajazott tálba és tegyük hűvösre. 
  5. Majd felszeletelve fogyasszuk.

Nehézség: közepes
Elkészítési idő: kb 30 perc

Jó étvágyat hozzá!:)

--------------------------------------------------------

One of my favourite dessert is the homemade chocolate!
You can watch the video about the preparation in hungarian.

Ingredients:

  • 500 g sugar
  • 1,5 dl water
  • 250 g butter
  • 250 g milk powder (gross)
  • 70 g cocoa (I used sweet)
  • coconut


Directions:

  1. Make a thick sugar syrup by boiling together the sugar and the water.
  2. Then turn off the heat, and add the butter.
  3. Add the milk powder-cocoa-coconut mixture, and stir until smooth,
  4. Then pour the chocolate into a greased tray, and let to cool down.


Difficulty: medium
Prep time: 30 mins + refrigeration

Bon appétit!:)


2015. február 4., szerda

Nutellás piskótagolyó / Nutella sponge balls



A mousse bombákból megmaradt egy csomó piskótám, így ezeket a finom golyókat készítettem el gyorsan!:)

Hozzávalók:
Piskóta:

  • 2 tojássárgája
  • 125 g cukor
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 150 g liszt
  • 30 g kakaó
  • 7 g sütőpor
  • 3 tojásfehérje (100 g) + 125 g cukor

  • 6 ek nutella
  • 5 ek baracklekvár

  • kókuszreszelék

Elkészítés:

  1. A piskótához a tojássárgáját keverjük habosra a cukorral, a tejjel és az olajjal.
  2. Keverjük össze a lisztet, a kakaót és a sütőport, majd kavarjuk hozzá a tojássárgás keverékhez.
  3. Verjük keményre a tojásfehérjét a cukorral, és forgassuk a tésztához.
  4. Előmelegített sütőben, 180°C-on 20 perc alatt süssük készre.
  5. Ha kihűlt, morzsáljuk szét.
  6. Adjuk hozzá a nutellát és a lekvárt, majd gyúrjuk össze.
  7. Formáljunk belőle golyókat, és forgassuk kókuszreszelékbe.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőmérséklet: 180°C

-------------------------------------------

I had a lot of leftover sponge, so I made these super balls.

Ingredients:
Sponge:
  • 2 egg-yolk
  • 125 g sugar
  • 1 dl milk
  • 1 dl oil
  • 150 g flour
  • 30 g cocoa
  • 7 g baking powder
  • 3 egg whites (100 g) + 125 g sugar
  • nutella
  • apricot jam
  • coconut
Directions:
  1. Stir the egg-yolk with the sugar, the oil and the milk until smooth.
  2. Add the flour-baking powder-cocoa mixture, and mix it well.
  3. Whisk the egg white with the sugar until stiff, then fold to the mixture.
  4. Pour into the pan.
  5. In a preheated oven, on 180°C bake it for 20 mins.
  6. If the sponge cooled down, crumble into fine.
  7. Add the nutella and the jam, and mix it well.
  8. Roll into walnut size balls, then roll in coconut.
Difficulty: easy
Prep time: 1 hour
Baking time: 20 mins
Baking temperature: 180°C

Bon appétit!:)



2015. január 28., szerda

Valentin napi desszert: Csokis kekszsüti / Valentine's Day dessert: Chocolate biscuit



Nagyon finomak ezek a kis szívecskék, amelyek elkészítéséhez mindössze egy óra szükséges, és akár már át is adhatod a szerelmednek!

Őszintén szólva mi nem szoktunk ajándékozni Valentin napkor, inkább elmegyünk moziba (na tippeljetek mit nézünk :P ), én sütök valamit, szóval csak romantikázunk. 

Hozzávalók (30-40 db):

  • 360 g darált háztartási keksz
  • 190 g baracklekvár
  • 70 g nutella
  • 120 g porcukor
  • 20 g vaníliás cukor
  • 20 g kakaó
  • 3,5 ek citromlé
  • 55 g vaj


Tetejére:

  • kb 100 g csoki 



Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót tegyük egy tálba, és alaposan dolgozzuk össze.
  2. Nyújtsuk ki kb 5 mm vastagra, és szaggassuk ki.
  3. Tegyük be a hűtőbe félórára.
  4. A csokit vízgőz felett olvasszuk meg, és a lehűtött kekszek tetejét vonjuk be vele.


Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra

Jó étvágyat hozzá!:)

Sweet Valentin Link Party
--------------------------------------------------



Give your love the best gift for Valentine's Day: a handmade dessert! This is a super easy and quick dessert, you need only one hour to make it!

Ingredients (30-40 pieces):

  • 360 g grout natural biscuit
  • 190 g apricot jam
  • 70 g nutella
  • 120 g powdered sugar
  • 20 g vanilla sugar
  • 20 g cocoa (unsweetened)
  • 3,5 tablespoon lemon juice
  • 55 g butter


To the top:

  • ca. 100 g milk chocolate


Directions:

  1. But all ingredients in a bowl and mix it completely.
  2. Roll out to ca. 5 mm high, and cut it.
  3. Refrigerate for 30 mins.
  4. Melt the chocolate in water bath, then cover the top of the biscuits.


Difficulty: easy
Prep time: 1 hour

Bon appétit!:)




2014. december 13., szombat

Kókuszcsók - akár a Bounty / Coconut meringues



A megmaradt tojásfehérje tökéletes felhasználása. Csokival borítva pont olyan az íze, mint a népszerű csokinak, a Bountynak! Mennyei:)



Hozzávalók:
  • 5 tojásfehérje
  • 250 g cukor
  • 200 g kókuszreszelék

Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét vízgőz felett verjük kemény habbá.
  2. Amint felvertük vegyük le a vízgőzről, majd adagolva a cukrot verjük kemény habbá, hogy szép fényes legyen.
  3. Majd kavarjuk bele a kókuszreszeléket.
  4. Végül kanalazzuk a sütőpapírral bélelt tepsibe.
  5. 100°C-on légkeveréses programon 1 órán át süssük/szárítsuk.

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc
Sütési idő: 1 óra
Sütési hőfok: 100°C

Jó étvágyat hozzá:)

-----------------------------------------------------

If you have a lot of egg white, make this meringue!

Ingredients:

  • 5 egg whites
  • 250 g sugar
  • 200 g coconut


Directions:

  1. Beat the egg white in water bath until stiff.
  2. Remove the egg whites from the water bath, then add the sugar a little at a time, and beat until you have a stiff and bright cream.
  3. Then gently fold the coconut.
  4. Drop by rounded teaspoon onto a pan lined with baking paper.
  5. In a preheated oven, on 100°C bake/dry it for 1 hour. (with fan mode!)



You can dip it in a melted chocolate. Sooo delicious!!

Difficulty: easy
Prep time: 1 hour 15 mins
Baking time: 1 hours
Baking temperature: 100 °C



Bon appétit!:)