2016. február 9., kedd

Sajttortás red velvet brownie málnával



Ezzel a romantikus süteménnyel készültem Nektek Valentin napra:)
Még régebben osztottam meg Veletek hasonló receptet, de módosítottam rajta, hogy olyanok is el tudják készíteni, akik nem szeretik, ha a tésztája folyós marad, ugyanis ez ahogy a képen is látjátok gyönyörűen megsül.

Elkészítése


Hozzávalók:
  • 100 g étcsokoládé
  • 220 g vaj
  • 350 g cukor
  • 160 g liszt
  • 15 g kakaó(keserű!)
  • 4 db tojás
  • piros ételfesték

Krémsajt:

  • 300 g krémsajt
  • 60 g cukor
  • 1 tojás



  • 100 g málna


Elkészítés:
  1. Gőz fölött a vajat és a csokoládét olvasszuk meg.
  2. A tojásokat és a cukrot kavarjuk fehéredésig.
  3. Adjuk hozzá a lisztet és a kakaót, majd kavarjuk el jól.
  4. Végül adjuk hozzá az olvasztott csokoládét és az ételfestéket.
  5. Tegyünk félre 5-6 ek masszát.
  6. A tepsit béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy túllógjon.
  7. Öntsük a tésztát a tepsibe.
  8. A sajtkrémet a cukorral kavarjuk össze, majd adjuk hozzá a tojást, és azzal is kavarjuk homogénre.
  9. Majd kanalazzuk a piros brownie tetejére, és oszlassuk el rajta,
  10. Kanalazzuk rá a félretett tésztát.
  11. Egy késsel húzzuk össze.
  12. Szórjuk meg a tetejét málnával.
  13. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig. 

Nehézség: könnyű
Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 20-25 perc
Sütési hőfok: 180°C

Jó étvágyat hozzá!:)






23 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki és a recept sem bonyolult :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) Igen, próbáltam egy egyszerű de mutatós és finom süteménnyel készülni:)

      Törlés
  2. Szia Szandi! Milyen krémsajtot használtál, mekkora tepsiben sütötted? Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ehhez én a Lidl-ös Pilost használtam. És 38x25 cm-es a tepsim:)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik:))

      Törlés
  4. Micsoda mutatós, úr isten! :) Barátnőm születésnapjára meg is sütöm, tuti el fog ájulni tőle! Már ha sikerül. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik:) Tuti sikerülni fog!!!:)

      Törlés
  5. szia. a krémsajt mascarpone is lehe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én Pilossal készítettem, de szerintem Mascarponéval is működni fog.

      Törlés
    2. köszönöm :)

      Törlés
    3. ma kipróbálom Mascarpone-val, majd mondom milyen lett :)
      bár én nem ehetek belőle, de a család biztos kritikus lesz :P

      Törlés
  6. Szia!
    Én is kipróbáltam a recempedet, viszont én Philadelphia krémsajttal, isteni finom lett.
    Viszont nekem sokkal sűrűbb volt a tésztám pedig mindent kimértem és mikor a krémsajtot rátettem a tetejére és arra a csokis masszát a kettő annyira más konzisztenciájú volt hogy nem tudtam olyan szépen eldolgozni mint te. Szerinted mi lehetett a baj?

    VálaszTörlés
  7. vagy a philadelpia krémsajtom volt túé puha?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy ízlett!:)
      Igazából az én krémsajtom is puha, így nem hiszem, hogy azzal volt probléma. Inkább szerintem a vaj kezdett el megkötni, mert akkor szokott már keményebb lenni a tésztája. Nem tapasztaltad esetleg ezt, hogy mikor beleöntötted sokkal folyósabb volt, és a végén meg már sokkal sűrűbb?

      Törlés
  8. Szia!
    Milyen vajat használsz? Teavaj? Lehet az sem mindegy :)
    Előre is köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Sütés után hűtőben kell tárolni?
    Isteni amúgy !
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  10. Szia Szandi!
    Nemrég készítetettem el ezt a süteményt, nagy sikert aratott, köszönöm neked ezt a fantasztikus receptet!! :)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Szandi!
    Még soha nem használtam ételfestéket. Kérlek, légy kedves megmondani, hogy ebben a receptben mennyi a piros festék? Ó, de jó lenne elkészíteni, mert imádjuk a málnát! Nagyon köszönöm előre is a segítséged! Annak is nagyon örülnék, ha valaki megválaszolná a piros festék mennyiségét, aki már elkészítette, neki is nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  12. Kedves Szandi!
    Még soha nem használtam ételfestéket. Kérlek, légy kedves megmondani, hogy ebben a receptben mennyi a piros festék? Ó, de jó lenne elkészíteni, mert imádjuk a málnát! Nagyon köszönöm előre is a segítséged! Annak is nagyon örülnék, ha valaki megválaszolná a piros festék mennyiségét, aki már elkészítette, neki is nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. szia!!! nem ertem hogy hogy lett 20/25 perc alatt szilárdda sutni! nekem nagyooon folyekony volt meg 30 perc után is, belulrol folyekony kulso mar egett.....
    Hogy csinalsz sutit sutopor nelkul

    VálaszTörlés