2015. június 24., szerda

Epres túrós brownie




Mostanában a brownie-t sok torta alapjaként sütöm meg, mert nagyon különlegessé teszi az ízvilágot. 

Hozzávalók:
Brownie:
  • 150 g csoki
  • 165 g vaj
  • 330 g cukor
  • 120 g liszt
  • 45 g kakaó
  • 1 ek vanília aroma
  • 3 tojás
  • 1/2 tk sütőpor


Túrókrém:
  • 500 g túró
  • 200 g cukor
  • 10 g vaníliás cukor
  • 150 g tejföl
  • 175 g tejszín
  • 1 cs zselatin fix


  • 10 db eper 
  • kakaó


Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet, kakaót, sütőport és a vaníliaaromát, majd kavarjuk jól el.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit.
  5. A tepsit béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy túllógjon a sütőpapír.
  6. Öntsük a tésztát a tepsibe, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 25 percig.
  7. A túrót a tejföllel, a cukorral és a vaníliás cukorral keverjük össze.
  8. A tejszínt verjük fel a zselatin fixszel kemény habbá, majd forgassuk a túrókrémhez.
  9. Pár órára tegyük be a hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen.
  10. Szeleteljünk epret a brownie tetejére.
  11. A túrókrémet töltsük habzsákba, majd vonjuk be vele a tortát.
  12. Szórjuk meg kakaóporral a tetejét.
Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés
Sütési idő: 25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése