Őszintén megmondom, hogy nagyon finom, de egyben tömény is. Így egyszerre egy kisebb szeletet lehet belőle elfogyasztani. Viszont szerintem ilyen maga a Snickers csoki, egy szelet bőven elég!:)
Hozzávalók (22 cm):
Brownie:
- 225 g tej/étcsokoládé
- 240 g vaj
- 495 g cukor
- 6 tojás
- 180 g liszt
- 60 g kakaó (keserű)
Mogyoróvajas krém:
- 400 g krémsajt
- 180 g mogyoróvaj
- 150 g cukor
- 7 dl habtejszín
- 130 g cukor
- 10 g habfixáló
Karamell:
- 200 g cukor
- 150 g cukrozott sűrített tej
- 1 dl habtejszín
- 150 g sós mogyoró
Tetejére:
- 100 g tejcsokoládé
- 10 g étcsokoládé
Elkészítés:
- Gőz fölött a vajat és a csokit olvasszuk meg.
- A tojásokat és a cukrot habverővel verjük fehéredésig.
- Adjuk hozzá a lisztet, kakaót, és a sütőport, majd kavarjuk jól el.
- Végül adjuk hozzá az olvasztott csokit.
- A tortaformát béleljük ki sütőpapírral.
- Öntsük a tésztát a tepsibe, majd előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 55 percig (A közepe az enyémnek lágy volt nagyon, de miután kihűlt teljesen, megszilárdult. Ha te azt szeretnéd, hogy teljesen meg legyen sülve, akkor süsd tovább.)
- Ha kihűlt, vágjuk három részre, majd az alsó lap köré tegyük vissza a tortakarikát.
- A krémhez a krémsajtot, a mogyoróvajat és a 150 g cukrot kavarjuk össze.
- A habtejszínt a 130 g cukorral és a habfixálóval verjük kemény habbá, majd forgassuk a mogyoróvajas krémhez.
- A karamellhez a cukrot kezdjük el karamellizálni, majd adjuk hozzá a sűrített tejet és a forró tejszínt, majd főzzük sűrűre.
- Végül adjuk hozzá a sós mogyorót.
- A krém 1/3-ával kenjük meg az alsó lapot, majd a karamell felét öntsük a krémre, és tegyük rá a második lapot.
- A krém másik 1/3-ával is kenjük le, majd öntsük rá a karamellt, végül helyezzük rá az utolsó lapot.
- Tegyük hűtőbe minimum 3 órára.
- Ha teljesen megdermedt a krém és a karamell, akkor vágjuk körbe a tortát, és óvatosan vegyük le a tortakarikát.
- Majd vonjuk be a torta tetejét és oldalát, de hagyjunk krémet a díszítéshez is.
- Tegyük vissza a tortát minimum 1 órára a hűtőbe, hogy a krém visszahűljön.
- A tejcsokoládét vízgőz felett olvasszuk meg, majd csorgassuk végig a torta oldalát.
- A félretett krémet tegyük habzsákba, és díszítsük körbe a tortát.
- A maradék tejcsokoládéval, és az olvasztott étcsokoládéval vékonyan csíkozzuk be a tetejét.
Nehézség: közepes
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés
Sütési idő: 55 perc
Sütési hőfok: 180°C
Jó étvágyat hozzá!:)
Jaaaj, ne kínozz, már teljesen elfelejtettem a mai ebédem :S
VálaszTörlésRemélem azért vacsiztál :D
TörlésEzután a kép után? Duplán :D
TörlésNekem nagyon bejön a süti, de azért poénból kiszámoltam a kalóriáját, és hát valami eget rengető lett:
VálaszTörlés252g Fehérje, 1.473g Szénhidrát, 871g Zsír, 14.938 kcal
Elég döbbenetes, és ha 8 szelettel számolunk akkor egy szelet torta:
31,5g fehérje, 184g szénhidrát, 109g zsír, ami 1868 kcal
vagyis 1 szelet süti elfogyasztásához majdnem 2,5 órát kell futnunk!
Aki cukorbeteg és ezt megeszik annak meszeltek :D
De kifogom próbálni mindenképp diétás változatban!
Örülök, hogy tetszik:)
TörlésValóban rengeteg a kalória benne, viszont hidd el, hogy ez a torta nem 8 szeletes, inkább 20 :D Mivel tényleg a brownie miatt egyszerre akkora szeletet nehezen bír megenni az ember, mint ami a képen van. (Bár halkan megjegyzem, hogy apukám pont azt a szeletet ette meg :D De a család női tagjai harmad akkorát ettünk :D )
Diétás változatként én esetleg sima piskótával ajánlom!:)
Hát cukorbeteg ilyet bizony ne egyen :DD
te 22cm-es nek irtad le a hozzávalóit és annak is számoltam ki a tápértékét, és egy 22-est ha felvágsz nekem 20 szeletre, taps taps :D
TörlésNa majd ha megyek faterodhoz, megkérdezem hogy mennyire feküdt ki :D
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés495 g cukor a brownieba? Te jó ég :D nem lesz ehetetlenül édes ?
VálaszTörlésTömény lesz, mint maga a snickers:)
TörlésThanks for sharing, nice post!
VálaszTörlésChia sẻ hướng dẫn cách nấu món ăn cho bé với cộng tác viên kinh doanh là gì cho bé ăn dặm hay quán cafe đẹp hay không hay trẻ sơ sinh hay cháo sò huyết nấu với rau gì bà bầu có nên uống, thuốc bà bầu uống có sao không thai mấy tuần thì siêu âm thấy có ảnh hưởng đến mẹ và thai nhi và bí quyết kinh nghiệm mua muối biển hay mua giấm táo với bài sốt siêu vi có tắm được không như thế nào miếng dán hạ sốt hay thai 13 tuần đã biết trai hay gái chưa thuốc có ảnh hưởng đến thai nhi không mổ thai ngoài tử cung bao lâu có kinh lại hiện tượng trẻ bị sôi bụng phải làm sao với chao ca thu cho be hay mẹ bầu uống thuốc nạo va có ảnh hưởng đến thai nhi không.
Đám cưới của Trấn Thành và Hari Won
VálaszTörlésTiểu sử về diễn viên Trấn Thành
Tác dụng của thuốc Caronvax
Viết đoạn văn về Tết bằng tiếng anh
Năm 2017 là năm con gì
Tôm nấu với rau gì
ăn bánh bà bầu có tốt không
Kipróbáltam a receptet, igaz hagyományos kakaós piskótával és fele adaggal egy 17cm-es tortaformába. Isteni finom lett, köszönöm a receptet! Nagyon nagy siker lett!
VálaszTörléschọc ối có nguy hiểm không
VálaszTörléshội chứng down
xét nghiệm triple test
Kết quả xổ số Tây Ninh 6/2 thứ 5
VálaszTörlésKết quả xổ số An Giang 6/2 thứ 5
Những câu chúc và STT Valentine hay