2015. augusztus 15., szombat

Barackos túrós charlotte torta babapiskótával




Őszinte leszek.. ez a torta kifogott rajtam teljesen.
Bár azt is be kell valljam, hogy én voltam a béna, mert nem gondolkoztam, csak ahogy a legegyszerűbbnek tűnt, úgy kezdtem el.
Na de hogy is jártam?
Először az állítható tortakarikát rátettem egy tortatálcára, és a szélét körberaktam babapiskótával, valamint az alját is leraktam. A problémák már itt kezdődtek, ugyanis a szélén lévő piskóták nem akartak megállni, hanem folyamatosan eldőltek.. de kb 30 perc alatt stabilan megmaradtak.
Aztán elkészítettem a krémet, ráöntöttem, ÉS!! A krém kifolyt.. igen, tudom, ezt gondolhattam volna, de valamiért eszembe sem jutott. Jó nem baj gyorsan amit meg tudtam menteni azt összeszedtem, és gyorsan elővettem a kapcsos tortaformámat. Annak az alját körberaktam, és beleöntöttem a krémet. Na de ez sem ment simán, ugyanis az összes babapiskóta feljött a tetejére. Azt hittem megmarom magam..komolyan... De aztán nem bánkódtam miatta, hanem úgy voltam vele, hogy sebaj, a teteje lesz az alja, az alja meg a teteje. És voilá.. minden jó ha jó a vége!! A torta isteni! És semmit észre sem lehet venni rajta, hogy bénáskodtam:)

Hozzávalók (26 cm):

  • 2 csomag babapiskóta


Krém:

  • 500 g túró
  • 2 dl tejföl
  • 5 dl tej
  • 12 db lapzselatin
  • 300 g cukor
  • 500 g őszibarack
  • 250 g teavaj
  • 2 db tojás



  • baracklekvár


Tetejére:

  • 500 g őszibarack


Elkészítés:

  1. Kapcsos tortaformát béleljük ki, valamint az oldalát magasítsuk meg sütőpapírral.
  2. A krémet két fázisban készítsük el:
  3. A 6  db lapzselatint áztassuk egy kis vízbe.
  4. 2,5 dl tejet melegítsük kézlangyosságúra, és tegyük bele a vízből kivett lapzselatint.
  5. A 250 g túrót, az 1 dl tejfölt, az 1 tojást, 125 g szoba-hőmérsékletű teavajat illetve 150 g cukrot robotgéppel csomómentesre kavarjuk ki.
  6. A lapzselatint a tejjel együtt keverjük bele a túrókrémbe.
  7. Kavarjuk jól össze, majd daraboljunk hozzá 250 g őszibarackot.
  8. Öntsük a tortaformába.
  9. A tetejét rakjuk ki babapiskótával, majd tegyük be a hűtőbe minimum 2 órára.
  10. Majd ismét a 6  db lapzselatint áztassuk egy kis vízbe.
  11. 2,5 dl tejet melegítsük kézlangyosságúra, és tegyük bele a vízből kivett lapzselatint.
  12. A 250 g túrót, az 1 dl tejfölt, az 1 tojást, 125 g szoba-hőmérsékletű teavajat illetve 150 g cukrot robotgéppel csomómentesre kavarjuk ki.
  13. A lapzselatint a tejjel együtt keverjük bele a túrókrémbe.
  14. Kavarjuk jól össze, majd daraboljunk hozzá  a maradék 250 g őszibarackot.
  15. Öntsük a tortára a krémet, és ismét rakjuk ki babapiskótával a tetejét.
  16. Tegyük a hűtőbe minimum 5 órára, de jobb, ha egész éjszaka ott hagyjuk.
  17. Másnap fordítsuk meg az egész tortát, hogy a teteje legyen az alja, az alja meg a teteje.
  18. Az oldalát kenjük le baracklekvárral, és rakjuk körbe babapiskótával, és kössük meg egy szalaggal. (Ha túl magas a babapiskóta, akkor vágjunk le belőle.)
  19. A barackot szeleteljük fel, és kívülről befelé haladva rakjuk ki.


Nehézség: könnyű (ha nem bénáztok annyit, mint én)
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés


Jó étvágyat hozzá!:)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, főleg a rózsa alakú barackdíszítés... na én arra tuti nem lennék képes :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!!:)
      Óóó dehogynem, még szebbet is alkotnál!!:)

      Törlés